Christus vincit!

Christus regnat!

Christus imperat!

Az Egyház – és ez alatt a közvélemény minden esetben a római katolikus egyházat érti –, kezdetektől fogva kettős, gyűlöletet lehelő szorításban él a világ részéről. Nem szeretnek bennünket kifogásolható, álszent, bűnös életünk miatt. Amiben van némi igazság is - hiszen mindannyian bűnösök vagyunk. Az is igaz, hogy Jézus nevében sokan rettenetes bűnöket követtek el a történelem során. Krisztus nevében embereket gyilkoltak le, özvegyeket nyomorgattak és háborúkat indítottak. Csakhogy ez a kritika nem őszinte. Csak képmutató felszín, mert akkor, miért gyilkolják le a szentjeinket?

Ők nem képmutatók, nem álszentek, nem indítottak háborúkat, de őket sem képesek elviselni ellenségeink. Gyűlölik, üldözik, legyilkolják őket is. Ma is. Az Egyház egyértelmű, prófétai igehirdetése terhére volt, van és lesz is mindig a Föld lakóinak. Idegesítő jelenség, hogy koreszmékkel és divatáramlatokkal, az erkölcsi lazasággal szemben kitart az igazság mellett, és nevén nevezi, újra és újra elítéli a bűnt, védi az ártatlan, kiszolgáltatott életet, védi a házasság szentségét, mint férfi és nő életközösségét. Védi a magzatot az élet elején és védi az öregeket életük végén, az abortuszt és az euthanáziát törvényerőre emelni akaró közönséges gyilkosokkal szemben. Ezért a világ kezdettől fogva szeretné elhallgattatni a prófétákat. ( A világ hatalmasságainak behódoló hívek és papok a példaképek számukra, tenyerükön hordozzák őket és magas állami kitüntetéseket adnak nekik, csak legyenek toleránsak és diplomatikusak).

A próféták sorsa más. Először száműzik őket a nyilvánosságból, gúnyolódnak rajtuk, rágalmakat terjesztenek róluk, és ha ez nem elég, megölik őket. Az igaz hit melletti állandó bizonyíték a világ végezetéig a vértanúk serege, akiknek a megváltó szeretet hirdetése miatt kellett meghalniuk. A világ nem nyugszik, amíg a hitvallók száját valahogy be nem fogja. Úgy tűnik, ha megölik őket, ez sikerül is nekik, mégis, azok hamarosan újra megszólalnak, mintha feltámadtak volna. Példának okáért. Mindszenty bíboros atyánkat elhallgattatták, még a rendszerváltás után is tabu volt. Már több évtizede meghalt, sokaknak még mai is tabu.

Ő nem foglalkozott a politikai korrektségnek nevezett sunyi gyávasággal.

Ő nem bánt kesztyűs kézzel a gazemberekkel, gyilkosokkal, hanem megnevezte őket.

Mert nem a kereskedelmi TV – csatornák és nem politikai pártok alakítják a hitünket és lelkiismeretünket, hanem Jézus Krisztus, a Mindenség Királya.

Miközben Krisztus és az Ő egyházának ellenségei megpróbálják elnémítani a keresztény igehirdetést, be akarják tiltani a keresztény szimbólumokat, le akarják vetetni a kereszteket az iskolák faláról, az Egyház Krisztus sorsában osztozik: vértanúk seregei a Mennybe ragadtatnak, s helyet foglalnak Isten jobbján.

Jézus Krisztus neve a választóvíz. Megfigyeltétek-e, hogy elit értelmiségi körökben Jézus nevét ki sem szabad ejteni? Addig nincs baj, amíg az Egyházzal kapcsolatban langyosan fecserészünk az egyházi zene magasztos szépségéről, az építészeti csodákról, az egyházi oktatás hasznosságáról a társadalomban, szociális tevékenységéről, de folytathatnám a végtelenségig az üres frázisokat, amelyek egyfajta kultúrkereszténységgé akarják degradálni Jézus radikális tanítását. Ejtsd ki hangosan, jól érthetően Jézus Krisztus nevét! Úgy fognak rád nézni, mint valami egzotikus csodabogárra. Ezt követően neked esnek és számon kérik tőled a toleranciát.

Ferenc pápa is vörös posztó sokaknak, mert felkarolja a szegényeket, betegeket, kitaszítottakat, bűnösöket és ezzel lelkiismeret furdalást ébreszt sok érzéketlen, önző, elkényeztetett, jómódú európai keresztényben.

A pénzvilág hatalmasai hallani sem akarnak róla, a politikusok pedig szeretnék gyűlöletkampányukat igazolni vele. Márpedig mi Jézus alattvalói vagyunk, nem a világ uraié. Egyetlen felettesünk van, Krisztus Király. Ez az igazi szabadság testvérek!

A mai evangéliumot hallgatva ez még jobban tudatosulhat bennünk. Az Úr szava szerint az utolsó ítélet, itt és most, a mai, konkrét cselekedetekben szövődik. A mai nap az végső idők ragyogásában áll. Ez a katolikus, keresztény hit. Járhatok egy dohos alagsorban, ahol meglátogathatok egy beteget, vagy utazhatok buszon, vasúton, végezhetem mindennapi munkámat másokkal együtt, másokért, családom, közösségem körében élve. Maga a Mindenség Királya, Jézus Krisztus áll előttem minden emberben. Azt a jót, amit annak a rászoruló embernek tettem, akivel ma találkoztam, vagy ugyanezt nem tettem, pedig megtehettem volna, Jézusnak teszem vagy nem teszem meg. A keresztény misztikának ez a teljessége. Nem ködös látomások, elérhetetlen magaslatok, energiák, erőterek, ingák és egyéb zavaros ostobaságok, hanem a Tábor – hegyről lejövet a mindennapok valóságában megnyilatkozó magatartás. A katolikus misztika nem más, mint egy kapcsolat.

A hiteles keresztény misztika útját járó Árpádház – i Szent Erzsébet mutatja, aki az ágyába fektetett szegény betegén meglátta a töviskoronás Jézust, mert tudta, hogy ápoltjában ugyanaz a Jézus Krisztus van jelen, aki a kenyér és bor színe alatt az Oltáriszentségben.

A magyar misztika az a kevés szavú, cselekvő misztika, amely a legmélyebb szemlélődésből fakad és a legmagasabb szemlélődésbe emel.

Ez Názáret lelkisége is. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a szó is tett. A jó és igaz szó: jótett. Szinte mágikus ereje van. Életet tudunk fakasztani egyetlen jó szóval....de ki ne tapasztalta volna, hogy néha valami összeszorítja a szánkat, és nem mondjuk ki azt az életadó szót. A pokol fogcsikorgatását készítjük ezzel elő, miként akkor is, amikor szánkat gyilkos, rágalmazó, pletykás szóra nyitjuk, engedve a sátánnak, aki a hazugság atyja és gyilkos kezdettől fogva. A kritikával is vigyáznunk kell, hiszen mi nem a kritika, hanem az áldás fiai vagyunk, arra kaptunk meghívást, hogy áldás legyen az örökségünk.

Krisztus szeretetének örökkévaló országa itt és most szövődik közöttünk.

A mi királyunk nem olyan király, mint a földi királyok. Igaz, sokan szeretnék, ha olyan lenne. Koronát tesznek a fejére, jogart adnak a kezébe, palástot terítenek a vállára. Olyan tulajdonságokkal ruházzák fel őt, ami soha nem volt jellemző rá. Ezek a farizeusok akkor érik el céljukat, ha sikerül elérni, hogy az emberek rettegjenek Jézustól. Kíváncsi vagy milyen is Jézus valójában? Most még félsz tőle, mert úgy érzed sok megbocsáthatatlan bűn terhel? Szégyelled magad előtte és mindenki előtt? Talán főbenjáró bűnt követtél el? Akkor olvasd el még egyszer a mai evangéliumot! A jobb oldali lator nagyon rossz ember volt. Gyilkolt, lopott, csalt, hazudott, részegeskedett. Templomba nem járt, nem imádkozott, egész élete az Istennel való szembehelyezkedés volt. Nos, ez a jobb lator az első ember, akiről biztosan tudjuk, hogy a Mennyországba jutott. Mert az utolsó pillanatban, amíg még megehette, megbánta minden bűnét és bocsánatot kért. Könnyek között kérte Jézust, hogy bocsásson meg neki. Jézus, a Mindenség Királya pedig így szólt: „Bizony mondom neked, még ma velem leszel a paradicsomban”. Ez vár mindenkire, aki alázattal beismeri, megbánja bűneit és kéri Isten bocsánatát. Nincs elveszett lélek. Mert minden elmúlik, de a szeretet művei soha el nem múlnak.