Amennyiben boldog akarsz lenni már itt a földön és ráadásul az örökkévalóságban, akkor jóvá kell válnod, jót kell tenned önzetlenül. A legtöbb ember szívesen indul az úton, de lépten-nyomon a nehézségek és a saját kishitűsége megtorpantja! "Minek erőlködjek, hisz esélyem sincs, hogy jó végre vigyem azt, amit elkezdtem!" És így sok-sok szép ötlet, gondolat magja ki se bújik a földből, és ha megszületik, legtöbbször nem idegen kéz, hanem a mi saját félénkségünk aszálya végez vele!
Az évezred első éveiben ültettem e koronaakác csemetét a játszótér közepén. Arasznyi vesszőcske volt, arra kértem, hogy nagyra növő árnyékot adjon gyermekeinknek a város beton tengerén! Emberi számítás szerint, a parányi életnek a 250-300 gyerek mindennap visszatérő jókedvű, életerős cunamijában semmi esélye sem volt életben maradni! Szent Péter lelkületével, "A te nevedben kivetem a hálót!" elültettük, öntözgettük a parányi életet a fürge talpak földjén!
Az évek elteltek, és lám a kis facsemetéből hatalmas fa lett! Ki tudná összeszámolni, hogy az alatta focizó, játszadozó lurkók egy - egy bomba-gól helyett hányszor találták telibe koronáját?
Merjünk a sokszor lehetetlennek tűnő feladatokra is igent mondani, nem feledve, hogy mi magunk is csak mikroszkóppal látható két parányi sejtből születtünk!
