Evangélium: „Miután Jézus a tömeg örömujjongása közben bevonult Jeruzsálembe, fölment a templomba. Ott körülnézett, és mindent szemügyre vett. Mivel már esteledett, a tizenkét apostollal együtt kiment Betániába. Amikor másnap eljöttek Betániából, Jézus megéhezett. Messziről látott egy zöldellő fügefát. Elindult feléje, hátha talál rajta valami gyümölcsöt. De amikor odaért, csak leveleket talált rajta, mert még nem érkezett el a fügeérés ideje. Ekkor így szólt: „Senki se egyék rólad gyümölcsöt soha többé!” Tanítványai is hallották ezt........... Másnap reggel, amikor a fügefa mellett vitt el az útjuk, látták, hogy tövestül elszáradt. Péter visszaemlékezve Jézus szavaira, így szólt hozzá: „Mester, nézd, a fügefa, amelyet megátkoztál, elszáradt!” .......”
Mk 11,11-26
A mai evangéliumi rész megijeszt bennünket! Egy rendkívül kemény, szinte sokkoló eseményt ír le. Márk evangéliumában a fügefa megátkozása az egész Újszövetség egyik legfélreértettebb története. Az ember elsőre felszisszen: Szegény fügefa, mit vétett Jézusnak?! Nincs rajta gyümölcs, terméketlen – ez lenne a „bűne”?
Döbbenjünk rá: Jézus itt nem egy növénnyel kötekedik. A fügefa egy élő parabola, egy húsbavágó figyelmeztetés mindannyiunknak. Ez a jelenet – a pünkösdi titok betetőzése után – arra ébreszt rá, hogy a keresztény nem lehet egy meddő, öncélú, gazdagon aranyozott, szépséges kirakat. Nem elég szépen „zöldelni” – nekünk gyümölcsöt kell teremni! A mai evangélium a szolgáló szeretetről szól, ezt a történetet a krisztusi radikalizmus fényében szabad szemlélnünk.
Jézus nagylelkű: megbocsát annak, aki akar valamit és téved, még annak is, aki bűnöket követ el. De annak, aki elássa a tálentumát és nem kamatoztatja azt, nincs kegyelem: attól elveszik azt is, amije van, és kidobják a külső sötétségbe. A fügefa messziről csodálatos: dús, haragoszöld levelei azt hirdették, hogy kicsattan az élettől. Jézus megéhezett, odament, de a levelek alatt nem talált semmit. Ez a fa a képmutató, önelégült vallásosság szimbóluma. Az olyan emberé, aki kívülről tökéletes: ismeri a dogmákat, betartja a törvényeket, – mint a gazdag ifjú, aki vasárnap szépen felöltözik, „zöldell” – de a szíve mélyén nincs irgalom, nincs áldozat, nincs gyümölcs.
A gazdag ifjút Jézus megkedveli, meg is hívja; kéri, hogy mindenét elosztva jöjjön, és építse vele az Isten Országát. Jézus, a gyümölcstermésre biztatja, de ő magával, a vagyonával van elfoglalva, nincs ideje Isten Országát építeni, ezért hátat fordít Jézusnak és elmegy. A Mester szomorúan néz utána, és azt mondja, hogy nehéz lesz neki bejutni a mennyek országába! Hogy is van ez? A jobb latornak azt mondja: „Még ma velem leszel a Paradicsomban”, a gazdag ifjú pedig, aki minden parancsot betart, szépen, szentül él, az nem jut át a tű fokán? A gazdag ifjút nem Jézus ítéli el; az elpazarolt élet, a fel nem használt kegyelem önmagát ítéli meg.
Döbbenetes a párhuzam! A gazdag ifjú minden törvényt betartott, mégis szomorúan távozott, mert a vagyona, a saját biztonsága fontosabb számára, mint az Isten Országának építése. Nem akart gyümölcsöt teremni – így vált önző, rákos daganattá Krisztus misztikus testében! Amihez hozzájut, az az övé, az zsákmány melyet magába épít, hogy a saját gazdagságát gyarapítsa.
Jézus kemény parancsa világos: „Azt akarom, hogy gyümölcsöt teremjetek, maradandó gyümölcsöt!” Isten Országa nem egy kényelmes váróterem, ahol elég csupán „jól viselkedni”. Az Úr mindannyiunkat hív a szőlőjébe, hogy ott dolgozzunk! Ha késő este van, ha fáradtak vagyunk, ha körülöttünk krízis krízis hátán jön, Ő akkor is hív, mert az aratnivaló sok, de a munkás kevés! Ha este későn is, de menjünk ki az Úr szőlőjébe, mert máskülönben nemhogy fizetést nem kapunk, de megtörténhet, hogy a fügefa sorsára jutunk, ítéletben lesz részünk. Nem elég ha önzőn csak magunkra gondolunk, – még ha szépen zöldellünk is, vagy ha az összes parancsot meg is tartjuk – ha nem járunk a szolgáló szeretet útján, ha nem gyakoroljuk az irgalmasság testi és lelki cselekedeteit, akkor az Úr baljára kerülünk. Az utolsó ítéleten Jézus nem kérdi, hogy mekkora vagyonod volt és milyen kényelemben éltél. Mt. 25 alapján Jézus azt kérdi tőlünk: Az éhezőknek ételt adtál? A szomjazóknak adtál inni? A szegényeket ruháztad? Az utasokat befogadtad? Látogattad a betegeket? A börtönben lévőkért imádkoztál, látogattad őket? A halottakat részvéttel eltemetted?
Amikor 1993 szeptemberében elindítottuk az első tanévet, az volt a jelszónk, hogy egyetlen, az ajtónkon kopogtató kallódó gyermeket sem hagyunk hátra. Kollégáimmal azóta közel hétezer két lábon járó, maradandó gyümölcsöt teremthettünk, akikben – hiszem – nemcsak mi, de az élő Isten is örömét leli. Az öt balga szűz nem követett el bűnt, csak elaludtak, akárcsak a többiek; de mivel nem világított a lámpásuk, kizárták őket a lakodalomból. Élő hitünk olaja a szolgáló szeretet, a kanóca pedig a jól végzett, becsületes munka. Ha nem lobog a láng, a lámpásunk csak egy üres, eldobható cserépdarab, akárcsak mi magunk.
Imádkozzunk együtt, hogy ne száradjunk el, mint a meddő fügefa! Mondjuk bizalommal, a Gyümölcstermő Élet Imáját:
Urunk, Jézus Krisztus! Megremeg a szívünk a mai evangélium szigorúságát látva. Kérünk Téged, óvj meg minket a látszatkereszténységtől, a meddő zöldelléstől és az önző bezárkózástól! Ne engedd, hogy elássuk a talentumainkat vagy, hogy kényelmesen elaludjunk a ránk bízott gyermekek és felebarátok mellett. Töltsd meg lámpásainkat a szolgáló szeretet olajával! Add, hogy az Alapítvány minden otthona, minden nevelője és támogatója bőséges és maradandó gyümölcsöt teremjen a Te dicsőségedre, és a ránk bizott gyerekek örömére. Ámen.
Szent Ferenc botja Sienában kirügyezett! A száraz fának a reménye: az isteni szeretet és az engedelmesség nedvei ha átjárják, akkor élni fog. Mert Jézusból soha nem az ítélet, hanem a rügyező élet fakad!
„Előre nézünk, mert előre megyünk” – ki az Úr szőlőjébe, hogy szorgalmas munkával egy gyümölcsöző, áldott holnapot, Isten Országát építsük!
