Evangélium: "Lázár feltámasztása után a Mártához és Máriához jött zsidók közül sokan hittek Jézusban, mert látták, amit cselekedett. Némelyek azonban elmentek a farizeusokhoz, és jelentették, hogy mit tett Jézus. Erre a főpapok és a farizeusok összehívták a főtanácsot, és így tanakodtak: „Mit tegyünk? Ez az ember sok csodát művel. Ha engedjük, hogy folytassa, mindnyájan hisznek majd benne.

Aztán jönnek a rómaiak, és elpusztítják szentélyünket és népünket.” Közülük az egyik, Kaifás, aki abban az évben főpap volt, ezt mondta nekik: „Ti nem tudtok semmit. Gondoljátok csak meg: Jobb, ha egy ember hal meg a népért, minthogy az egész nemzet elpusztuljon!” Ezt pedig nem magától mondta, hanem mint annak az évnek főpapja prófétaként megjövendölte, hogy Jézus a népért hal meg; sőt nemcsak a népért, hanem hogy egybegyűjtse Isten szétszóródott gyermekeit."

Jn 11,45

János apostol, a Jézust halálra adó főpapot, nagy tisztelettel prófétának nevezi. De ki is a próféta? Sok irányból meg lehet a kérdést közelíteni. Szent Ferencet az Egyház nemcsak „szentnek”, hanem valódi prófétának tartja, mert az ő élete, tanítása, de még a teste is „Jel” volt. A halála előtt egy rendkívüli prófétai jelet kapott: a stigmákat. Isten, Ferenc testébe nyomta hitelesítő pecsétjét, a szent sebhelyeket! Nézzük, hogyan ragyogott fel életében e három prófétai vonás:

1. Isten „szemével” látja a próféta a világot 

A próféta nem a pillanatnyi politikai divatot, vagy a tömeg véleményét nézi. Ő átlát a szitán: ott is meglátja az Isten tervét, ahol mások csak romokat vagy sötétséget látnak. Képesek felismerni a „sötétségben a világosságot”. Amikor Ferenc ránézett egy leprásra, már nem a bűzös sebeket és a torzságot látta, hanem a Szenvedő Krisztust. Amikor ránézett a Napra, a Holdra vagy a farkasra, nem „erőforrást” vagy „veszélyt” látott, hanem Testvért. Ahogy Jézus meglátta Péterben, az apostolokban a szentet, úgy a próféta is meglátja az előttünk lévő életszentségre vezető utat, azt az egyszerű megoldást amit mi nem látunk, pedig létfontosságú számunkra!

2. A mindennapjait az Isten által megmutatott igazságok alapján, hitelesen éli a próféta.

A próféta nem „diplomata”, nem akar mindenkinek tetszeni. Isten igazsága úgy éget a csontjaiban, mint a tűz, és ezt ki kell mondania akkor is, ha kényelmetlen, és akkor is, ha a „rendszer” (legyen az kommunista vagy mai fogyasztói liberalizmus) bünteti érte. A próféta hangja a lelkiismeret ébresztője. Nem fegyverrel harcol, hanem a szó erejével és a tiszta élettel.

Ferenc nemcsak beszélt a szegénységről, hanem ő maga lett a Poverello (Isten szegénykéje). Amikor a püspöki palota előtt levetette a ruháit és meztelenül állt az apja elé, az egy prófétai tett:  „Nekem már csak egyetlen Atyám van, aki a mennyekben van!” Ezzel a tettel, és ezzel az egyetlen rövid mondatával, ezzel a „radikális igazsággal” felrázta a XIII. század alvó kereszténységét. Nem alkudozott a korabeli egyház gazdagságával, nem állt bele a világ urainak hatalmi harcaiba. Nem másoknak ad tanácsot, hanem az élete a prédikáció. Szó nélkül is azt mondja: a boldogság nem a birtoklásban, nem a hatalomban van, hanem az Isten családjában való tiszta életből fakad. 

3. A próféta együttérző közbenjáró, vállára veszi mások gondját

A próféta - akárcsak Krisztus, aki nem a mennyekből szól le az emberiségnek, hanem megtestesül Karácsony este - nem a magaslatról kiabál le az emberekre, hanem odaáll a bűnösök, a kicsinyek és az elesettek mellé. Sír azokkal, akik sírnak, és Isten elé viszi a nép fájdalmát. Nem ítélkezik, hanem gyógyítani akar. A próféta, a híd Isten szentsége és az ember esendősége között. Emlékezzünk a Gubbiói farkas történetére! A városiak le akarták mészárolni a vadállatot, de Ferenc odaállt közéjük. Nem ítélkezett a farkas felett, és nem szidta a városiakat. Megértette mindkét oldal félelmét, és békét teremtett köztük. A próféta, az emberek életét fojtogató béklyójában a kulcs. Amikor elment a szultánhoz, nem azért ment, hogy „legyőzze” a muszlimokat, hanem hogy elvigye nekik Isten szeretetét. A próféta nem falakat épít, hanem kapukat nyit, hidakat ver, látható, érthető jó megoldásokat mutat.

Korunk, a sok zűrzavar közepette próféta után kiállt! Olyan emberekre van szükség, aki a lobogó tűz mind a három tulajdonságát bírja: 

- világít a sötétben, azaz bölcsen tanít: az emberek nem rosszak, csak sötétben bolyonganak és primőr ösztöneik, beteges vágyak, indokolatlan félelmeik össze - vissza rángatják őket. Gondoljunk Krisztusra, a gyönyörű hegyi beszédre, a többi világosságot gyújtó szép tanításra. 

- melegít a hidegben, azaz vigasztal: bátorító, lelkesítő beszédeivel nem csak utat mutat, de motivál is, erőt is ad, akárcsak Krisztus, aki a csalódott, kiábrándult emmauszi tanítványokkal olyan szépen beszélt, hogy azoknak lángolt a szívük, és van erejük éjnek idején visszarohanni Jeruzsálembe, megkeresni a többieket és felrázni őket: Él az Isten! Ne féljetek!

- éget is, ha hamissággal találkozik, azaz nem finomkodik, hanem keményen fedd. Gondoljunk a templom megtisztítására: "A zsidók húsvétjának közeledtével Jézus fölment Jeruzsálembe. A templomban kalmárokat talált, akik ökröt, juhot és galambot árultak, valamint pénzváltókat, akik ott telepedtek le. Kötélből ostort font, és mind kiűzte őket a templomból, juhaikkal és ökreikkel együtt, a pénzváltók pénzét szétszórta, asztalaikat felforgatta, a galambárusoknak meg azt mondta: „Vigyétek innét ezeket, ne tegyétek Atyám házát vásárcsarnokká!” Jn 2,13

A 74. zsoltárban a szent író az elpusztult templomot  síratva ezt mondja: „Jeleinket nem látjuk, próféta nincs többé, s nincs köztünk, aki tudná: meddig tart ez?” Sajnos ez a  bizonytalanság állapota jellemzi korunkat, hisz oly sokan elvesztették a spirituális iránytűt. Imádkozzunk és kérjünk Istentől lánglelkű prófétát, aki a hatalmasoknak is meg meri mondani az igazságot, aki a világnak is meg tudja mutatni a holnapba vezető utat! 

Szeretettel, 

Csaba t. 

Kép: Barack virág