Az Úr megkeresztelkedésekor megnyílt az ég, a Szentlélek mint galamb lebegett az Úr fölött, és a mennyei Atya szava hallatszott: Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik.
Gyakran kérdezzük, hogy mit hoz a holnap?? De mit is hozhatna? Csakis azt, amit elvetettünk, mondják sokan! Végül is igaz, hogy minden tavasszal az őszi vetés szökik szárba! Az elvégzett munkájának a gyümölcsét aratja le minden ember!! Nem kell nagy prófétai tudás, hogy lássuk a nagy viharba kerülő hajó elsüllyed! Rég, hogy mondja Ferenc pápa, hogy elkezdődött a harmadik világháború!! Ha a híreket nézzük, végtelenül szomorú jövő körvonalazódik a nagyhatalmak közötti gyilkos háborúval!
Jézus Krisztus mai evangéliuma mindannyiunknak utat mutat: "Amikor látta a nagy tömeget, megesett rajtuk a szíve. Olyanok voltak, mint a juhok pásztor nélkül. Sok mindenre kezdte őket tanítani."
Mk 6,34
Böjte Csaba, a dévai gyermekotthon alapítója arra biztatja az embereket, hogy vegyék komolyan a koronavírust, mert „nehéz tőle megszabadulni”.
Vízkereszt, epifánia (Epiphania Domini, azaz az Úr megjelenése) az egyik legősibb keresztény ünnep, amely Jézus Krisztus megjelenésének, momentumait kapcsolja egybe:
Gyertek, ma este imádkozzunk barátainkért, ismerőseinkért és különösen azokért, akikkel 2021-ben fogunk megismerkedni, összebarátkozni!!
Sok ízben szólt az ősatyákhoz egykor az Isten.
Végül a beteljesedés napjaiban Fia által szólt hozzánk.
Zsid 1,1-2 – 6. tónus.
Mialatt mély csend borult mindenre, és az éjszaka sietős útja közepén tartott, mindenható Igéd, Urunk, királyi trónjáról eljött közénk.
Bölcs 18,14-15
- Csaba testvér elmélkedései
- Találatok: 1611
Mi a feladatod, mit szeretnél elérni, megvalósítani 2021-ben?
Maradjatok hűségesek a keresztény tanításhoz!
Bővebben: Mi a feladatod, mit szeretnél elérni, megvalósítani 2021-ben?
Hírlevél
Legfrissebb - Képtárak
- Kategória: Kenya
- Kategória: Csaba testvér 60 éves
- Kategória: Medveárvaház a Nagyhagymás hegységben
- Kategória: Tatabánya Déva Gála 2016
- Kategória: Megemlékezés Gyulafehérváron
- Kategória: Páli Szent Vince templomban
- Kategória: Drága Ervin atya nyugodjon békében!
- Kategória: A szeretet dózis
- Kategória: Ditrói gyermekeinkkel
Böjte Csaba ofm gondolata
„Nekem minden gyerek olyan, mint egy csoda. Ha megtudnánk, hogy valamelyik poros pincéből előkerült egy eredeti Rembrandt-festmény, akkor az ország legjobb művészettörténészei, restaurátorai összeszaladnának, hogy megcsodálják, és bármennyire piszkos, szakadt a kép, megpróbálnák restaurálni, térden állva, fehér kesztyűben milliméterről milliméterre megpucolnák, és megtennének mindent, hogy előjöjjön az eredeti ragyogás, a színek, a formák szép csodája. Miért? Mert egy nagy művész, egy zseni alkotta. Hiszem, hogy a világ legnagyobb művésze, a jó Isten teremtette az embert, még az elhagyott utcagyermeket is.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)
Magnificat donate
Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.
Nap Szentje
Keresés
Belépés
Ablak a végtelenre

Ablak a végtelenre Android-on
Play Könyvek
Pillanatkép
- Kategória: Ottawa