Zsóka nevelő vagyok – így szólítanak. Immáron több mint két évtizede a Szent Ferenc Alapítvány munkatársaként dolgozom, 10 éve pedig kamaszokkal foglalkozom a csíksomlyói Szent István Otthonban.
Bővebben: „A kamasznak is biztonság, érvényesülés, lehetőség és szeretet kell”
Biztassuk, bátorítsuk egymást, hogy menjünk el szavazni mindannyian! Ne csak a kispadról kommentálják mások munkáját, hanem vegyünk részt a döntésekben is!!
Szeretettel,
Csaba t.
„A koronavírus-járvány miatt a trianoni emlékév és világszerte a 2020-as év nagy része is máshogy alakult, alakul, mint előre sejtettük volna. Ennek lelki, illetve a határon túli magyarokat érintő vonatkozásairól beszélgettünk telefonon Böjte Csaba erdélyi ferences szerzetessel.
Bővebben: Ne azt nézzük, hogy milyen jó volt, amíg nem volt!
A csíkszentmártoni Tivai Nagy Imre Szakközépiskola tanári kara, minden évben megkoszorúzza intézményük névadójának a csíkszentkirályi síremlékét.
Olyan nagy baj nincs e világgal, ha a gyermekeink iskolából jövet fontosnak látják, hogy egyet táncoljanak a kerítés tetején!
Kedves Gyerekek!!
Kezdődik a tanév, ilyenkor szélsebesen körbejártam más években a házakat, hogy minél többetekkel találkozhassak! Az idén a koronavírusra való tekintettel azt tanácsolták, hogy inkább így onlájn köszöntselek benneteket a tanév kezdés első napjaiba, hisz senki nem tudja, hogy azok akik a vakációban itt - ott voltak mivel felpakolva jöttek vissza! Természetesen hamar ki fog derülni, hogy "itt a vírus, van e vírus", és akkor már bátrabban megyek házról házra, hisz a fertőzések tovább hurcolásának kisebb lesz az esélye! Valószínű szeptember 21-én indulok útra és akkor lassan szépen meglátogatnám minden otthonunkat.
A marathóni csata napján, (Kr. e. 490. szeptember 12.) Déván a gyerekek szeretettel várják az acélparipán széllel táncoló testvéreinket! Az idén a nagy motoros találkozó elmarad, de jelképesen néhány székelyföldi motoros, az új tanévre készülő diákjainkat meglátogatja! Bonaventura testvérünk eléjük megy, és felvezeti a kolostorhoz a drága vendégeinket.
Sok szép útról lemaradtunk a gyermekeinkkel, sajnos az augusztus 19-i Szentendre - Visegrád közötti engesztelő zarándoklatra sem tudtunk elmenni, csak - a mára oly divatossá vált - online módon! Na de azért nem kell minket nagyon sajnálni, mert a magunk szintjén csendben körbe barangoltuk a mi drága szülőföldünket a nyári vakáció alatt! Ma Déván, az úgynevezett "csángótelepi" Szent Antal templomba zarándokolunk, ott fogjuk a szentmise áldozatot is bemutatni 18.00 órától Bonaventura testvérrel.
Szeretettel hívunk, gyertek velünk a www.magnificát.ro oldalon keresztül be lehet kapcsolódni.
Hírlevél
Legfrissebb - Képtárak
- Kategória: Kenya
- Kategória: Csaba testvér 60 éves
- Kategória: Medveárvaház a Nagyhagymás hegységben
- Kategória: Tatabánya Déva Gála 2016
- Kategória: Megemlékezés Gyulafehérváron
- Kategória: Páli Szent Vince templomban
- Kategória: Drága Ervin atya nyugodjon békében!
- Kategória: A szeretet dózis
- Kategória: Ditrói gyermekeinkkel
Böjte Csaba ofm gondolata
Az ördög nem valami füstös, kénköves, patás, szarvas lény, akit könnyedén felismerhetünk. Nincs keze, nyelve, nem tud megütni, nem tud rosszat mondani, de megtesz mindent, hogy mi mondjunk rosszat, mi okozzunk fájdalmat, hogy egymást bántsuk és szomorúvá tegyük, elrontsuk Isten szép álmát, szép ajándékait széttapossuk. (Böjte Csaba: Ablak a Végtelenre)
Magnificat donate
Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.
Legfrissebb - Közös Értékeink!
Keresés
Belépés
Ablak a végtelenre
Legyetek hát állhatatosak..
Bővebben...

Krisztusban a teljes kinyilatkoztatás megtörtént, de a Szentírásban nincs benne Jézus összes szava.
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on
Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.
Play Könyvek
Pillanatkép
- Kategória: Finom sütemény Simonyifalváról


Please wait...