„Hiába ülök ábrándosan a Balaton közepén egy hajóban, és várom, hogy a szél majd a partra repít, ha nem tartom készenlétben a vitorlát, hogy a fuvallat belekaphasson, nekifeszüljön, és vágyaim felé repítsen. Ha kitartóan tesszük Isten akaratát, s így egyre jobban átadjuk életünket neki, akkor Ő mind jobban átveszi lelkünk vezetését.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)
Jóságodról elmélkedünk, Istenünk, templomod belsejében. Istenünk, miként már neved is, úgy Fölséged is betölt minden földhatárt; jobbod telve igazsággal. 
