Magyarok Nagyasszonya búcsú, a dévai gyermekotthon ünnepe, 18.00 órától szentmise, melyre szeretettel várunk!
Teljes szentmise:
Számomra a legszebb női ideál a Boldogságos Szűzanya, ki fiatalon határozottan igent mond az Istennek, vállalkozik a világtörténelem legnagyobb kihívására. Meri vállalni Józseffel az ő férjével a kis Jézust, és a mostoha körülmények dacára, Magnificatot éneklő jó kedvvel végzi feladatát! Mária, minden idők kereszténye számára az örök asszony ideál, aki szeretettel segít a bajban lévőn, férjét szeretve gondoskodik a gyermekéről, ki észreveszi még az idegeneknek is a gondját, baját, nehézségét. Mária elmegy Erzsébethez, a veszélyeztetett kismamához, segít hosszú hónapokon keresztül az ő rokonának. Férjével egyetértésben óvja, védi gyermekét, menekülnek Egyiptomba, s mikor szeme fénye elveszik, mindent félretéve keresi amíg családja újból nem lesz egységes! A kánai menyegzőn kéretlenül segítségére siet a fiatal párnak, hittel megtesz mindent amit tehet! Mária ma is az ő Szent Fia oldalán áll anyai féltő szeretettel, a teológusok egyöntetűen a XX. század prófétájának tartják mindazért, mit a jelenéseivel világszerte tesz értünk!
Istennek hála sok ilyen nagyszerű nőt ismerhettem meg, gondolok itt nagymamámra, édesanyámra és az én sok - sok nagyszerű munkatársamra, akik önzetlenül, nem a saját anyagi érdekeiket, testi kényelmüket, örömüket hajszolták, hanem nagy lélekkel a szolgáló szeretet útján jártak, járnak! Úgy láttam, hogy az a nő, ki vállalja a családjáról való gondoskodó törődést, a vérszerinti vagy fogadott gyermeke mellett az Istentől kapott, Mária által megélt női hivatását, olyan, mint a szélben ringó érett, aranyló búzatábla, bármilyen idős is, öröm vele találkozni!
Néhány ilyen Máriás lelkületű asszonyt, mint lelkipásztor felkészítettem életük utolsó nagy útjára! A haldoklókkal való találkozások számomra ünnepnapok, egy - egy ilyen találkozás egy életre kiható tanulságul szolgálnak! Előttem van egy ilyen több gyermekes nőnek az arca, szinte most is hallom a hangját ahogy szelíden megszólal és mondja: "atya, én nem ártottam se testemnek, se lelkemnek, Istennel megbékélve megyek el ha hív, de ha hagy még néhány évig, akkor szívesen szolgálom gyermekeimet, unokáimat!" Jó volt vele együtt imádkozni, aztán egy pár nap múlva újból meglátogattam, beszélni már nem tudott, én mondtam mellette a rózsafüzér tizedet: "Aki a halottaiból föltámadt!" Rózsafüzér helyett a néni kezét a kezembe véve, az ujjain számoltam az "Üdvözlégy Mária" kezdetű imákat! A puha, meleg kéz ujjait nem kellett én mozgassam, mert minden ámen után, a néni jelezte ujjával, hogy kezdhetem az új imát! A tizedik ima után a keze lehanyatlott, majd néhány órával később drága tiszta lelkét visszaadta a teremtőjének!
Voltam sajnos olyan haldokló nő ágya mellett is, aki ötven valahány évesen, roncsként feküdt elhagyottan egy kis szobában! Nem ismertem őt, egy nagyvárosban lakott, a szomszédok hívtak, hogy hallgassam meg a panaszát! Ültem az ágya mellett és sehogy sem indult a beszéd, ezért körbenéztem, hogy miről is tudnánk szót váltani!? A feje fölött ott volt egy gyönyörű nőnek a fényképe a falon. Rákérdeztem: ő a kedves leánya? "Nem - jött a válasz - az én vagyok, táncosnő voltam, gyermekem soha nem volt, nem engedtem meg, hogy megszülessenek, 28 kaparáson estem túl!" És azzal fal felé fordult és elkezdett keservesen zokogni! Természetesen vigasztaltam! Kértem, hogy bízzon az Istenben, mert Ő aki meghalt értünk a kereszten, nem fog elítélni bennünket! Hallgatott egy darabig, aztán indulatosan felém fordult, csontos reszkető kezével megfogta a csuklómat, ma is érzem hideg, kemény szorítását, és szinte kiáltva mondta: "nem az Isten ítél el, hanem én saját magamat!" És mint egy vulkán tört fel belőle az önmarcangoló, kegyetlen vád, amit én itt nem akarok megosztani! Hosszú percekig hallgattam, vigasztaltam, bátorítottam! Haza felé magamban bandukoltam a teher alatt és úgy éreztem, hogy már ezért a délutánért érdemes volt elvégezni a hat év teológiát!
Az egyetlen, számunkra mindennél drágább életre visszanézni, biztos, hogy nem egyszerű dolog, de tudnunk kell, hogy ez a nap mindannyiunk számára eljön! Ezért, bármennyire megrázó is, minden fiatalt el kellene vinni néhány ilyen haldokló ember ágyához! Ott az elmúlás kapujában lehull mindenről minden fátyol, ott senki nem hazudik se magának, se másnak, mindennek felragyog a maga igazi értéke, vagy hiábavaló, értéktelen semmissége! Nagyon fontos lenne elgondolkodni azon, hogy a múló, buta örömökért megéri odaadni testi, lelki tisztaságunkat, békénket, hogy ne is beszéljünk az örök boldogságunkról!?
A döntés ma még a mi kezünkben van! Alázattal, bölcsen döntsünk a szeretet, a tiszta, maradandó örömök mellett, induljunk el Mária Magnificátot éneklő, az életet gondoskodó jósággal felkaroló, őszinte tisztesség útján.
Kisebb testvéri szeretettel,
Csaba t.
