Meggyúlt a negyedik adventi gyertyaláng! A találkozás ideje van! A mai evangéliumi részben, Mária meglátogatja Erzsébetet. Találkozni az idős rokonnal, - akiért 150 kilométert gyalogolt - örömet jelentett Máriának és Erzsébetnek.
Egy alkalommal láttam, hogy egy kislány nagyon szomorúan ült a lépcső fokán. Odamentem hozzá és vidáman mondtam, gyere játszani. Megtörölte a szemét, majd felállt, mosolyra igazította a maszatos arcát és halkan mondta: jó.... játsszuk azt, hogy én őt megtaláltam....
- Bújocskázunk? Nagyszerű, fordulj el, számolj el tízig és én elbújok....
- Nem kell elbújni, itt vagyok, csak találjon meg engem a papbácsi!
Ránéztem és kis ragyogó szemében már láttam is, hogy ő mire vágyik, elkaptam a derekát, jó magasba dobtam, majd kifogtam és örömmel kiáltottam milyen jó, hogy megtaláltalak. Ő is kacagva ölelte át a nyakamat és csak annyit mondott, hogy köszönöm, hogy megtalált!
Gyerekjáték! Lehet, de igazából legmélyebb egzisztenciális vágyunkat mondta ki ez az egyszerű, árva kislány! Vágyunk arra, hogy megtaláljanak, hogy mi magunk is megtaláljunk valakit, aki számára a mi létünk érték, ajándék, öröm forrása. Azt gondolom, hogy ma nagyon sok ilyen sírásra görbülő szájú gyerek, de felnőtt is él ezen a földön. Lehet, hogy palotákban élünk és mindenünk megvan, de ha nincs ki megtaláljon bennünket, ha mi magunk is úgy érezzük, hogy ezen a földön már senki nincs akit ha felkeresek az örömében felújjong, akkor a ránk szakadt magányban üressé válik az élet. Nem jó felfedezetlen, lakatlan földnek lenni!
