„Nagyon sokszor azt tapasztalom, hogy az anyagi gondoskodást túlhangsúlyozzák. Nem akarom lekicsinyelni a pénz fontosságát, de nem lenne szabad az első helyre tennünk. Népünk nagyjai közül sokan nagy szegénységben nőttek fel. […] nem a híres, sok-sok szemléltetőeszközzel felszerelt iskoláktól és a talicska számra behordott játékoktól váltak értelmes, értékes felnőttekké, hanem a családi szeretet életadó melegétől, a jóságos édesanya, édesapa folyamatosan dolgozó, példaadó jelenlététől és néhány falusi, egyszerű tanár emberséget és műveltséget adó oktatásától.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)
Ki tudná megmondani, hogy hányan és hányszor olvasták el, írtak, beszéltek erről a gyönyörű szentírási részről, Mária csodaszép hálaadó énekéről!? Ki tudná megmondani, hogy hány ember számára jelentett vigaszt, iránymutató bátorítást, megnyugtató örömet, e fiatal, egyszerű falusi lány szívből jövő, fénnyel teli költeménye!? Olvassuk mi is el újból és újból a Magnificat gyönyörű sorait, mondjuk szeretettel, mint egy tiszta imádságot, tanuljuk meg kívülről, kapaszkodjunk bele, mint a fuldokló a mentőkötélbe! 
