Az élet egy csodálatos  zarándok út, nagycsaládunkkal, az Egyházzal, Ferenc pápa vezetésével, Jézus Krisztus országába. 

Jó csapat, gyertek velünk!! 

Szeretettel, 

Csaba t.

Egy hónap múlva látogat el Csíksomlyóra Ferenc pápa. Böjte Csaba gondolatait osztjuk meg veletek a pápalátogatásra készülve.

Nagyon sokan sokféle kritikát fogalmaznak meg Ferenc pápával kapcsolatban, melyek nagyon sok embert elbizonytalanítanak. A kritikák nagy része arra vonatkozik, hogy Ferenc pápa másként gondolkozik az emberekhez - a menekültekhez, a migránsokhoz, a muszlimokhoz vagy a más felekezetű emberekhez - való viszonyról.

Ferenc pápának, akárcsak nekem és mindannyiunknak Jézus Krisztus a példaképünk. Ha megnézzük Jézus Krisztust, vele szemben is rengeteg kritikát fogalmaztak meg. Amikor Zakeust a fáról lehívta, és arra biztatta, hogy „Gyere, beszélgessünk!”, akkor sokan ki is mondták: „Pont ezzel áll szóba?! Ez egy bűnös ember. Gyere, az én feleségem olyan vacsorát főz!” De Jézus azt mondta, hogy a betegeknek kell az orvos. 

Ezt láthatjuk később is. Jézus a nagy párbeszéd Istene. Nem csak történelmi távlatokba kezdett párbeszédet az emberiséggel, hanem gondoljunk csak a húsvét utáni eseményekre, az emmauszi tanítványokra, akik kiábrándultak mindenből. Nekik elegük van a kereszténységből, és elindulnak, mennek, távolodnak Jeruzsálemtől, az Egyháztól, a közösségtől, az apostoli kollegialitástól. Jézus pedig elkíséri őket ezen az elvezető úton, szépen beszél velük. Jézus párbeszédet kezd a Galileai-tenger partján Péterrel. Nem egy kakast vesz elő a háta mögül: „Péter, ismersz-e te engem?!”, hanem szeretettel, jósággal ezt mondja: „Péter, szeretsz te engem?” Az első keresztény vértanúnak, Szent Istvánnak a kivégzői között ott van Saul, akivel a damaszkuszi úton átdöfött szívvel, átdöfött lábbal szembe megy Jézus: „Saul, Saul miért üldözöl engem?!”

Azt láthatjuk, hogy Jézus e párbeszédeiből, hogy Zakeus megtér és a vagyona felét a szegényeknek adja, az emmauszi tanítványok is megtérnek és visszamennek Jeruzsálembe: „Él az Isten! Ne féljetek, van remény!” Ők hirdetik az evangéliumot a többieknek, ők, akik csüggedten elmentek. Péternek ezt mondja Jézus: „Legeltesd juhaimat!” Szent Péter tovább viszi ezt az evangéliumi üzenetet, amit Jézus Krisztus reá bízott. Saulból Szent Pál lesz, a népek apostola, aki megírja élete végén csodálatos, szép szeretethimnuszát. S folytathatnánk tovább a sort…

A kereszténységnek ez a lényege, ez a magja. Nem a duzzogás, nem a bezárkózás, nem a másiktól való elfordulás, hanem a párbeszéd, a kiengesztelődés, az érvelés; az, hogy eljussak oda, hogy az eldobott kőből szegletkő legyen, hogy a pislákoló láng újra lobogjon. Az emmauszi tanítványok maguk mondták: „Lángolt a szívünk, míg hallgattuk őt!”

Nekem is, Ferenc pápának és mindannyiunknak az a dolga, hogy menjünk el a világ végéig és hirdessük az evangéliumot. Ha nem ezt tenné Ferenc pápa, akkor én kiábrándulnék belőle. 

Akkor hogy van most ezzel a terrorizmussal? Nagyon kényes kérdés. Az érveinket, az elgondolásainkat, a meggyőződéseinket szabad megvitatnunk, szabad párbeszédet folytatni. Sőt, ha meg vagyok győződve az igazamról, szerezzek társakat! Jézus is ezt tette: összegyűjtötte az apostolait, és megosztotta velük meggyőződését - nem erőszakkal, nem manipulációval, nem sumákolással, hanem bátran, nyíltan. Felvonul Jeruzsálembe Virágvasárnapján csacsiháton. Nem köntörfalazik, hanem nyíltan mondja, amit hisz. Arra biztat bennünket is, hogy nyíltan mondjuk. Pártot lehet szervezni, de erőszakkal, durván lenyomni valamit mások torkán nem szabad, nem lehet. Nem jó, nem célravezető, kontraproduktív. 

Mindannyiunkat megdöbbentett az, ami most Srí Lankán történt: Húsvét feltámadási szentmiséjén három, zsúfolásig megtelt templomban robbantás történt, majd három nagy szállodában, és utána még két helyen. Összesen kilenc öngyilkos merénylő vitt magával bombát. Miközben folyt a szertartás, és imádkoztak az emberek, ők ránéztek órájukra, és megnyomták a gombot. Meghalt közel 350 ember, több mint 500 súlyos sebesült van, nagy az anyagi kár; de leginkább az a hangulat fájó, amivel szétverték a húsvéti szentmisét: a feltámadás, a remény és az öröm ünnepén ők saját életüket és a körülötte lévő emberekét – köztük asszonyok, gyermekek is – oltották ki egy gombnyomással.

Azt mondja az ország elnöke, hogy évek óta készülnek erre a merényletre. Ennek ellenére nagyon sok média azt mondja, hogy ez válasz arra, ami Új-Zélandon történt, ahol egy elmebeteg ember egy mohamedán templomba robbantott, ölt és szörnyű dolgokat követett el. Én azt gondolom, hogy az erőszak útja nem járható út. Én se mehetek bele ebbe az útba, te se, senki se. 

Nem hiányzik újabb keresztes háború! Nem lehet arra kérni Ferenc pápát, hogy határolódjon el, zárkózzon be, hogy falakat építsen. Jézus Húsvét hajnalán azt mondta Mária Magdolnának: „Menj, szólj a többieknek! Találkozunk a Galileai tenger partján! És mit mond utána? Menjetek és hirdessétek az evangéliumot! Én hiszem, hogy a kereszténység nem a bezárkózás vallása. Nekünk hinnünk és szeretnünk kell.

Én elmentem Szíriába, Irakba, Egyiptomba, Kongóba, Kenyába. Mindenütt azt láttam, hogy ott is emberek élnek, akik talán másképp gondolkoznak, mint mi, de igazából meg vagyok győződve arról, hogy ugyanabból az anyagból teremtett mindannyiunkat a Jóisten. Nagyon sokat kellene beszélgetnünk, szép kerek asztaloknál egymást meghallgatva egy jó pohár bor mellett. Olyan jó lenne, hogyha mernénk Ferenc pápában bízni. Ő Krisztus útján jár, azon az úton jár, amin a szentek is jártak. Hiszem, hogy ez az út a boldogságra vezet. Tudom, hogy ez az út – a párbeszéd, az érvelés, a nyitottság útja – keskeny és meredek út, és fárasztó is, de nem hiszem, hogy más út vezet az égbe. Adja Isten, hogy követni tudjuk Ferenc pápát!

Ő sehol nem mondja azt, hogy nyakló nélkül engedjünk be bárkit az életünkbe. Én is befogadtam több mint hatezer gyermeket, de van egy fegyelem nálunk, van a házon fal is, ajtó is, lehet kopogtatni, meghallgatjuk, s ha tényleg valóban bajban van az a gyerek, befogadjuk. Kötünk egy szerződést: én megígérem, hogy enni adok neki, meleg otthont adok a feje fölé, ruhát adok rá; ő meg megígéri, hogy szót fogad, hogy tanul, hogy együttműködik, hogy nem lóg az iskolából. Hogyha ő azt a szövetséget, amit írásban kötöttünk, megszegi, akkor előveszem. „Kicsi szívem, nézd, nem erről volt szó. Nem érzed jól magad itt? Akarsz tanulni, vagy nem akarsz tanulni? Végül is, ha petrezselymet akarsz árulni életed során, akkor odakint tágasabb!” Ilyenkor a gyerek elgondolkozik. Én adok neki egy A4-es lapot: „Menj szépen a templomba, ülj le, és írj egy levelet nekem!” Ő pedig megfogalmazza. Azt gondolom, hogy valami ilyesmit kellene kitalálni a migránsokkal vagy bárkivel kapcsolatban. Az autóútra is bárkinek joga van felmenni, aki bebizonyította a sofőriskola tanárai előtt, hogy tud autót vezetni. Hogyha ő ezt be tudta bizonyítani, és betartja a szabályokat, akkor járhat, elmehet Isztambulig, visszajöhet, bármerre mehet. Ellenben, ha vét a legkisebb szabály ellen is, akkor megbüntetik. Svájcban, ha a 30-as táblánál 31-gyel megy az ember, akkor szépen megbüntetik, és nem két lejre, hanem sok euróra. Ez az élet rendje.

Egyfelől a politikusainknak meg kell építeniük ezt a falat, amelynek nagyon tömörnek kell lennie, nem lehet azon átjáró. De mellette legyenek ajtók, szép kapuk. Igen is, megvannak a törvények, hogy mi szerint lehet valakinek Európába, Magyarországra, Romániába, Erdélybe beköltöznie.

Építsük együtt Isten országát! Ez nagyon nehéz munka, de nem lehetetlen. Én hiszem, hogy Jézus Krisztus, mikor arról beszél, hogy építsük fel Isten országát, akkor nem egy elvont, lehetetlen feladatot akar velünk elvégeztetni. Nem utópiát kergettet velünk Jézus, hanem olyan feladatot bíz ránk, amit meg lehet csinálni, amit érdemes megcsinálni, és amit meg is tudunk csinálni. Adja az Isten, hogy sikerüljön! Nagy-nagy szeretettel várom Ferenc pápát Csíksomlyóra. Én hiszem, hogy ez a térségünknek, az egész Kárpát-medencének egyfajta reneszánsza, újjászületése lehet. Ez rajtunk is múlik: részt veszünk-e ebben a párbeszédben Ferenc pápával, meghallgatjuk-e az ő üzenetét, meg merjük-e fogalmazni a magunk kéréseit, panaszait, vágyait. Adja az Isten, hogy ebből a találkozásból, ahol egy asztalhoz ülünk Egyházunk vezetőjével, sok gyümölcs szülessen itt a Kárpát-medencében mindannyiunk számára!