Evangélium: "Amikor a kenyérszaporítás után a tömeg befejezte az étkezést, Jézus mindjárt a csónakba parancsolta tanítványait, hogy amíg ő elbocsátja a tömeget, menjenek át előtte a túlsó partra. Amint elbocsátotta az embereket, felment a hegyre, hogy egyedül imádkozzék. Közben beesteledett, s ő ott volt egymagában. A csónak pedig már jó pár stádiumnyira eltávolodott a parttól. Hányták-vetették a hullámok, mert ellenszél fújt. Éjszaka a negyedik őrváltás idején Jézus elindult feléjük a víz színén járva. Amikor észrevették, azt hitték, hogy kísértet, és rémületükben felkiáltottak.

De Jézus azonnal megszólította őket: „Bátorság! Én vagyok! Ne féljetek!” Erre Péter odaszólt neki: „Uram, ha te vagy az, parancsold meg, hogy hozzád menjek a vízen!” Ő azt mondta: „Jöjj!” Péter ki is szállt a csónakból, elindult a vízen, és ment Jézus felé. De az erős szél láttán megijedt, és merülni kezdett. Felkiáltott: „Ments meg, Uram!” Jézus nyomban kinyújtotta kezét, megfogta őt, és így szólt hozzá: „Te kicsinyhitű, miért kételkedtél?”

Mikor beszálltak a bárkába, a szél elállt. A csónakban lévők pedig leborultak előtte, és így szóltak: „Te valóban az Isten Fia vagy!”

Mt 14,22–33

Uram, életemben sokszor éreztem, hogy Te arra kérsz: lépjek vízre! Így léptem a szerzetesi, papi pályára, de ugyanígy félve léptem szavadra a gyermekvédelem gyönyörű, de nagyon mély hullámokat vető tengerére is. Csodálatos dolog másokért a vízen járni, érezni azt, hogy két erős karod tart, felfog és vezet. Tanévkezdésre készülve mindig elfog a félelem. Ilyenkor tűnnek a hullámok a leghatalmasabbaknak, és ilyenkor érzem a legmélyebben át a törékeny kicsinységemet és a mélybe húzó esendőséget.

Ma voltam egy négygyermekes anyánál, aki várja az ötödik babát. A gyerekek soha nem jártak óvodába, iskolába, de nagyon aranyosak. Nagy a szegénység, a nyomor, s mindennapos a bántalmazás a 10–12 négyzetméteres lakásban, ahol két ágyon kívül se kamra, se víz, se villany, - egyszóval semmi nincs. Tudom, Uram, hogy oly sok hasonló helyzet van! A gyerekek 24%-a felénk – a tanügyminiszter szavai szerint – nem jár iskolába.

Szeretnék segíteni, de a sok hozzáértő, hivatalos szakember és a szenzációra éhes, viperaként lecsapó újságírók tajtékzó hullámverésében elbizonytalanodom, s már nem a bajban lévő, csillogó szemű gyermeket látom, hanem csak a bürokrácia végtelen labirintusát! Segíteni kéne, be kellene fogadni őket – s volna is hová –, de a pálya szélén ülő, mindent jobban tudó és mindenkit kommentáló, elítélő, feljelentő álszent farizeusok tajtékzó hullámverése szorongással tölt el. Sok a mélybe húzó buktató, ha ki akarsz lépni a habok közé, hogy egy ilyen anyát a gyermekeivel beemelj a bárkába, csak azért, hogy otthont és biztonságot nyújts számukra! Sokkal kényelmesebb lenne félrenézni, semmit sem látni a viharban! Uram, én mégis a szeretet parancsára e családért kilépek a habok közé. Kérlek, gondoskodó jóságoddal fogd a kezünket, és segíts előteremteni mindazt, ami szükséges a megtört lelkek talpra állításához! 

Szeretettel, 

Csaba t.

Kép: Egy ház a sok közül a falu végén!