Dec. 9. - Advent kilencedik napja: Az erények gyakorlása!!

Isten hozott, Nagy Szent Teréz, az imádkozó egyház doktora, a mi Isten kereső adventi útunk mentora! Mindenkinek jó utazást kívánok!!

Erények! Ma divatos bátran kimondani, hogy én ilyen vagyok és mindenki fogadjon el ilyennek amilyen éppen vagyok, s magunkat egy cseppet sem türtőztetve vagdalkozunk, fájdalmat, sebeket okozva éljük életünket, érvényt szerzünk sokszor önző akaratunknak és még büszkék is vagyunk "határozottságunkra"! A keresztény ember tudja, hogy élete egy szent utazás a semmiből a végtelen felé, és ahogyan a teste, az izomzata fejlődik, ugyanúgy a lelki életben is van előrehaladás és erőfeszítéssel, gyakorlással az ember sok-sok jó tulajdonságot, erényt megszerezhet!

Erény görögül Areté, latinul Virtus, a jóra való készséget jelenti, azt a szerzett tulajdonságot ami az embert jobbá teszi! Ahogy az ember fejlesztheti a szellemi, lelki készségeit, és bár nem tudott, mégis szépen megtanul írni, olvasni vagy gitározni, ugyanúgy, bár nem volt türelmes, kitartó, pontos vagy fegyelmezett, tudatos gyakorlás által ezeket az erényeket megszerezheti, és még sok-sok más erényt is, olyanokat mik az embert értékessé, kedvessé teszik az embertársai számára.

Nagy Szent Teréz szerint a tökéletességre törekvő ember, önmaga megismerése, megtisztítása után tudatosan el kell kezdje önmaga tökéletesítését, erényekkel, jó cselekedetekkel való feldíszítését. Jézus mondta: legyetek tökéletesek, ahogy mennyei Atyám is tökéletes! Nagyon magasra rakta mesterünk a mércét, hisz Isten végtelenül jó, végtelenül türelmes, végtelenül irgalmas és lehetne ezt folytatni hosszú hosszú sorokon keresztül. Isten képére és hasonlatosságára születtünk, neki kellene állnunk és el kellene kezdenünk magunkat az imádság lángoló tüzében izzásba hozni, s mind a kovács az izzó vasat formálni, alakítani!

Lelki élet, az erények tisztelete, gyakorlása nélkül elképzelhetetlen! De mielőtt megijednénk és feladnánk az egész tökéletességre való törekvésünket, mondok néhány biztató szót. (Látom a honlapunkon és a Facebookon is, hogy milyen sokan elvesztették a kezdeti lelkesedésüket és lemorzsolódtak a csapatból, sokan megtorpantak a keményebb lelki tápláléktól!) Gondoljunk arra, ha egy csinos, rendezett ruházatú hölgy mennyire vonzó, értékelt mindenki előtt, ugyanígy biztos, hogy egy erényes, jellemes embert minden közösség sokkal jobban elfogad, értékel! Egyesek milyen sok időt eltudnak tölteni a tükör előtt, vajon a lelki tükrömbe szoktam belepillantani? Biztos vagyok benne, hogy férjed, ha egy kissé kócos is vagy azt jobban elnézi, mind ha türelmetlenül, saját kedélyállapotodat nem tudva uralni, elkezdesz vele veszekedni, cirkuszolni. Félelmetes látni, hogy nagyon sok ember sokszor még büszke is arra, hogy ő lelkileg durva és faragatlan és hogy nyelvével, viselkedésével véres sebeket osztva és kapva éli életét.

Nagy Szent Teréz arra biztat, a XV fejezetben, hogy az erényeket gyakorolva fogadjuk el, ha az emberek igazságtalanul ítélkeznek felettünk, és azokat is szeressük akik rosszat mondanak rólunk! Tudom, hogy ilyen helyzetben az ember igazságérzete egyből lázad, és talán úgy is érezzük, hogy kötelességünk saját becsületünket megvédeni. De mielőtt kikapcsolnád a gépet, gondolj arra, hogy mi lett volna, Krisztus művéből, ha húsvét hajnalán Mesterünk duzzogva félre ült volna, vagy bosszútól lihegve szétverte volna apostolaival Heródes palotáját?!

A gyermekvédelmi munkám kezdetén biza nagyon sokan, még papok is úgy gondolták, hogy butaságot követek el mikor befogadtam ennyi utcagyereket, s biza volt mikor a hátam mögött szépen meg is beszélték, rám nézve nem éppen hízelgő hangnemben. Természetesen csupa jóakaratból visszamondták nekem a történetet és emlékszem, hogy engem nagyon zavart amiért jó szándékú erőfeszítéseimet, olyanok akik talán vajmi keveset tettek Isten országának építéséért, leszólják! Elkeseredtem, de mégis mikor találkoztunk és együtt voltunk, én tudatosan leginkább azt a társamat próbáltam szeretni, figyelmemmel mellette lenni, aki a legtöbb rosszat mondta rólam. Láttam, hogy zavarba van, és ez nekem még nagyobb lendületet adott, és tiszta szívvel még inkább próbáltam szeretni! Jó volt látni, hogy ez a kis erénygyakorlat mekkora lelki haszonnal járt, mert a társam idővel belátta, hogy nem balgaság az amit csinálok, és ráadásképpen az erény gyakorlása engem igen igen nagy lelki örömmel is eltöltött! Így nem csak megspóroltunk egy kínos veszekedést, de én is rájöttem, hogy sokkal könnyebb erényeket gyakorolva kiszeretni a társamból a jót, mind vitában győzedelmeskedni! Igen, harcban, veszekedésben győzhetek, de én nem véres karddal legyőzött ellenségem felett diadalmaskodó hős akarok lenni, hanem szeretettel hódító, Isten országának építéséhez szövetségeseket gyűjtő misszionárius. Én nem trófeákat hanem társakat, barátokat akarok szerezni, olyanokat kik vállukat vállam mellé téve húzzák Isten hatalmas szekerét, építik Isten országát! Mindenféle csip - csup csatákban nekünk Isten útjára lépő embereknek, nem győzedelmeskednünk kell, hanem minél több lelket megmentve az üdvösségre, szolgálnunk kell az Istent!

Sokszor kiráz a hideg ha arra gondolok, hogy mennyivel szegényebb lenne az egyházunk, ha Jézus dühösen felrúgta volna Sault a terroristát, ki éjnek idején elindult a damaszkuszi úton, hogy ideológiai megfontolásból emberek életét oltsa ki! Jézus átdöfött szívvel, átdöfött lábbal szembemegy ezzel a dühös emberrel, és párbeszédet kezdeményez! Figyel rá, szereti őt, bízik benne, és ez a szeretet felemeli ezt az embert! Tudjuk jól, hogy a párbeszéd végén Saulból Szent Pál lesz, a népek apostola, ki élete végén megírja a szép szeretet himnuszát! Ez a történet oly gyakran erőt adott, hogy egy - egy rosszcsont gyereket, kollégát komiszságáról tudatosan nem tudva átöleljek, jósággal, szeretettel beszélgetve elkísérjem! Az elején nehéz volt úgy tenni, mintha semmiről sem tudnék, de nagy szeretettel, jókedvű beszélgetéssel nagyon sokszor elértem, hogy a turpisságról a gyermek magától kezdett el beszámolni, őszintén vádolva önmagát. Mennyivel eredményesebb meghallgatni nyugodtan, majd jósággal vigasztalni valakit aki sírva vádolja magát, mind kiabálva egy védekező embert ostorozni, szidni! Igen, erények tudatos gyakorlása nélkül nem lehet békés, nyugodt életet élni, szép, eredményes gyermekmentő, nevelő munkát végezni! Sokszor megtapasztaltam, hogy ennek az egyetlen erénynek, a csak gyarló gyakorlásával is mennyi gyümölcs születik bennem és körülöttem! Ezért is ajánlom figyelmetekbe a könyvnek ezt a fejezetét, kérlek úgy olvassuk, mind aki egy drága kincset fedezett fel mely örökre az övé lehet, hisz bármennyit is használja, annál ragyogóbb, szebb lesz az ő életében ez az erény! És ha nagylelkűen másokkal megosztod, nem szegényebb leszel, hanem együtt, egymás eredményein épülve még gazdagabbá fogtok válni!

Szeretettel biztatlak lépjetek rá az erények tudatos megismerésének útjára, gyakoroljátok őket, csak így lehet megtanulni, elsajátítani, magunkévá tenni Krisztus szép vonásait! Csak bűneinktől, kapzsi, hiú vágyainktól megtisztulva, szép értékes erényekbe pompázva, ölthetjük magatokra azt a menyegzős ruhát, mellyel Teremtőnk színe elé állhatunk!

Szeretettel, 

Csaba t.

Kép: Betlehemi bazilika keskeny és nagyon szűk egyetlen bejáratánál.

XV. fejezet: Ne mentegessük magunkat, még ha ártatlanul ítélnek is el

Arról beszél, hogy mekkora haszonnal jár az, ha nem mentegetjük magunkat még akkor sem, ha esetleg ártatlanul ítélnek el bennünket.

Igazán pirulnom kell, mikor arra akarlak benneteket biztatni, hogy ne mentegessétek magatokat. Ez tudniillik igen nagy tökéletesség és nagyon érdemszerző, de ott a hiba, hogy elsősorban nekem kellett volna ezt az erényt gyakorolnom. Pedig, sajnos, meg kell vallanom, hogy nagyon kevésre vittem benne. Mindig találok valami okot arra, hogy mentegessem magamat, mert úgy tűnik föl előttem, hogy az adott esetben jobb azt megtenni. Tény ugyanis, hogy olykor megengedett dolog a mentegetődzés, sőt hiba volna elmulasztani, én azonban nem vagyok eléggé tapintatos, vagy mondjuk inkább, alázatos, hogy meg tudjam ítélni, mikor illik és mikor nem.

Mert tényleg nagy alázatosság kell ahhoz, hogy az ember némán tűrje, ha ártatlanul elítélik s ezzel nagyon híven utánozza az Urat, aki lemosta összes bűneinket. Azért is nagyon kérlek titeket, hogy ebben a pontban legyetek nagyon buzgók, mert nagy lelki haszonnal jár; míg ellenben abból senkinek sincs haszna, ha minden áron el akarjuk önmagunkról hárítani a vádat kivéve, mondom, egyes esetekben, amikor kellemetlenséget okozhatna, ha meg nem mondanók az igazat. Ha valaki nem olyan tapintatlan, mint én, az tudni fogja, hogy mikor kell így tenni.

Azt hiszem, nagyon fontos dolog, hogy az ember hozzászokjék, ehhez az erénygyakorlathoz, illetve arra törekedjék, hogy az Úr adjon neki igazi alázatosságot, mert hiszen az egész ebből fakad. Mert aki igazán alázatos, az őszintén fogja óhajtani, hogy kevésbe vegyék, hogy üldözzék és elítéljék, még ha nem is adott volna rá semmi okot. Ha utánozni akarja az Urat, vajon miben utánozhatná jobban? Ehhez nem kell testi erő, sem pedig bárki másnak a segítsége, kivéve az Úristené.

Azt szeretném én, nővéreim, hogy ezeket a nagy erényeket tanuljuk állandóan s ezeket gyakoroljuk penitenciaképen. Hiszen tudjátok, hogy a többi nagy önsanyargatások tekintetében nagyon mérsékelem a buzgóságokat, mert, ha valaki nem óvatos, tönkre teheti velük az egészségét. Itt azonban nincs mitől félnünk, mert bármekkorák legyenek is a belső erények, nem fárasztják ki a testet Isten szolgálatában, hanem inkább még erősítik a lelket. Hozzá az ember -- amint más alkalommal mondottam -- nagyon kicsiny dolgokban gyakorolhatja őket, hogy azután győztesen kerüljön ki a nagy küzdelmekből is. De milyen könnyű dolog erről írnom s mily rosszul gyakorlom én ezt! Igaz ugyan, hogy sohasem volt alkalmam ezt az erényt nagy dologban megpróbálni; mert akármi rosszat mondtak is rólam, mindig világosan beláttam, hogy távolról sem mondtak még el mindent. Mert igaz, talán nem követtem el azt, amivel megvádoltak, de mily sok más bűnnel bántottam meg az én Uramat, Istenemet! Azt meg nagy szívességnek tekintettem vádlóim részéről, hogy igazi bűneimet nem emlegették, mert jobb szeretem, ha nem igazat fognak rám minthogy igazi hibáimat tárják föl.

Nagyon hasznos dolog e tekintetben fontolóra venni -- s tegye is meg mindegyiktek -- hogy ezen eljárás mellett az ember, az én nézetem szerint, minden tekintetben sokat nyer és semmi tekintetben sem veszít. Ami pedig a legfőbb nyereség az az, hogy így legalább némileg utánozzuk az Urat. Legalább némileg, mondom, mert ha jól szemügyre vesszük a dolgot, minket sohasem vádolnak egészen jogtalanul. Hiszen tele vagyunk hibákkal s ha még az igaz is hétszer esik el napjában, úgy hazudnánk, ha azt mondanók, hogy nincs bűnünk. Ha tehát éppen abban az egyben, amivel vádolnak, ártatlanok volnánk is, sohasem vagyunk minden tekintetben ártatlanok. Az édes Jézus pedig az volt.

Ó, én jó Uram! Ha meggondolom, mi mindent kellett elszenvedned, holott semmit sem érdemeltél meg, nem tudom, mit mondjak magamról s hogy hol volt az eszem, amikor még nem óhajtottam szenvedni s hogy hol van most, amikor mentegetem magamat. Hiszen Te tudod legjobban, én Mindenem, hogy ha akad bennem valami jó, azt nem vettem máshonnét, mint csakis a Te kezeidből! De hát, Uram, hiszen nálad egyre megy, hogy sokat adsz-e vagy pedig keveset. Ne nézd azt, hogy nem érdemlem meg, amit most kérek, hiszen éppoly kevéssé voltam érdemes azokra a kegyelmekre, amelyekkel eddig elhalmoztál! S vajon miképpen kívánhatnám én, hogy bárki is jó véleménnyel legyen egy ennyire rossz teremtésről, amilyen én vagyok, mikor Terólad, aki mindenek fölött jó vagy, annyi rosszat mondtak. Ez lehetetlen, lehetetlen, én Istenem! Te azonban ne engedd Uram kérlek, hogy a Te szolgálódban akadjon olyasmi, ami bántaná szemedet. Mert látod, Uram, az én szemeim rosszak, s kevéssel beérik; világosítsd meg őket Te magad, Uram és tedd, hogy őszintén óhajtsam az egész világ megvetését. Megérdemlem azért, hogy annyiszor elhagytalak Téged, aki engem oly hűségesen szerettél. Mert mit jelentsen ez, Uram? Minek igyekeznénk mi bármely teremtmények kedvében járni? Mit bánjuk mi azt, ha akár mindannyian megvádolnak bennünket, feltéve, hogy a Te szemedben, Uram, ártatlanok vagyunk.

Ó nővéreim, sohasem fogjuk ezt az igazságot felfogni s így sohasem jutunk fel a tökéletesség csúcsára, hacsak nem elmélkedünk sokat afölött és nem latolgatjuk, hogy mi fontos és mi nem. Mert ha ilyen esetben nem volna más hasznunk, mint az, hogy vádlónk megszégyenül, ha magunkat nem mentegetjük és szótlanul engedjük, hadd törjön fölöttünk pálcát: már ez is nagy dolog volna. Egyetlenegy ilyen dolog magasabbra emeli a lelket, mint tíz szentbeszéd. Mivelhogy az Apostol megtiltja nekünk, nőknek az élőszóval való prédikálást és saját tudatlanságunk is képtelenné tesz rá, igyekezzünk tetteinkkel prédikálni. Mert akármennyire is el vagytok zárva a világtól, sose gondoljátok, hogy titokban marad az a jó vagy rossz, amit tesztek.

De meg azután, azt hiszitek, leányaim, hogy ha ti magatok nem mentegetőztök, nem akad majd senki, aki fellépjen érdeketekben? Gondoljatok csak arra, hogyan vette az Úr védelmébe Mária Magdolnát a farizeus házában, úgyszintén akkor, amidőn nővére illette őt szemrehányással. Veletek szemben nem lesz oly szigorú, amilyen önmagával szemben volt: Ő ugyanis már keresztre volt feszítve, amikor végre akadt egy rabló, aki felemelte érdekében a szavát. Ô Szent Felsége majd arra indít valakit, hogy mentsen ki benneteket; ha pedig nem tenné, ez annak a jele, hogy az adott esetben nincs ilyesmire szükség.

Ezt én magam láttam s ez csakugyan így van. Én ugyan nem szeretném, hogy ilyesmire számítsatok, hanem inkább azt, hogy örüljetek a szemrehányásoknak. Hogy pedig ez mekkora haszonnal fog járni lelketekre, azt majd megmutatja a jövő. Így lesz az ember teljesen szabad, amennyiben egészen mindegy neki, vajon rosszat vagy jót mondanak-e róla; mintha nem is ô róla volna szó. Olyanféle ez, mintha két idegen személy beszélgetne egymással: mivel nem hozzánk szólnak, nem is gondolunk rá, hogy feleljünk. Éppígy van az minálunk, mivel megszoktuk, hogy nem felelünk, úgy érezzük, mintha nem is bennünket szidnának. Amíg valaki érzékeny és nem önmegtagadó, ezt szinte lehetetlennek tartja. Hiszen kezdetben nehéz is, de én tudom, hogy az Úr kegyelmével képesek vagyunk elérni ezt a szabadságot, ez az önmegtagadást és ezt a természetünkkel való teljes szakítást.