Az édesapámat igazságtalanul börtönbe zárták, és a kínzások miatt a szabadulása után néhány hónappal meghalt.

Gyerekként úgy éreztem, hogy bosszút kell állnom. Minél jobban megismertem Krisztus tanítását, annál jobban láttam, hogy nem abban az értelemben kell bosszút állnom, ahogyan előre elgondoltam. Az édesapámat mi ölte, ki ölte meg? Az emberi butaság és bűn. Nem a fogdaőr, nem is a kommunista rendszer, hanem az emberi sötétség, balgaság, amely egymás torkának ugrasztja az embereket. A sötétség ellen nem lehet úgy harcolni, hogy én is agyonütök két-három embert, hanem csak úgy, ha fényt gyújtok. Ha lángot szítok, a világosság oszlatja el a sötétet.

Az emberi butasággal szembeni „bosszúm” az, amit teszek: szeretem, oktatom, nevelem a gyermekeket, hogy kevesebb sötétség legyen a Földön.

Tőlem azt kéri az én Istenem, hogy hetvenszer hétszer bocsássak meg. Sőt, ha én apám gyilkosainak megbocsátok, akkor Isten előtt is, de a keresztény közösség előtt is értékes, megbecsült ember leszek – ez számomra érték, erény.

Sajnos, vannak olyan vallásos közösségek, akik úgy érzik, hogy az ő Istenük azt kéri tőlük, hogy még mindig a „fogat fogért, szemet szemért” ószövetségi elvek szerint éljenek. Úgy érzik, hogy ha a vérbosszút apjukért nem hajtják végre, vagy ha megfeledkeznek a népüket ért sérelmekről, akkor bűnt követnek el.