Amikor napjainkban  példaképeket keresünk, nem kell sokat kutatnunk, a ma ünnepelt Szent István királyunk életével, példájával mutatta meg ezt az igaz utat. Igaz, a mai emberek – köztük fiataljaink –, nem feltétlenül őt tekintik követendő példának.

Az Efezus-i levélből vett részlet az új ember magunkra öltéséről beszél. 

Az Apostol azt üzeni nekünk, hogy ne éljünk úgy mint a pogányok. Vegyük ezt az intelmet halálosan komolyan. Nagy a kísértés, hogy hasonuljunk, azonosuljunk környezetünkkel, de a másoknak való megfelelési kényszer nem erény, hanem betegség. Önbizalom-hiányra, identitás zavarokra utal. Nem az a normális ember, aki beleolvad egy ragadós masszába, hanem az, aki tudatában van teremtményi méltóságának, személy mivoltának, és bár közösségben él, meg tudja őrizni egyéniségét. Egy lelkileg eltompult, deviáns világban élünk, és neked nem kell alkalmazkodnod a beteg lelkűekhez. Egyébként a normális, egészséges emberek vannak többségben, csak ők – pontosan normalitásuknál fogva –, nem keresik a népszerűséget, nem igen hallatják a hangjukat.

Ma azt ajánlom a fiúknak, férfiaknak, hogy legyen példaképük Szent István király. Ismerjük történetét. Számára mindenek felett Isten volt az első. Utána következett minden. Emellett férfiasan ki is állt hite mellett, nem lehetett megingatni meggyőződésében.

A mai evangélium nem csak a gyerekek kedvenc része ez, ma már az enyém is. 

A sziklára épített házról szóló jézusi üzenet biztonságot ad.

Minden ember alapvető szükséglete a biztonság. Ezt a biztonságot keressük szüleinkben. Később erre e biztonságra való törekvésünk vezet minket a kamaszkori közösségekbe tartozás, majd később a házasság gondolatára. Fiatal – felnőtt korunk tanulással, munkával, pénz kereséssel telik. Ez is a családi és a személyes biztonságunk miatt történik. Azután jön az időskor. 

Mi öregek különösen érzékenyek vagyunk a biztonságra, néha még aggódunk is jövőnk miatt. Mi lesz velünk, ha tehetetlenek leszünk? Kik fognak segíteni bennünket?

Amikor tűnni látszik a biztonság, bizonytalanná válik az életünk.

Amikor szüleink között állandó veszekedés van, amikor elválnak és az egyik szülőhöz kerülünk, elveszítve a másikat, szörnyű lelki traumán kell átmennünk. Minden válás megöl valamit a gyermekben. Az önző, saját érdekeit kereső szülő eleinte ezt észre sem veszi. Kezd romlani a bizonyítvány, egyre többször zárkózik be a gyerek, szótlan lesz. Elveszíti az élet iránti ősbizalmát. Mindezt azért, mert szülei alkalmazkodtak a világhoz, amelyik azt hirdeti, hogy jogod van elválni. 

Jogod van a saját élvezetedet keresni, ne törődj másokkal, ne törődj a gyerekeiddel, jogod van elhagyni őket. 

Felnőtt korunkban sok igazságtalanság ér minket. Belopakodik életünkbe a cinizmus, a reménytelenség. 

„Majd bolond leszek becsületes lenni, amikor mások gazdagon, gondtalanul élnek!” Másokhoz akarok igazodni, meg akarok felelni másoknak, nem az isteni törvényeknek.

Biztonságra törekszünk valamilyen módon akkor is, amikor négyévenként szavazni megyünk. Mert nem mindegy, hogy milyen lelkiségű politikusok kezébe helyezzünk hazánk sorsát. Homokra épült ország elpusztul, romba dől. Homokra épített élettel az Isten sem tud mit kezdeni.

A sziklára épített ház hatalmas szimbólum.

Személyes életünket is alapozhatjuk egy ilyen lelki sziklára.

Amikor elvégezzük iskoláinkat, amikor törvénytisztelő emberek leszünk, sziklára épül az életünk. 

Amikor odafigyelünk a jó szomszédságra, tiszteletbe tartjuk mások jogait, sziklára építjük életünket.

Amikor életmódunkkal, cselekedeteinkkel zavarjuk testvéreink életét, nyugalmát, homokra építettünk, a jövőnk össze fog omlani.

Amikor gyermekeinket kellő szigorral fegyelemre, kitartásra, hűségre neveljük, biztosítva őket szeretetünkről, a saját jövőnket építjük sziklára. 

Amikor nyámnyila, jellemtelen, elkényeztetett kis majmokat nevelünk, homokra építettünk, mert meg akartunk felelni néhány zavaros fejű pszichológus elvárásainak.

Szent István király nem akart megfelelni senkinek. 

Ő egyedül Istent akarta szolgálni, egyedük Istennek akart megfelelni. 

Az egy más kérdés, hogy Isten az egyetlen, akinek nem kell megfelelni, mert Ő maga a Szeretet.

István király bátran szembeszállt a divatos korszellemmel. Ma ezt a kifejezést használják: establishment – közmegegyezés. Ismerjük. Tudjuk mi ez. Köszönjük, ebből a fajtából nem kérünk. István király sem kért belőle. Ő a Kárpát – medence népeinek apostoli királya volt, ezt a küldetését magától Istentől kapta. Ezért tudta azt is, hogy kinek tartozik elszámolással. Nem a lázadozó pogány magyar törzseknek, nem a német császárnak, nem a jellemtelen udvari talpnyalóknak, nem a határainkon leselkedő és az udvarban hajlongó alattomos ellenségeinknek, hanem magának a teremtő Istennek.

Amikor megírta intelmeit Imre hercegnek, nagy hangsúlyt helyezett az egyházzal való kapcsolatra. Amit leírt, ma nem szívesen idézik. Én most idézem: 

„Mivel királyi méltóságra csakis hívők és katolikus hittől áthatott személyek emelkedhetnek, ezért parancsaink között a szent hitet tesszük az első helyre...a királyi palotában a hit után az Egyházé a második hely, mivel az Egyház magvait elsőként a mi Urunk, Krisztus vetette el...Mert aki a Szentegyház méltóságát csorbítja vagy foltot ejt rajta, az Krisztus testének megcsonkítására törekszik….”

Szent István király, nyilván Szent Pál apostol leveleit tanulmányozva, több mint ezer évvel a II. Vatikáni Zsinat előtt, az Egyházról, mint Jézus Krisztus misztikus testéről beszél.

Adjunk hálát testvérek a Mindenhatónak, hogy ilyen apostoli királyt küldött nekünk. Aki példaképünk volt és lehet a ma is fiatal nemzedékének.

Adjunk hálát drága hazánkért, Magyarországért, amely megcsonkítva, zaklatásoknak kitéve, mégis áll. Amelyet bár oly sok méltatlan, alkalmatlan, alak bitorolt, rabolt ki és gyalázott meg, ma mégis él és gyarapszik. 

Adjunk hálát Egyházunkért, amely ezer éve él és terjeszti a hitet Magyarországon, hol zavartalanul, hol üldöztetésnek kitéve.

Isten áld meg a magyart! 

Ámen!

Dióssy Iván