Az inkvizíció kialakulása

jul13.jpgAz inkvizíció kialakulása a XII. századra tehető, és kezdetben azok ellen irányult, akik a társadalom alapvető értékeit, létalapját erőszakosan támadták, például a házasságot, a családot, az államot, némelyek egymást is megölték, hogy bizonyítsák a lélekvándorlásba vetett hitüket.
A római jog szerint –, amelyen az európai jogrendszer alapul – a legnagyobb bűnnek az állam működését megdönteni szándékozó szervezkedések számítottak.
Ha teret engedtek volna az ilyen világnézeteknek, az állam alapjaiban rendült volna meg.
Az akkori társadalmat nemcsak belső, hanem külső ellenség is fenyegette: a mohamedánok hódításai, akik ellen egy meggyengült, belső viszályokkal küzdő államhatalom nem tudta volna felvenni a harcot, ezért volt szükség a veszélyes eszmék gyors és hatékony elfojtására.
Az Egyházban az előbb említett okok miatt valóságosan meglévő visszaélések, bűnök miatt kilépett reformátorok igyekeztek minél többeket megnyerni a maguk tanainak. Akkoriban még az a felfogás uralkodott, hogy minden népnek az uralkodó vallását kell követnie. A másik hiten lévők nem akarták a maguk hitét feladni, amelyre erőszakkal kényszerítették őket, ezért fellázadtak.

Hírlevél



HTML formátum?

Joomla Extensions powered by Joobi

Böjte Csaba ofm gondolata

„A táncban a mozgás az öröm, s nem az, hogy a kötött lépések rendjét szigorúan betartsuk. A ferencességben a jó Isten és a legkisebbek iránti szolgáló szeretet a fontos, és hogy ezt vidám lélekkel tegyük. A többi részletkérdés.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)

Magnificat donate

Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.

Amount: 

Ma 2025. június 1. vasárnap, Tünde napja van. Holnap Kármen és Anita napja lesz.

Szentferencalapitvany.org

Keresés

Belépés

Ablak a végtelenre

Minden vallás...

Minden vallás követői hisznek egy magasabb rendű Lény létezésében, aki teremtette és kormányozza a világot, és hiszik, hogy az élet nem ér véget a halállal, a túlvilági lét a földi élet jutalma vagy büntetése.
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on

Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.

Pillanatkép

Facebook

Twitter

Facebook

Google Plus

YouTube