Bátran leírom, hogy én úgy tapasztaltam, hogy jó dolog jónak lenni. Édes és gyönyörűséges önzetlenül lehajolni az elesett bajban lévőhöz.

Az évek alatt nagyon sok fiatal és idős megfordult az intézményeinkben. A nyitottságot – mely sokszor megterhelő – azért vállaltam, hogy megosszam ezt a tapasztalatomat. Számomra biztató látni, hogy szeretnek az emberek jónak lenni, örömüket lelik abban, hogy eljöhetnek a nyomornegyedekbe, hogy onnan a gyerekeket elvigyük fürödni, vagy egy fagyira, süteményre, de más szeretetszolgálatokra is szívesen vállalkoznak.

Nagyon jó látni, hogy még egy elkényeztetett, gazdag, jól képzett fiatal is milyen szívesen megosztja szabadságát, vakációját az árva elesett gyerekekkel. A nyelvi nehézségeket, az óriási társadalmi különbségeket pillanatok alatt áthidalják, és kis maszatos pajtásaikhoz éveken keresztül visszajárnak ajándékokkal. Nagyon szép kapcsolat alakul ki,  amely a kis védencet felemeli, integrálja a társadalomba, a lehajló pedig, jót cselekedve, jó emberré válik, szebb lesz a világ. Talán ez az a kovász-szerep amelyet Jézus kér apostolaitól.

Szent meggyőződésem, hogy Isten jó világot teremtett, megvan e világban mindaz, amire szükségünk van. Az emberiség még sehol nem volt, de már az Úr feltarisznyálta a Földet vasérccel, rézzel, kőolajjal, sok-sok kinccsel, mert tudta, hogy az élet lassan, de nagyra nő, és ha repülni akarnak, vagy tengerre szállni a gyermekei, majd kipiszkálják a földből az ásványi kincseket, hogy repülőt, hajót készítsenek maguknak. Nem lenne szomjúság, ha nem lenne kút, mely oltja szomjunkat. Hiszem, hogy ha van valahol egy síró gyermek, ki arra vár, hogy valaki ölbe vegye őt, akkor biztos, hogy van valahol egy nő, akit boldoggá tesz, ha megvigasztalhatja ezt a gyermeket. Tapasztalatból tudom, hogy nem vagyunk közlekedő edények, a kisgyermek megvigasztalása után nem leszünk szegényebbek, kevesebbek, sőt a szeretetnek, az értelmes életnek új világa nyílik meg előttünk. Persze, hogy nem fog és nem is kell mindjárt mindenkinek szociális intézményt alapítani, de ha ott ahol él, bátrabban teszi a jót, így szebb lesz a világ.

Évmilliárdos út van a földi élet mögött, az emberiség lassan, fokozatosan fejlődik, felnő, és elhagyja csillogó üveggolyócskáit, és magasabb rendű örömök után nyújtja a kezét. Én hiszem, hogy mind többen fogják megfogadni Jézus Krisztus tanácsát, ki kétezer éve mondja: „Ne olyan kincseket gyűjtsetek, amiket a rozsda szétrág, vagy a moly megemészt, hanem olyanokat, melyek megmaradnak az örök életre.”