Evangélium: "Amikor Kafarnaumban Jézus az élet kenyerének mondta önmagát, vita támadt a zsidók között: „Hogyan adhatja ez testét eledelül nekünk?” – kérdezték. Jézus így felelt nekik: „Bizony, bizony, mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet bennetek. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van és én feltámasztom őt az utolsó napon.

Az én testem ugyanis valóban étel és az én vérem valóban ital. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad és én őbenne. Amint engem az élő Atya küldött, és én az Atya által élek, úgy az is, aki engem eszik, énáltalam él. Ez a mennyből alászállott kenyér. Nem az, amelyet atyáitok ettek, és meghaltak. Aki ezt a kenyeret eszi, örökké él.” Így tanított Jézus a kafarnaumi zsinagógában."

Jn 6,52-59

A mi életerőnk az Oltáriszentségben van: A mai evangéliumi rész, Jézus tanításának egyik legkeményebb, ugyanakkor legvigasztalóbb részét tartalmazza. Jézus itt már nem csak szimbólumokról beszél, hanem a szoros életközösségről. 

Három gondolat, amely segít megérteni ezt a misztikus egységet:

1. A szőlőtő és a szőlővessző –  "Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, és én őbenne, az bő termést hoz, mert nélkülem semmit sem tehettek."

Jn 15,1-8

Jézus világosan beszél. A vele való kapcsolat nem lehet csak baráti vagy egy udvarias ismerősi viszony csupán, hanem szerves élő összetartozás. A szőlővessző nem „távolról csodálja a tőkét, hanem „benne van, egy vele! Ahogy a vessző a tőkén keresztül kapja a vizet és a tápanyagot, úgy mi az Oltáriszentségen keresztül kapjuk Isten életét. Ezért mondja Jézus: „Nélkülem semmit sem tehettek.” Lehetünk ügyesek, okosak, építhetünk gyermekvédelmi hálózatot vagy egy vadonatúj kormányt, de ha az isteni életnedv nem áramlik bennünk, a tetteink csak emberi erőlködések maradnak, nem hoznak maradandó változást, de testünket, lelkünket tápláló igaz termést sem. Ne engedjük, hogy a büszkeség, a lustaság vagy a kétségbeesés „lemetszen” minket Krisztusról.

2. A lemetszett szőlővessző sorsa ugyanaz, mint az Oltáriszentségtől elforduló ember élete: Spirituális haldoklás, végső soron gyümölcs nélküli pusztulás! Ez nem azonnali fizikai halált jelent, a lemetszett szőlővessző is vízben sokáig vegetál, az ember is él az Oltáriszentség nélkül, de azt látjuk, hogy a lélek fokozatosan elszürkül és kiszárad. Aki nem eszi ezt a kenyeret, az elveszíti az életerejét. A világ „kígyómarásai”, a gyűlölet, a reménytelenség és a cinizmus hamarabb végeznek azzal, aki nem táplálkozik az Élet Kenyerével. A lemetszett vessző még egy ideig zöldnek tűnhet, de már nincs jövője – életereje elfogyott, mert elszakadt az életadó szőlőtőkétől. Ezért van ma annyi „élő halott”, akiknek van pénzük, hatalmuk, de nincs bennük fény, ragyogás, holnapot hozó élet. Keressük a szentáldozásra a lehetőséget, mert ahogy Szent Ferenc is tanította: az Oltáriszentségben maga a Mindenség Ura adja nekünk önmagát, hogy mi is éljünk.

3. "Aki ezt a kenyeret eszi, örökké él.” Jézus nem csak a földi virágzó életet adja túláradó szeretettel Önmagával, hanem ha benne maradunk, akkor a halhatatlan örök életet is. 

- "Aki bennem marad, és én őbenne, az bő termést hoz”. Aki az Oltáriszentségből él, annak a hétköznapjai „kivirágoznak”, értékes gyümölcsöktől roskadozó élete lesz: Türelmesebb lesz a gyerekekkel, békességet sugároz a háborús zajban, képes lesz az összefogásra, és jó végre vinni a közös terveket még a másképpen gondolkodókkal is.

-  Ez a virágzás pedig nem ér véget a sírnál. Aki Jézusban él, azt Ő „feltámasztja az utolsó napon”. A halál, az Istennel való közösséget nem szakítja szét, ezért mond áldást a Naphimnuszban szent Ferenc a testi halálért, a mi testvérünkért, akitől élő ember el nem futhat. 

Reményik Sándor a - "Az a mennyország, amely pokol" című versében ezt így fogalmazza meg: 

Ha azt mondaná nekem valaki: 

Lélek, te mától fogva megpihensz, 

És mától fogva többet nem virágzol, 

És mától fogva többet nem teremsz,

Már nem vesződsz, nem bajlódsz a világgal, 

És tenmagaddal sem lesz több bajod,

Én körülfonlak örök glóriával,

És minden úgy lesz, ahogy akarod; 

Ha így beszélne hozzám valaki: 

Lélek, neked kijár az örök bér 

Azért, mit eddig a világra hoztál, 

És minden napra egy babérlevél -

Ó ez a mennyország a pokol volna: 

Nem virágozni, nem teremni már, 

Csak nézni, amint virág és gyümölcs, 

Mit én termettem, kézről-kézre jár! 

Nézni mindazt, min régen túlhaladtam, 

És a hozsannák közepette tudni,

Keserűn tudni, hogy semmit sem adtam! -

Ó ez a mennyország a pokol volna.

„Aki engem eszik, énáltalam él.” – Legyen ez a mondat a mai napunk motorja. Éljünk Krisztus által, Krisztusért és Krisztusban, hogy az életünk ne csak egy pillanatnyi fellángolás, hanem örök virágzás, végnélküli bőséges gyümölcsöt érlelő boldog örökkévalóság legyen. 

Szeretettel, 

Csaba t. 

Kép: a kapcsolat, a szeretet tartja össze a világot.