"Jézus fölment Jeruzsálembe. A templomban árusokat talált, akik ökröt, juhot és galambot árultak, valamint pénzváltókat, akik ott ültek. Ekkor kötelekből ostort font, és kikergette mindnyájukat a templomból, ugyanígy a juhokat és az ökröket is, a pénzváltók pénzét pedig szétszórta. Az asztalokat felforgatta, a galambárusoknak meg azt mondta: „Vigyétek innét ezeket, ne tegyétek Atyám házát vásárcsarnokká!”
Jn 2,13
A családokért és a családfák gyógyulásáért nagyszabású, egy hónapos imalánc vette kezdetét november első csütörtökén a sepsiszentgyörgyi Szent József-templomban, a medjugorjei imacsoport szervezésében. Az ünnepi szentmisét Böjte Csaba ferences szerzetes mutatta be Ilyés Zsolt plébánossal és Sánta Pál illyefalvi plébánossal együtt. A Mária Rádió élőben közvetítette a szentmisét és az utána következő szentségimádást, rózsafüzér imát.
„A világ fiai nősülnek és férjhez mennek. Akik pedig méltók rá, hogy eljussanak a másik világba és a halálból való feltámadásra, nem nősülnek, s nem is mennek férjhez. Hiszen már meg se halhatnak többé, mert az angyalokhoz hasonlítanak, és az Istennek a fiai, mert feltámadtak."
Lk.20,27
„Egy gazdag ember előtt bevádolták intézőjét, hogy eltékozolja ura vagyonát. Erre ő magához hívatta és így szólt hozzá: Mit hallok rólad? Adj számot gazdálkodásodról!"
Lk 16,1
"Ne legyen nyugtalan a szívetek! Higgyetek az Istenben és bennem is higgyetek! Atyám házában sok hely van, ha nem így volna, megmondtam volna nektek. Azért megyek el, hogy helyet készítsek nektek. Ha aztán elmegyek, és helyet készítek nektek, újra eljövök, és magammal viszlek benneteket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok."
Jn 14,1
"Ha lakomát adsz, hívd meg a szegényeket, bénákat, sántákat, vakokat. Boldog leszel, mert ők nem tudják neked viszonozni. Te azonban az igazak feltámadásakor megkapod jutalmadat.”
Lk 14,12-14
"Jézus felment egy hegyre imádkozni. Az egész éjszakát Isten imádásában töltötte. Másnap magához hívta tanítványait, és kiválasztott közülük tizenkettőt, akiket apostoloknak nevezett:"
Lk 6,12
Hírlevél
Legfrissebb - Képtárak
- Kategória: Kenya
- Kategória: Csaba testvér 60 éves
- Kategória: Medveárvaház a Nagyhagymás hegységben
- Kategória: Tatabánya Déva Gála 2016
- Kategória: Megemlékezés Gyulafehérváron
- Kategória: Páli Szent Vince templomban
- Kategória: Drága Ervin atya nyugodjon békében!
- Kategória: A szeretet dózis
- Kategória: Ditrói gyermekeinkkel
Böjte Csaba ofm gondolata
„Ha a szívünk, mint egy mosogatószivacs tele van mindenféle mocskos lével, Isten nem nagyon tudja a kegyelmét még belerakni. Ki kell üresítenünk magunkat, hogy nyitottá váljunk az értékek, a kegyelem befogadására. Kell, hogy magunkba nézzünk, elcsendesedjünk, hogy szívünk mélyén legyenek átimádkozott álmaink, terveink, melyeket meg szeretnénk valósítani Isten segítségével. Szükséges, hogy tisztában legyünk életünk céljával, értelmével, és higgyünk a túlvilági létben, amely az életünk végén vár ránk.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)
Magnificat donate
Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.
Legfrissebb - Közös Értékeink!
Keresés
Belépés
Ablak a végtelenre
Nem kapkodta el a dolgokat
Bővebben...

Ha belegondolunk, hogy abban az időszakban 28-30 év volt az átlagéletkor, akkor azt mondhatjuk, hogy Jézus egy emberöltőt leélt emberként.
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on
Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.
Play Könyvek
Pillanatkép
- Kategória: Szentháromság otthon!


Please wait...