II. Rákóczi Ferenc 1717. október 10-én lépett török földre, amikor kíséretével partra szállt Gallipoliban, és 1720. áprilisában költözött át véglegesen Rodostóba

- A szultán, III. Ahmed nagy pompával és fejedelmi rangjának kijáró tisztelettel fogadta, mivel ekkor még zajlott a török–osztrák háború (1716–1718), és a Porta fel akarta használni Rákóczit a Habsburgok elleni harchoz. 

- Rákóczi a diplomáciai tárgyalások idején Konstantinápoly európai negyedében (Galata/Pera), illetve a Boszporusz menti külvárosban mai Yeniköy negyedben lakott.

- A bujdosók nagy reményei gyorsan szertefoszlottak, amikor az Oszmán Birodalom vereséget szenvedett, és 1718 nyarán megkötötték a pozsareváci békét. A békeszerződésben a Habsburgok követelték a magyar bujdosók kiadatását.

- A szultán ezt becsületbeli okokból határozottan megtagadta, de a béke értelmében kötelezettséget vállalt arra, hogy a magyarokat távol költözteti az osztrák határtól és a fővárostól. Bár a békeszerződést már 1718-ban aláírták, a végleges helyszín kijelölése és az előkészületek elhúzódtak. Rákóczi és kísérete – köztük Mikes Kelemen és Bercsényi Miklós – végül 1720. április 16-án költözött át a Márvány-tenger partján fekvő Rodostóba. 

Rodostó, 24. aprilis 1720. - Mikes Kelemen levele.

Édes néném, ha nem mondanám is, hogy ide érkeztünk, csak arról megüsmeri kéd, hogy honnét dátálom a levelemet. Elég az, hogy az Isten szerencsésen ide hozott mindnyájunkot. És mihent ide érkezett Bercsényi úr, mindjárt anagramát csinált a város nevéből, és e' jött ki belőle: ostorod. Ez igen hozzáillik a bujdosókhoz. Elég a', hogy erről eleget lehetne elmélkedni, de azt hagyjuk másszorra. Most pedig fogadásom szerént hadd írjak meg mindeneket kédnek. Legelőször ott kezdem el, hogy Jénikőből 16-dik indulánk meg. Már a gálya készen várta a fejdelmet, amely igen nagy méltóságára esett a fejdelemnek, hogy a császár gályát küldött számára. 

A gálya is a nagyobbak közül való volt, mivel 26 pár lapát vonta, mindenik lapáton kin 4, kin 3 ember volt, mind egészen 220 rab vonta a gályát; azonkívül 100 fegyveres léventi (vagy hajdú) benne. Egyszóval a gályában voltunk mindnyájan 400, a gályás főtiszt basa volt. A fejdelem mellett lévő császár kapicsi basája velünk volt, azonkívül egy csorbasi. 7 órakor a fejdelem a gályában szállván, tiszteletnek okáért az ágyúval lőttenek, a vasmacskákot felvonák, és vonni kezdék a gályát. A császár kastélyát meghaladván, ellenkező szélre találánk. A szigetek felé kételeníteténk venni utunkot, amely szigeteket nevezik Insula Principum. Forgács úr azt észrevévén, hogy nem a' volna a rodostói út, és nem tudván az okát, hogy miért megyünk a szigetek felé, azonnal megijede, és kezdé a fejdelemnek mondani, hogy a porta megcsalta, és nem Rodostóra viszik, hanem Nicomediában, ahol Tökölyi volt. A fejdelemnek haszontalan vala bátorítani és mondani, hogy talám a szelet akarják megnyerni, vagy más okok lehet, és attól nem tart, hogy Nicomediában vigyék, és arra okot nem adott a portának, hogy akaratja ellen vitesse valahová. Mind e' haszontalan vala, mert minden bizonnyal elhitette vala magával, hogy Nicomediában visznek, és mindaddig tarta attól, valamég a szigeteket el nem érők. Ott megszállván 11 órakor, ebéd után Bercsényi úr is odaérkezék. Másnap is a szél ellenkező lévén estig, estve pedig hat órakor onnét elindulánk jó széllel Rodostó felé. Egész étszaka jó szelünk lévén, a vitorlákot felvonták, és nem kelleték lapátokkal vonni. A harmadik napon, 8 órakor reggel, a héracléai portusban bémentünk, és vasmacskákot veténk le. A kapucsi basa pedig előre Rodostóra mene, hogy rendelést tenne a szállások iránt, és mindaddig itt kelleték nekünk maradni. 21. a kapucsi basa a fejdelemnek tudtára adván, hogy már készen volnának a szállások, ma 5 órakor reggel megindulánk, és 11 órakor délelőtt Rodostóhoz érkezénk. A fejdelem azonnal kiszálla a gályából, és a lovak a parton lévén, pompával kísérék a városban lévő főtisztek a fejdelmet szállásáig.

Édes néném, nem egy kis uraság a gályán járni; ott a nagy rendtartás legkisebb dologban is a nagy csendesség. Amikor kétszáz ember megrándítja, csak elhiheti kéd, hogy jól meg vagyon rándítva. Aztot pedig mind egyszersmind, az ötvenkét lapátot egyszersmind teszik a vízben. Egy lapátnak a hosszasága vagyon legalább öt ölni. Igen szép mulatság azt nézni. De meg ha az ember azt meggondolja, hogy azok a szegény rabok csaknem mind keresztények, és hogy holtig ott kell maradni nekik, megesik az ember szíve rajtok. Azonkívül is a gályavonás igen nehéz munka, aki azt nem látta, nem lehet annak azt kigondolni. Azt gondolná az ember, hogy mindeniknek az egész karja kiszakad, úgy megrántja a lapát őket. A' való, hogy az ételeket megadják, de a ruházatjok csak rongyból áll. A miéink mégis ingben dolgoztanak, azért hogy a fejdelem ott volt, és ugyanezért az okért is nem bántak rosszul vélek, de másként ing nélkül dolgoznak, és a verést legkisebbért szenvedniek kell, amint magok is mondották szegények. Amidőn valamit akarnak nekik parancsolni, csak süveltenek, már ők azt tudják mire való, és egyszersmind fognak a munkához. Az ő székek úgy vannak rendben egymás után kétfelől, valamint a templomban szoktak lenni; közepette utca vagyon, ahol szüntelen járnak alá s fel a tisztek, és azt nézik, ha valamelyik nem vonja-é jól a lapátot, ha beszélnek-é egymással. Kinek-kinek a maga helyében kell maradni, oda vannak láncolva, és mihent a vonást elhagyják, le kell ülni, és ugyanazon helyben kell alunniok is. Egyébkor soha nem szabad felállani, hanem amikor a gályát vonják, és olyankor igen szomorú zörgést hall az ember, mert csak a sok lánc zörgésit lehet hallani. Mindezekre azt mondaná kéd, hogy lehetetlen ezeknek a szegény raboknak, hogy szabadságokot ne suhajtsák. Mindazonáltal vannak mégis olyanok, akik azt a nyomorú életet megszokták. Mivel én beszéltem két magyar rabbal, akik húsz esztendőtől fogvást vannak a gályán, és mondottam, hogy ha nem lehetne-é olyan módot találni abban, hogy megszabadulhassanak. Csak ezt felelék erre: miért mennénk mi már Magyarországban? feleségünk, gyermekünk talám már megholtanak, itt is mivel élnénk; itt ételt adnak, és megszoktuk már ezt a nyomorúságot. A' való, hogy nem vártam ezt a feleletet tőllök, másként is gondolkodnám, ha helyettek volnék. A mi gályánkon mindenféle nemzetekből valának: magyar, német, francia, lengyel, muszka. A Noé bárkájában nem volt ennyiféle nemzetség, kiveszem az állatokot.

Elég a', hogy az egész bujdosó magyarok itt vannak; kinek-kinek pedig bővön elegendő és tágas szállása vagyon, csak én egy szolgával egy gazdag örménynek az egész házát bírom; és mindenik háznak vagyon egy kis kertje. Amidőn meghallották az örmények, hogy közikben jövünk lakni, mert azt jó megtudni, hogy ebben a városban négyféle nemzetség vagyon: török, zsidó, görög és örmény, mi az örmények házaiban lakunk, azonnal a kadiához (vagy a török bíróhoz) mentenek, mondván néki, hogy azt hallották, hogy a magyarok olyan hamisak, hogy az asszonyokon, leányokon még az utcán is erőszakot tesznek. Pápai Gáspár éppen a kadiánál talált lenni akkor, és mondá nagy prosopopiával a kadiának: kadia, az örmények ne féltsék a feleségeket a magyaroktól, mert semmi bántások nem leszen; de ha az ő tyúkjok a mi kakasainkhoz jőnek, akkor semmiről nem felelek. A kadia nagy nevetséggel mondá Pápainak: aferim magyar, aferim (igen jól mondád). Mink ezen eleget nevettünk, hát kéd is nevessen. Elég a', hogy mi már itt helyben vagyunk. A bujdosásban is bujdosnunk kell. Az Isten fizesse meg annak, aki az oka. Mint leszünk, hogy leszünk ezután, azt hagyjuk az Isten akaratjára, ő hozott bennünket ide, ő is gondunkot viseli. Akik mivelünk rosszat akartak tenni, azoknak rossz szándékjokot az Isten jovunkra fordította, mert noha még nem üsmerem a várost, se körül való helyeit, de azt elmondhatom, hogy háláadással tartozunk Istennek ide való hozásáért. Mert sokkal tágasabban vagyunk szállva, mint abban a nyomorult Jénikőben; az egész szállásaink a város széllyin vannak, csak egyet lépem, már a mezőn vagyok. De lakóhelyünkről legelső alkalmatossággal bővebben írok, és nekem úgy tetszik, hogy most eleget írtam, és 11 órakor ideje volna lefekünni. Mert a' csudálatos dolog, hogy az embereknek és az asszonyoknak itt is úgy kell aludni, valamint másutt. De minekelőtte elvessem a pennát, arra kérem kédet, hogy a hozzám való szeretet meg ne fagyjon, és az egészségire igen vigyázzon. Innét oda mindennap mennek hajók, és akármelyik hajósnak a levelit odaadhatja kéd. Jó étszakát, édes néném.

Kép: Istanbulban két működő ferences templomban voltam ma, a Páduai Szent Antal bazilikában és a hozzá közeli Drapériás Szűz Mária templomban. Itt összesen kb 12 működő rom. kat. templom van! Mindkettő ősi templomok helyén áll, de sajnos a várossal együtt többször leégtek, igy nem tudom, hogy Rákóczi járte ezekben a templomban, a fekete Madonna képe előtt biztos, hogy imádkozott.