Felsővadászi II. Rákóczi Ferenc (Borsi, 1676. március 27. – Rodostó, 1735. április 8.) 2026-ban ünnepeltük a nagyságos fejedelem születésének 350. évfordulóját. Erdély utolsó szuverén fejedelmét e gyönyörű jubileum alkalmából szeretnénk jobban megismerni, az ő általa képviselt értékekhez közelebb kerülni, mert ő nemcsak a kard és a politika embere, hanem népünk egyik legmélyebb misztikusa, az ima embere is volt. Száműzetése alatt írt „Fohászok” (Aspirationes) és „Emlékiratok” című művei tele vannak olyan vallásos vallomásokkal, amelyek a ma is megrendítő.
II. Rákóczi Ferenc jobb megismerése érdekében egy lelkigyakorlatra hívtuk a kedves testvéreket, amelyik a Misszió Tours szervezésében, most szeptember 22. és 26. között tartunk Isztambulba és Rodostóba.
II. Rákóczi Ferenc szorosan kötődött Szent Ferenchez, és a kutatások szerint is, a Ferences Világi Rend, régi nevén Szent Ferenc Harmadik Rendje, a terciáriusok tagja volt. Bár a történelemkönyvek gyakran csak a politikai és katonai szerepét emelik ki, a fejedelem belső, lelki élete teljesen a ferences szellemiségben telt, különösen élete második felében. Rákóczi a harmadrend tagjaként olyan mélyen azonosult Szent Ferenc lelkiségével, hogy végakaratában meghagyta: halála után ne fejedelmi díszben, hanem a ferences testvérek egyszerű, barna csuhájában (habitusában) temessék el. Amikor 1735-ben Rodostóban visszaadta lelkét Teremtőjének, a végakaratát hűségesen teljesítették, így a legnagyobb magyar főúr egy koldulórendi szerzetes ruhájában lépett az Úr szíve elé. Konstantinápolyban (Isztambulban), a galatai Szent Benedek-templomban édesanyja, Zrínyi Ilona mellé temették.
A száműzetésben, Rodostóban a fejedelem napjai szinte kolostori fegyelemben teltek. Udvarában ferences szerzetesek – köztük a hűséges Aszalay testvér – szolgáltak. Rákóczi mindennap hajnalban kelt, misét hallgatott, és hosszú órákat töltött térdelve, csendes bűnbánati imádságban, pontosan úgy, ahogy azt Szent Ferenc atyánk is tette Alverna sziklái között. Itt írt vallásos művei a tiszta ferences misztika remekművei.
II. Rákóczi Ferenc „Egy keresztény fejedelem fohászai” (Aspirationes principis Christiani) című műve a fejedelem mély lelki világát és Istenbe vetett bizalmát tárja fel. E könyvből vettük az alábbi imát, amelyet akár naponta elmondhatunk!
Szeretettel,
Csaba t.
Rákóczi Ferenc imája
A te kezedben van szívünk, Uram,
Döfd át szereteted nyilával,
Gyújtsd fel a lomhákat,
Vezesd vissza az eltévelyedetteket,
Világítsd meg a vakokat,
Lágyítsd meg a hajthatatlanokat,
Bátorítsd meg a habozókat,
Tanítsd a tudatlanokat,
Gyarapítsd bennünk a hitet,
Gyújtsd fel a kölcsönös szeretet lángját,
S újra és újra kérlek,
Add, hogy szereteted gyarapodjék,
Hogy ez az isteni láng
Eméssze föl viszálykodásainkat.
Kép: Kárpátaljáról indította Rákóczi Ferenc a szabadságharcát, itt Beregszászon áll gyönyörű lovasszobra, a talapzatán a fejedelem hiteles aláírása.