Az utazás a semmiből a végtelen felé

jun25.jpgAz utazás a semmiből a végtelen felé nemcsak az emberiség, hanem az Egyház útja is.
Az Egyháznak is fel kell nőnie oda, hogy részévé váljon Isten országának. Nem hiszem, hogy az Egyház célba ért. Lesznek ezután is nagy találkozók, zsinatok, ahol az akkori főpapok megpróbálnak egy-egy fogyatékosságot levetni, igyekeznek megújulni, hogy Isten szép arcvonásai láthatóbbakká váljanak nagycsaládunkon, az Egyházon.
Nagyon könnyen le lehet térni a szeretet útjáról, látjuk ezt Júdás apostol életéből, aki bár Jézus közvetlen közelében élt, mégis elárulta; de az első pápa, Szent Péter életéből is, aki háromszor megtagadta Őt. Sajnos, pillanatok alatt a harag, a gyűlölet útjára lehet térni. (Ilyen értelemben az Egyház nem mondja azt, hogy a Szentatya, a pápa feltétlenül szent is lenne. A történelem folyamán voltak olyan pápák, akiket valóban szentté avattak, de voltak olyanok is, akiket soha nem avatnak majd szentté.) Tény az, hogy a pápa és a papok is gyakran szoktak gyónni, mindenkit a Jóisten egy marék porból teremtett, sokszor gyengék vagyunk, és sajnos egyénileg és közösségileg is könnyen el lehet bukni, csúszni.
Még Szent Pál is átélte és őszintén leírta ezt a fájdalmas küzdelmet, melyet a mélyen hívő ember is nap mint nap megharcol önmagával: „Magam sem értem, mit teszek, mert nem azt teszem, amit szeretnék (a jót), hanem amit gyűlölök (a rosszat). Bár a jót szeretném tenni, a rosszra vagyok kész. A belső ember szerint örömömet találom Isten törvényében, de más törvényt tapasztalok tagjaimban: ez küzd értelmem törvénye ellen, és a bűn törvényének rabjává tesz, amely tagjaimban van. Én szerencsétlen ember! Ki szabadít meg e halálra szánt testtől? Hála legyen Istennek, Jézus Krisztus, a mi Urunk által! Értelmemmel tehát Isten törvényének szolgálok, testemmel azonban a bűn törvényének.” [Róm 7,15.21-25]. „A lélek ugyan készséges, a test azonban erőtlen.” [Mt 26,41]

Hírlevél



HTML formátum?

Joomla Extensions powered by Joobi

Böjte Csaba ofm gondolata

„Nagy kérdés, hogy mire épül egy kapcsolat, egy házasság. Ha az anyagi javak megszerzésére, a testi szépségre, a gyönyörökre, a reprezentálásra, akkor homokra épül. Ahogy telnek a hónapok, évek, előbb-utóbb jönnek a viharok, nekizúdulnak a háznak, és romba dönthetik: jön valaki, aki izgalmasabb örömöket tud kínálni, aki szebb, fiatalabb, kívánatosabb, aki érdekesebb e világi célokat tud mutatni, nagyobb jólétet tud nyújtani, és akkor könnyen le lehet térni a hűség és a szeretet útjáról.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)

Magnificat donate

Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.

Amount: 

Ma 2024. április 19. péntek, Emma napja van. Holnap Tivadar napja lesz.

Szentferencalapitvany.org

Nap Szentje

Keresés

Belépés

Ablak a végtelenre

Miért van az, hogy....

Jézus Krisztus szenvedett Poncius pilátus alatt , megfeszítették, meghalt és eltemették
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on

Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.

Pillanatkép

Facebook

Twitter

Facebook

Google Plus

YouTube