Szentéletű Márton Áron 130-adik születésnapja alkalmából Imakilencedre hívlak nagy nagy szeretettel. Naponta végezzük a kilenced egy -egy állomását! Ma, augusztus 31-én, kezdjük a kilencedet, Csíksomlyón a 18.00 órás szentmisében.
A Márton Áron iránti tiszteletből végezzük ezt a kilencedet, hogy erőt merítsünk és tanuljunk tőle. Élete Isten által tartóra helyezett, áldott lobogó fény, mely ma is árasztja melegét, és járható utat mutat mindannyiunknak. Ugyanakkor hisszük, hogy ő, aki egy életen keresztül hűségesen kereste Isten akaratát, ma is képes közbenjárni Úr Jézus Krisztusnál, hogy imádságaink és kéréseink meghallgatásra találjanak. A szent életű Márton Áron közbenjárásával Isten színe elé terjesztett kéréseink beteljesüléséért végezzük el bizalommal ezt a kilencedet – akár külön-külön, akár családunk csendjében, de akár nagyobb közösségben is.
Egyházunk Jézus Krisztus szavaival bátorít arra, hogy a szentek közbenjárását kérve merjünk bátran csodákat kérni az élő, bennünket végtelenül szerető Istentől: „Kérjetek, és adatik nektek; keressetek, és találtok; zörgessetek, és megnyittatik nektek. Mert aki kér, mind kap; aki keres, talál; és a zörgetőnek megnyittatik.”
Mt 7,7–8
Minden csoda Istent és az Ő szentjeit dicsőíti, Megváltónk népe iránti gyógyító, áldó szeretetét hirdeti! Ezért élő hittel imádkozunk, hogy kéréseink teljesüljenek. Amennyiben azok meghallgatásra találnak, merjük azt hálatelt szívvel megköszönni, és a csodás ajándékot – amelyet Márton Áron közbenjárására a bennünket szerető Istentől kaptunk – az Egyház közösségében megosztani!
Szeretettel bíztatlak, hogy fogalmazuk meg konkrétan azt amit kérni szeretnénk Márton Áron püspökünk közbenjárásával az élő Istentől és kapcsolódjunk be a ma esti szentmisébe, akár az interneten keresztül is, hisz a szentmisét közvetíti a kegyhely youtube csatornája és a Szent Ferenc Alapítvány oldala is: www.magnificat.ro.
Isten irgalmas szeretetében bizakodva,
Csaba t.
