Nagyon szeretem édesanyámat

szept10.jpgNagyon szeretem édesanyámat, és ő is nagyon szeret engem, mindig a javamat akarja, ezért következetes volt hozzám, és ha kellett, szigorú.
Amikor moziba akartam menni, és éppen büntetésben voltam, emiatt a szórakozás nekem nem járt ki, nagy szomorúan odamentem a kedves nagymamámhoz, és elmondtam neki szörnyű fájdalmamat. Nagymamám addig győzködte anyukámat, hogy az ő közbenjárásának köszönhetően sok jó filmet tudtam megnézni.
Édesanyám mindennap imádkozik értem egy-egy rózsafüzért. Hogy mi lesz és hogyan lesz ennek gyümölcse, hogyan ad ez szárnyakat az embernek, nem tudom, de egészen biztos, hogy Isten előtt jó és kedves, ha az emberek egymást lelkiekben is hordozzák.
Olyan öröm látni, hogy a gyerekeim összetartanak, s ha valamelyik elkövet valami kópéságot, a többiek megvédik, próbálják kimagyarázni, mentegetni, segítenek jóvátenni a másik galibáját. Persze átlátok rajtuk, de mégis nagy-nagy érték a szememben, még boldogabbá tesz engem. A Jóistennek is nagyon sokat jelent, ha szívünkön viseljük egymás sorsát, hogy együtt érjük el a mennyországot.

Hírlevél



HTML formátum?

Joomla Extensions powered by Joobi

Böjte Csaba ofm gondolata

„Hihetetlen szabadságot jelent, hogy még ha milliók is mennek át a kezemen, nem kötődöm hozzájuk, eszem ágában sincs öröklakást építeni magamnak. A földi lim-lomok olyan mulandók, ezért én szeretnék inkább örök sátrat építeni magamnak és a szeretteimnek a túlvilágon.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)

Magnificat donate

Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.

Amount: 

Ma 2025. május 31. szombat, Angéla és Petronella napja van. Holnap Tünde napja lesz.

Szentferencalapitvany.org

Nap Szentje

Keresés

Belépés

Ablak a végtelenre

A végtelen felé való sóvárgás

Az emberiséggel egykorú a végtelen felé való sóvárgás. Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on

Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.

Pillanatkép

Facebook

Twitter

Facebook

Google Plus

YouTube