Július első hétvégéje, a Székely népviselet napja! Ezen a napon viseletbe öltözünk! Az én viseletem Szent Ferenc atyánk nyolcszáz éves ruhája, én holnap abban fogok öltözni! Szeretettel bíztatlak tégedet, hogy te is legalább egy lajbit, vagy valami más ruhadarabot öltsél magadra, jelezve, hogy hová tartozol!
Szent Tamást sokan mint a kételkedés emberét állítják elénk! Én szeretek úgy nézni rá, mint arra az apostolra, aki Krisztus felhívását komolyan veszi - „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek." Mk 16.15 Ő valóban elment a messzi Indiáig és tömegeket térített, keresztelt meg.
E zűrzavaros világban, minden baj, betegség ellenére, az élet halad a maga medrében tovább, lám - lám, ha nem is sarlóval, de valóban elkezdődött az aratás, az Isten adta drága termés betakarítása!
Ezen a napon, 1828 – ban Brunszvik Teréz grófnő, Budán Angyalkert néven megnyitja Magyarország első kisdedóvó intézményét, óvodáját. Óvodáskorú gyermekeinkért imádkozunk e kedves évfordulón, ma a gyermekvédelmi otthonainkban legyenek ők az ünnepeltek, akikre leginkább figyelünk. Vegyük számba családjaink, közösségeink legsérülékenyebb hajtásait, a kisgyerekeket, hisz ők nem csak Isten drága ajándékai, hanem ők hordozzák magukban számunkra is a holnap ígéretét!
1991-ben, ezen a napon a szovjet hadsereg Magyarországról való kivonulása hivatalosan végetért. Mikor elnyomásról, rabságról beszélünk, általában török, osztrák, szovjet katonákra gondolunk, pedig sok másféle rabság is van ezen a földön. Testünkben, lelkünkben is érezzük sokszor, hogy idegen erők próbálják átvenni a hatalmat és olyan gondolatokat ébresztenek bennünk, melyektől szabadulni szeretnénk, olyan szavakat adnak a szánkba, melyek másnak kárt, de nekünk is csak fájdalmat, szégyent hoznak a fejünkre. Sajnos tetteinkben sem mindig mi vagyunk azok, akik a végső döntést meghozzuk!
Ezen a napon nemcsak a történelmi apostolok iránti szeretetünket, hűségünket akarjuk elmélyíteni, felfrissíteni, hanem Jézus Krisztus mai apostolai iránti ragaszkodásunkat, szeretetünket is szeretnénk megujítani, élővé tenni. Szent Péter és Szent Pál mai utódai Ferenc pápa, és Gergely érsek, László püspök itt Erdélyben. Szatmáron Jenő püspök, Bánátban József püspök, Nagyváradon és környékén László püspök az apostolok utóda! Istennek hála nem csak vannak apostolaink, hanem mindannyian olyan nagyszerű emberek, akikre lehet és érdemes is felnézni!
Lejárt az érettségi, de még nincs eredményhirdetés! Eddig a diákok dolgoztak, most a tanárok lendülnek neki piros ceruzával a munkának! Végzős diákjaink arra kértek, hogy ma a tanárokért imádkozzunk, hogy az igazságosság erényének a gyakorlása mellett, az irgalom erényének szép vonása is ragyogjon fel az ő mostani munkájukban!