Evangélium: "Amikor Heródesnek születésnapja volt, Heródiás leánya a vendégek előtt táncolt. Ez nagyon megtetszett Heródesnek, ezért esküvel ígérte, hogy bármit is kér, megadja neki. A leány, mivel anyja már előre kioktatta, így szólt: „Add nekem egy tálon Keresztelő János fejét!” Erre a király elszomorodott, de esküje és a jelenlevő vendégek miatt megparancsolta, hogy adják oda neki. Erre elküldvén lefejeztette Jánost a börtönben. Fejét elhozták egy tálon, és odaadták a leánynak; ő meg elvitte anyjának. Akkor János tanítványai eljöttek, elvitték a holttestet, és eltemették. Majd felkeresték Jézust, és mindezt hírül adták neki."

Mt 14,1–12

A mai evangéliumban egy megrázó és fájdalmas drámát állít elénk az Egyház: Keresztelő János vértanú halálát. Ez a történet mélyen elgondolkodtat bennünket a hatalomról, a törvényről és az emberi döntéseink súlyáról.

A Szentírásban három Heródes is szerepel:

- Nagy Heródes (az apa): Júdea királya (i.e. 37 – i.e. 4). Rendkívül kegyetlen, bizalmatlan és gyanakvó uralkodó volt, aki még a saját feleségét és fiait is kivégeztette, ha a trónját féltette tőlük. Ő az a Heródes, aki Jézus születésekor uralkodott: amikor a napkeleti bölcsektől megtudta, hogy megszületett a „zsidók királya”, elrendelte a betlehemi gyermekgyilkosságot.

- Heródes Antipász (a fiú): Nagy Heródes fia, aki apja halála után Galilea és Perea negyedes fejedelme (tetrarchája) lett (i.e. 4 – i.sz. 39). Ő az a Heródes, aki a mai evangéliumban szerepel! Törvénytelenül elvette fivérének (II. Heródes Fülöpnek) a feleségét, Heródiást, s ő fejeztette le Keresztelő Jánost a születésnapi lakomáján Szalómé tánca után. Jézus szenvedéstörténetében is felbukkan, amikor Pilátus átküldi hozzá Jeruzsálemben, ő pedig gúnyolódik a megkötözött Üdvözítővel.

- Heródes Agrippa (az unoka): Az Apostolok Cselekedeteiben szerepel mint Nagy Heródes unokája és Antipász unokaöccse; ő az az uralkodó, aki később lefejeztette Idősebb Jakab apostolt.

E kis történelmi kitérő után térjünk vissza a mai evangéliumhoz!

Isten adta a Tízparancsolatot, amely szegényre, gazdagra, a parlamentben törvényhozó államférfiakra, de még a legnagyobb királyra, császárra, bármelyik ország teljhatalmú urára egyaránt érvényes.

1. Az önkényuralom vakvágánya:

Heródes meg van győződve arról, hogy ő bármit megtehet. Azt hiszi, uralkodóként ő a törvény felett áll: elveheti testvére feleségét (megszegve a „Más feleségét ne kívánd!” parancsolatát), elnémíthatja az igazságot kimondó prófétát, sőt kiolthat egy ártatlan életet (áthágva a „Ne ölj!” parancsát).

A gőgös önkényuralom tragédiája azonban az, hogy a hatalom birtokosa végül mindent elveszít. A szomszédos királlyal vívott hadjáratban elveszíti a seregét, s életének vége nem diadalom, hanem lelkiismeret-furdalás, félelem és rettegés: még Jézus hírére is rémülten kiált fel, mert azt hiszi, az általa kivégzett János támadt fel! A bitorolt hatalom sosem ad békét. Végül Rómába megy, ott keresi igazát, ám a császár száműzi: Heródes sorsa a bujkálás lett, s hazájától, népétől távol, szegényen és elfeledve halt meg.

2. A törvény nem börtön, hanem életmentő korlát:

Miért adta Isten a Parancsolatokat, és miért alkot az emberi társadalom igazságos törvényeket? (Mind kettő kötelez: "Adjátok meg hát a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami Istené!” Mt 22,21) Nem azért, hogy megkeserítse az életünket vagy korlátozza a szabadságunkat, hanem a mi boldogulásunk és védelmünk érdekében!

A törvény olyan, mint a meder a folyónak, vagy mint a korlát a szakadék szélén. Amikor Keresztelő János szembesíti Heródest – „Nem szabad őt feleségül venned!” –, nem bántani akarja a királyt, hanem Isten óvó szeretetét közvetíti felé. A törvény rámutat arra, ami valóban épít bennünket, s figyelmeztet arra is, ami rombol. Ne féljünk a törvénytől! A törvény fegyelme és Isten kegyelme kézen fogva jár!

3. A bűn zsoldja a halál:

Amikor az ember letér a törvény és az igazság útjáról, óhatatlanul a pusztulás felé indul. Szent Pál apostol világosan kimondja: „A bűn zsoldja a halál, Isten ingyenes ajándéka azonban az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.” (Róm 6,23)

A bűn kezdetben tetszetősnek tűnik – mint a tánc Heródes lakomáján –, de a végén mindig pusztítást és ürességet hagy maga után. Heródes a pillanatnyi élvezetért és a hiúságáért feláldozta az igazságot, s ezzel saját lelkét és a rábízott népét is romlásba döntötte.

4. A ferences engedelmesség (obediencia) – az odafigyelés:

Szent Ferenc atyánk a regulában nem véletlenül helyezte a hangsúlyt a szent engedelmességre, azaz az obedienciára. Heródes a maga urának hitte magát: nem akart engedelmeskedni sem Isten törvényének, sem a próféta szavának – ez az önfejű gőg lett a veszte.

- A ferences engedelmesség ezzel szemben nem elnyomás vagy rabszolgaság, hanem a legnagyobb lelki szabadság! Az obediencia szó gyökere a latin ob-audire, ami azt jelenti: odafigyelni, meghallgatni. A ferences testvériségben a kistestvér alázattal odafigyel a nagyobbakra, az elöljárókra, s legfőképpen Isten szavára. Lemondunk a magunk önfejű, gőgös akaratáról, hogy helyet adjunk Isten éltető akaratának. Nem félelemből engedelmeskedünk, hanem szeretetből és bizalomból: tudjuk, hogy az Atya útja mindig az életre vezet!

Mai házi feladatunk

Isten nem elnyomó uralkodóként, hanem szerető Atyaként adja nekünk törvényeit. Ne Heródes útját válasszuk, aki a világ tetszését és a saját testi örömeit kereste, hanem Keresztelő Jánosét, aki alázattal és bátorsággal állt ki az Igazság mellett!

Ma vegyük elő Isten Tízparancsolatát, tanuljuk meg kívülről, s örömmel, hálával járjunk Isten éltető parancsolatainak útján!

Szeretettel,

Csaba t.