Lelki táplálékkal gazdagítottuk egymást

b_300_300_16777215_00_images_stories_Jo_Rendezvenyek_501749277_9984051945045073_2309400840055269754_n.jpgBöjte Csaba testvér közbenjárására Szentábrahámot is utjukba ejtették a lovas zarándokok, akiket vendégül láttunk a Csíki kúriában, ahol meglátogatták a gyógynövényes kertet! A (kevés) pihenésen és élelem magunkhoz vételén túl, rengeteg lelki táplálékkal gazdagítottuk egymást. Sor került lélekébresztő verselésre, közös imádságra, eszmecserékre és tartalmas, fontos beszélgetésekre, ahova becsatlakozott Kincses Kálmán és Zsidó Ferenc barátunk is. Köszönetet mondok Fenyédi Gyusziak és Mátéfi Csabának, hogy a lovak ellátásában segítséget nyújtottak.  A zarándokok jelenléte (nem is) kicsit kizökkentettek a mindennapjaink rutinjából, áttették a hangsúlyt az élet olyan dolgaira, amely mellett sajnos egyre gyakrabban elmegyünk. Jó volt megtapasztalni, hogy zuhogó esőben is álhatatosan belovagolnak magyar tetvéreink a falunkba és emlékeztetnek, hogy összetartozunk, egy a célunk, együtt erősebbek és hatékonyabbak vagyunk, van értelme a nemes céloknak és cselekedeteknek, a mindennapi tisztességes munkának, a lelkünk szerinti életnek!
Köszönjük és kérjük, hogy az Isten óvja útjukat!
Csíki Emese