A trónon ülő jobbjában láttam egy belül és kívül teleírt könyvet, amely hét pecséttel volt lepecsételve. Láttam egy erős angyalt, aki hangosan hirdette: »Ki méltó arra, hogy felnyissa a könyvet, és feltörje annak pecsétjeit?« És sem az égben, sem a földön, sem a föld alatt nem tudta senki felnyitni a könyvet, sem beletekinteni abba. Nagyon sírtam, mert senkit sem találtak méltónak, hogy a könyvet felnyissa vagy hogy abba beletekintsen. Erre a vének egyike így szólt hozzám: »Ne sírj! Íme, győzött az oroszlán Júda törzséből, Dávid sarja, hogy felnyissa a könyvet, és felbontsa annak hét pecsétjét!« Akkor láttam, hogy íme, a trón és a négy élőlény között és a vének között a Bárány állt mintegy megölve. Hét szarva és hét szeme volt, amelyek Istennek az egész földre küldött hét szelleme. Odament, és átvette a trónon ülő jobbjából a könyvet. Amikor átvette a könyvet, a négy élőlény és a huszonnégy vén leborult a Bárány előtt; mindegyiküknek hárfája és arany csészéje volt, tele illatszerekkel, amelyek a szentek imádságai.

Új éneket énekeltek, amely így hangzott: »Méltó vagy, hogy átvedd a könyvet, és felnyisd annak pecsétjeit, mert megöltek, és saját véreddel megváltottál Istennek, minden törzsből, nyelvből, népből és nemzetből, és Istenünk számára uralommá és papokká tetted őket, és uralkodni fognak a föld felett!« Sok angyalt láttam, és hallottam szavukat a trón körül, s az élőlényekét és a vénekét, és számuk tízezernyi tízezer és ezernyi ezer volt, akik hangosan azt kiáltották: »Méltó a Bárány, akit megöltek, hogy övé legyen a hatalom és gazdagság, a bölcsesség, az erő, a tisztelet, a dicsőség és az áldás!« Minden teremtményt, amely az égben van, a földön és a föld alatt, és amely a tengeren és a tengerben van, mindezeket hallottam, amint azt mondták: »A trónon ülőnek és a Báránynak áldás, tisztelet, dicsőség és hatalom, örökkön-örökké!« A négy élőlény azt felelte: »Ámen!« A vének arcra borultak és imádták az örökkön-örökké élőt.

(Jel 5, 1-14)

Akármerre fordulok, azt látom szomorúan, hogy az igazán nagy bajokat, gondokat nem tudom megoldani. A minap egy szenvedő gyermekhez hívtak, imádkoztam, de a fogyatékosság keresztjét nem tudjuk levenni a gyerek, a család válláról. Civakodó házaspár keresett fel, minden erőfeszítésem ellenére a kölcsönös ítélkezés örvényéből nem tudtam kivezetni őket. A két szép pici gyereket néztem és tehetetlenségem tudatában Jézus Krisztushoz kiáltottam, alázattal kértem, hogy a békétlenség láncát összetörje. Egy kedves támogatónk nyaralni indult és a tüdőembólia percek alatt elvitte, ma délután hamvasszák. Mi mást tudnánk tenni, mint térdre borulunk Krisztus előtt akit érettünk átszúrtak mint egy áldozati bárányt, és az Ő irgalmas szeretetébe ajánljuk elhunyt testvérünket.

A nagy világ ott botorkál a pusztító háború szélén, amely mindannyiunkat elnyeléssel fenyeget. Hangomat, sok más ember hangjával együtt elnyomja a fegyverek ropogása, a vádaskodó emberek kiabálása. Mit tehetünk? Kihez fordulhatunk, ki töri fel létünket béklyóba záró súlyos pecséteket?

A kétségbeesés nem vezet semerre, kiáltsunk bizalommal Krisztushoz, neki van hatalma feltörni minden zárat, pecsétet. Megváltónk, ott a kereszten a pusztulás, a halál láncait egyszer s mindenkorra örökre széjjeltépte és megnyitotta számunkra az örök élet kapuját.

A keresztény ember megtapasztalja a korlátait, de élő hittel Istenhez fordul, aki örök szeretettel szeret, s aki szeretetében átölel s nem is engedi el a kezünket soha! Ezért kiáltjuk már itt a földön mi is az angyalokkal és az üdvözült lelkekkel, hogy Jézus Krisztus az Úr!

»Méltó vagy, hogy átvedd a könyvet, és felnyisd annak pecsétjeit, mert megöltek, és saját véreddel megváltottál Istennek, minden törzsből, nyelvből, népből és nemzetből, és Istenünk számára uralommá és papokká tetted őket, és uralkodni fognak a föld felett!«

»A trónon ülőnek és a Báránynak áldás, tisztelet, dicsőség és hatalom, örökkön-örökké!«

»Ámen! Ámen! Ámen!« 

Csaba t.