Szent Vince a kávézók védőszentje! Tanuljunk tőle, ha rossz szándékú emberek össze is zúznak, ha a mindennapi gondok, bajok meg is örülnek, mi attól, csak jobbak, értékesebbek leszünk! Példaképünket imával és egy finom, párolgó csésze kávéval köszöntsük szeretettel, 

Csaba t.

Vince diakónusra és vértanúra emlékezünk liturgikus emléknapján, január 22-én. Ő a korai keresztény idők azon szentjei közé tartozik, akikről bizonyosan tudjuk, hogy valós személyek, de életükről és halálukról alig van megbízható forrásunk.

A Passio sancti Vincentii levitae (Szent Vince diakónus kínszenvedése) szerint Vince a hispániai Huescában született. Szent Valerius, Zaragoza püspöke tanította. Vince diakónus, majd fődiakónus lett; magára vállalta mindazokat a tennivalókat, amelyeket püspöke idős kora és hiányos beszédkészsége miatt nem tudott ellátni. Emellett kitűnt a szegények, rászorulók szolgálatában is. A Diocletianus-féle üldözés idején a püspökével együtt tartóztatták le. Bilincsbe verve Zaragozából Valenciába vezették, és ott halálra ítélték őket 304 körül.

Az idős püspök a bántalmazások következtében hamar elhunyt, Vince azonban a borzalmas kínzások egész sorozatát volt kénytelen elviselni. Legendája szerint a kínzások után sötétzárkába zárták, de ott mennyei fény vette körül. Amikor meghalt, a helytartó – aki túl gyorsnak találta Vince halálát és kevésnek a szenvedését – megtagadta tőle a temetést: testét kidobták a szántóföldre, hogy kutyák és madarak falják föl. De egy nagy holló, melyet Isten küldött, megvédte a holttestet. Végül a testét kövekkel együtt zsákba varrták, és a tengerbe vetették. Ám a tenger hullámai újra meg újra a partra sodorták a vértanú testét, míg egy keresztény meg nem találta, és illően el nem temette.

A Legenda Aurea szerint Vince ezt mondta az őt elítélő bírónak: „Te, a halál papja, csak kőből faragott isteneket tudsz imádni. Mi azonban a világosság élő Istenét imádjuk, és ezzel megvalljuk az egyedül igaz és egyetlen Istent, valamint az ő Fiát, Jézus Krisztust.” Félelem nélkül nézett szembe a kínzásokkal: „Rajta, zúdítsad csak rám minden gonoszságodat, amelyet a gonosz lélek sugall neked: látnod kell majd, hogy Isten segítségével erősebb leszek a szenvedésben, mint te a kínzásban.”

Amikor a hosszú kínzás után a hóhér karja fáradtan lehanyatlott, Vince így szólt hozzá: „Mitől lankadt el a kezed? Bíró, tévedsz! Azt véled, hogy kínzol engem, amikor összeszabdalod tagjaimat, melyek előbb vagy utóbb úgyis elenyésznek. Él azonban bennem valami, amit nem tudsz hatalmadba keríteni, és ami kigúnyol téged, mert nem vagy képes hozzáférni! Nem kívánom, hogy szenvedésemet csökkentsed, de azt el kell ismerned: alulmaradtál mindabban, amit csak elkövettél ellenem.”

Amikor még a természet erői is védelmezték a vértanú meggyalázásra kidobott testét, a kétségbeesett bíró fölkiáltott: „Hát még a halálban sem tudom legyőzni?!” Ebben az értelemben mondta később Szent Ambrus Vincéről: „Megkínozták, összeszurkálták, megkorbácsolták és megégették, legyőzni mégsem tudták!”

Vince tisztelete elsősorban a latin egyházban ősi. Ő azon kevesek közé tartozik, akik be lettek jegyezve a Polemius Silvius-féle (5. század), valamint a karthagói kalendáriumba is. Szent Ágoston több prédikációt is mondott a tiszteletére, minden martirológium megemlíti, és Rómában három templom viseli a nevét. Kultusza Közép-Európában a 11. században a sziléziai Boroszlóból (Wrocław) sugárzott szét ereklyéi révén. Legendája olvasható az Érdy-kódexben, képmása pedig feltűnik a koronázási paláston. Kopasz nádor a nagyváradi székesegyházban oltárt emelt a tiszteletére. 

Szent Vince azonban elsősorban ünnepének dátuma (január 22.) miatt lett népszerű mint időt és munkát meghatározó szent, különösen a szőlősgazdák körében. Legendája egyébként nem ad magyarázatot a szőlővel és borral való kapcsolatára. Sok nyelven ismert a régi mondás: „Ha megcsordul a Vince, tele lesz a pince”. Hogy a borászok, pincemesterek, szőlőművesek, vincellérek védőszentje lett, annak oka nagy valószínűséggel nevének népies etimológiája: Vin Cent (százszoros bor). Nevének jelentése egyébként: győzedelmes. Ünnepének naptári helyéből adódik, hogy ősidőktől kezdve úgy tisztelték, mint aki legyőzi a tél sötét hatalmait és előkészíti a lassan közeledő tavasz útját. 

Hazánkban tiszteletére ritkán szenteltek templomot, kápolnát a szőlőhegyekben, mert télidőben nem tudták volna búcsúnapját méltóképpen megünnepelni. Ám sokfelé elterjedt szokás, hogy Vince napján meglátogatják a pincéket, valamint vesszőt vágnak a szőlőből, amit aztán vízbe tesznek, és a kihajtott ágból következtetnek az az évi termésre.

Pécs és Mohács környékén a bosnyák és sokác gazdák hurkát, disznógömböcöt akasztottak a szőlőkaróra, hogy majd akkora fürtök teremjenek, mint a gömböc. 

Fraknó és Németújvár (Güssing) és még néhány falu német népe szerint a madarak Vince napján házasodnak. Ezért nem szabad a táj népi hagyománya szerint az erdőben dolgozni, fát dönteni ezen a napon, hogy az ember a madarak menyegzőjét (Vogelhochzeit) meg ne zavarja, hiszen majd holnap, a Szent Szűz kézfogójának ünnepén (január 23.) nászéneket énekelnek Máriának. A hiedelemnek alsóausztriai párhuzamai is vannak.

Vince a cserepezők, a téglaégetők, a takácsok és a kávéval foglalkozók védőszentje is. Különösen is kérik a segítségét az elveszett tárgyak megtalálásához, valamint a belső bajok és a nyelv betegségei, a beszédkészség zavarai ellen.

Mindenható, örök Isten, tölts be minket Szentlelkeddel, hogy szívünket ugyanaz a hősies szeretet járja át, amellyel Szent Vince vértanú minden testi kínt legyőzött. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Forrás

Magyar katolikus lexikon

Diós István: A szentek élete

Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium I.

Fotó: Wikipédia

Magyar Kurír