A bűn

okt5.jpgA véletlenül vagy tudatlanságból elkövetett bűnöket bünteti a világi bíróság, persze az enyhítő körülményeket figyelembe veszi.
A világban a törvény szabályainak nem ismerete nem mentesít az ítélet alól. De a földi bíróság „nem lát a vesékbe”, ezért sokszor elfogult ítélet is születhet a földi bírák szájából.
Pietrelcinai Szent Pio atya nagyon szépen fogalmazza ezt meg: „Az ördögnek egyetlen bejárata van a lelkünkbe: az akarat; egyéb rejtett kapuk nincsenek. Nincs olyan bűn, amit nem akarattal követtek el. Ha az akarat nem egyezik bele, nem bűn történt, hanem emberi gyengeség.”

Hírlevél



HTML formátum?

Joomla Extensions powered by Joobi

Böjte Csaba ofm gondolata

Az Egyház szent, mert Krisztus teste, az isteni élet hordozója, és bűnös is, mert emberek közössége, akik igyekeznek ugyan a szentség útján járni, de gyakran előfordul, hogy nem sikerül nekik. Minden emberi közösség, ideológia hordoz súlyos bűnöket, melyek közül a legtöbb néhány évtized alatt többet vétkezett, mint amennyivel a kétezer éves Katolikus Egyházat vádolják. (Böjte Csaba: Ablak a Végtelenre)

Magnificat donate

Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.

Amount: 

Ma 2024. december 21. szombat, Tamás napja van. Holnap Zénó napja lesz.

Szentferencalapitvany.org

Nap Szentje

Keresés

Belépés

Ablak a végtelenre

Tudatosság

Ülj le, és tudatosan érezd magad ajándéknak, áldásnak. Isten annyira szereti a te kedvesedet, annyira akarja az ő boldogságát, hogy megteremtett téged. Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on

Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.

Pillanatkép

Facebook

Twitter

Facebook

Google Plus

YouTube