Krisztus nélkül...

jun5.jpgKrisztus nélkül nem hiszem, hogy az emberiség képes lenne a Földön tartósan békében élni, ezért az evangélium hirdetése, a misszió nem egy önszorgalomból vállalt „cserkészgyakorlat”, hanem az emberiség létért való küzdelmének szerves része.
Vagy megtérünk, és megajándékozzuk egymást irgalmas megbocsátásunkkal, vagy vélt, valós sérelmeinket megtorolva kiirtjuk egymást a Föld színéről.
Mikor az ember elindul az élete útján, mindenképpen szövetségest keres. Szeretné megfogni valakinek a kezét, akivel együtt valóra tudja váltani álmait. Számomra Jézus Krisztus
csodálatos szövetséges, társ, jó az Ő kezét fogni, és hihetetlen győzelmekhez vezet, segít, ahogy tette eddig is. Nem érzek Benne fáradtságot, gyengeséget. Az eszmék piacán a szövetségesek kínálatában nem látok Nála nagyobbat, erősebbet, bölcsebbet, jobbat, akinek a zászlaja alatt én el mernék indulni.

Hírlevél



HTML formátum?

Joomla Extensions powered by Joobi

Böjte Csaba ofm gondolata

„A szerzetes számára nem a valamitől való szabadság a lényeges, hanem a valamire való szabaddá válás. Nem a valamiről való lemondás a lényeg, hanem az, hogy ezáltal a teljességet, az élő Istent szolgálhatom, és Ő szeretetben birtokolhat engem.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)

Magnificat donate

Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.

Amount: 

Ma 2025. május 30. péntek, Janka és Zsanett napja van. Holnap Angéla és Petronella napja lesz.

Szentferencalapitvany.org

Keresés

Belépés

Ablak a végtelenre

Keresztes Szent János mondta

Keresztes Szent János mondta: Ha egy csutakot, egy darab fát az ingoványból kiveszünk, majd tűzre teszünk, annak előbb ki kell sírnia, fortyognia magából a mocsarat, s csak azután kaphat lángra.
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on

Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.

Pillanatkép

Facebook

Twitter

Facebook

Google Plus

YouTube