A csoda

aug2.jpgAz Árpád atyánk által megkötött törzsszövetség befogadó volt, a történelem alatt sok más népcsoportnak is ajtót nyitott, és ma már senki nem akar visszamenni, mondjuk, a Töhötöm törzsébe – jó nekünk a nagy Kárpát-medencei magyar nagycsalád.
Árpád vezér a honfoglaláskor meg tudta szólítani, és egy asztalhoz tudta ültetni az újonnan érkezett törzseket, de a már rég itt élt közösségeket is, nem kegyetlen csatákból, hanem bölcs vérszerződésből, a törzsek egymást szeretettel elfogadó szövetségéből született szép hazánk.
Annyira szeretem magam elé képzelni azt a ragyogó szép tisztást, ahol tanácskozni összeültek akkor élt nagyjaink. Szinte látom, ahogyan a marcona hadfik egymást méregetve, dühösen kardjuk után nyúlnak, hogy valós vagy vélt igazukért elégtételt kérjenek – de látom, ahogyan bölcsen, határozottan megfogja karjukat Árpád atyánk, és szelíden inti őket: „Nézzétek, milyen szép nagy ez a föld, van itt hely mindannyiunknak, ha bölcsen és jóságosan egymás hóna alá nyúlunk, és vállt vállhoz vetve dolgozunk, akkor itt a magunk, gyermekeink számára hazát, otthont, egy tündérkertet teremthetünk.”
Az emberek biztosan gyanakodva figyelték egymást, de aztán szívüket megnyitotta a szép szó, örömmel hallgatták az éber szemmel álmodó nagy embert, a közösséget szülő, és így népünk atyjává váló vezért. Hallgattak a jó szóra, magukévá tették Árpád álmát, pedig akkor, ott olyan kevés esélye volt annak, hogy a sok törzsből, népből egy egységes közösség, egy ország szülessen.
A csoda, melyben Árpád atyánk hitt, megtörtént, nagyon gyorsan, a másik be- és elfogadásából Európa közepén megszületett egy ország, mely jóságosan otthont adott mindenkinek.

Hírlevél



HTML formátum?

Joomla Extensions powered by Joobi

Böjte Csaba ofm gondolata

„A táncban a mozgás az öröm, s nem az, hogy a kötött lépések rendjét szigorúan betartsuk. A ferencességben a jó Isten és a legkisebbek iránti szolgáló szeretet a fontos, és hogy ezt vidám lélekkel tegyük. A többi részletkérdés.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)

Magnificat donate

Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.

Amount: 

Ma 2025. június 1. vasárnap, Tünde napja van. Holnap Kármen és Anita napja lesz.

Szentferencalapitvany.org

Keresés

Belépés

Ablak a végtelenre

Minden vallás...

Minden vallás követői hisznek egy magasabb rendű Lény létezésében, aki teremtette és kormányozza a világot, és hiszik, hogy az élet nem ér véget a halállal, a túlvilági lét a földi élet jutalma vagy büntetése.
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on

Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.

Pillanatkép

Facebook

Twitter

Facebook

Google Plus

YouTube