Evangélium: "Abban az időben Jézus továbbhaladt. Tirusz és Szidon vidékére vonult vissza. És íme, jött egy arra lakó kánaáni asszony, és kiáltozva kérte: „Könyörülj rajtam, Uram, Dávid fia! A lányomat kegyetlenül gyötri a gonosz szellem!” Ő azonban szóra sem méltatta. Végül odamentek hozzá tanítványai, és arra kérték: „Küldd el őt, ne kiáltozzon utánunk!”  

Jézus kijelentette: „Az én küldetésem csak Izrael házának elveszett juhaihoz szól.” Ám az asszony odajött, és leborult előtte e szavakkal: „Uram, segíts rajtam!” Ő így válaszolt: „Nem való elvenni a gyerekek kenyerét és odadobni a kutyáknak!” Mire az asszony: „Igen, Uram, de a kutyák is esznek abból, ami lehull gazdájuk asztaláról!”  

Erre Jézus így szól hozzá: „Asszony! Nagy a te hited! Legyen úgy, amint szeretnéd!” És a lánya meggyógyult még abban az órában.

Mt 15,21–28

Ahhoz képest, hogy Jézus kezdetben csak a választott néphez küldte a tanítványait, lám, milyen szépen elterjedt a kereszténység a nagyvilágban! Megváltónk korában úgy tudták, hogy a világon 72 népcsoport él – Jézus ezért küldte a 72 tanítványát az evangélium ragyogó fényével a nagyvilágba. Ki tudná pontosan megmondani, hogy milyen ágan-bogon jutott el a Kárpátok közé, Erdély földjére az evangélium kovásza? A lényeg az, hogy itt van, és lám ma is csodálatosan formálja a világunkat!

A Kistestvérek közösségét, ezt a ferences világi rendi baráti kört még a múlt évezredben, 1992-ben alapítottuk. Akkor, a kommunizmus végén mindenki nemcsak nagyon fiatal volt, de eufóriával, bátorsággal, reménnyel telve tanult és élt. Úgy éreztük naivan: ha nagyon csimpaszkodunk, talán még a mennyországban ügyeskedő angyalok lábát is meg tudjuk fogni!

Gyönyörű idők voltak: a diktatúra végén, valami új kezdetén, teli álmokkal, tervekkel. Ebből a pezsgő, friss világból nőtt ki a Szent Ferenc Alapítvány a sok-sok gyermekkel, s ugyancsak ebből a hasadó hajnalból születtek a lángoló szerelmek, házasságok, babák – akik közül sokakat, Istennek hála, én keresztelhettem!

Elteltek az évek, és rájöttünk: bárhány forradalom is seper végig e földön, a mennyország még egy darabig nem költözik közénk, így ma már sokkal higgadtabbak, konzervatívabbak vagyunk. (Talán ezért is értjük meg jobban a mai, forradalmat játszó fiatalokat.)

A házasságokra én akkor is, de most is vállaltam az 50 év garanciát! Bátor voltam, de a fiatalok nem hagytak szégyenben: örömmel mondhatom, hogy azok közül, akiket én eskettem, szinte mind szeretetben együtt vannak ma is. Életük termékeny szeretetben telt el: a lázadó kamaszokból, fiatalokból három-, négy-, öt-, sőt hatgyermekes családapák és családanyák lettek. Öröm látni, hogy szinte minden családban sorjáznak már a szebbnél szebb unokák! A világunk a szemünk előtt él, bomlik, gyümölcsöt terem Isten dicsőségére és mindannyiunk örömére.

Ma egy tábori szentmisében Isten áldását kértem a jelenlévő és az erre az alkalomra eljönni nem tudó többi Kistestvérre is, akikért amúgy is nap mint nap imádkozom! Imádkozom mindazokért, akiket hitoktattam, eskettem, kereszteltem, akikkel itt a földön közösségben voltam és vagyok – mert azokkal én a mennyek országában egy nagy dzsemborit, találkozót szeretnék szervezni! Szeretném látni, ahogy az én hajdani lelki gyermekeim álmélkodva lépnek a jó Isten színe elé, majd rám kacsintva így szólnak: „Te Csaba testvér, ez itt sokkal szebb, izgalmasabb, nagyszerűbb, mint ahogyan te azt nekünk annak idején a hittanórán mondtad!”

Most lefekvés előtt újból imádkozom, hogy az ottani nagy csoportképről senki ne hiányozzon azok közül, akikkel a Gondviselés összehozott, közösséggé formált!

Szeretettel, 

Csaba t.