Kilenced az elhunyt szeretteinkért és a tisztítótűzben szenvedő lelkekért!

„Hiszek a szentek közösségében, a test feltámadásában és az örök életben!”

„Az ember napjai a fűhöz hasonlók,

virul, mint a mező virága,

de egy kis szellő, s már vége van:

a hely is elfeledte, ahol addig állt.”

Zsoltárok 103,15–16

Elmélkedés: Ha egy kisbabához az anyaméhben oda tudnál menni egy kis nano-tengeralattjáróval, és köszöntenéd őt szeretettel, majd elmondanád neki, hogy itt egy sötét, szűk helyen van, de nem baj, tarts ki, meg fogsz születni, vár téged a gyönyörű kék ég, a zöld fű a lábad alatt, sok-sok tarka virág, és majd a fiúkkal focizni fogsz... Gondolom, a kisbaba nem értene mindebből semmit, csak azt, hogy el akarják venni a jó kis pihe-puha, meleg otthonát, mely őt táplálja, ringatja, minden jóval ellátja. Nagy lenne a félelem és a pánik, az biztos!

Megszületünk egy picit sírunk, de milyen hamar megszeretjük ezt a csodálatos világot – Annyira, hogy már el sem akarunk szakadni tőle, örökre itt akarunk maradni az öröklakásunkban, a kemény munkával összegyűjtött sok-sok limlom között. Pedig ez a földi lét is csak egy Isten által számunkra álmodott gyönyörű szülőcsatorna! A halál nem a vég, hanem az átlépés a valódi hazánkba. A halál egy újabb születés, ahonnan valóban soha senki nem tért vissza. De miért is térne valaki vissza közülünk az anyaméhbe, hogy figyelmeztesse a magzatot, mi vár rá e földi létben? Ugyanígy a végtelen ragyogásból sem tér vissza senki. Végül is Jézus a dúsgazdag és a szegény Lázár történetében maga mondta, hogy a próféták és a Szentírás tanítására kell hallgatnunk, mert: „Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, akkor még akkor sem hisznek majd, ha valaki feltámad a halottak közül” (Lk 16,31).

Salamon király (a Prédikátor) könyve egy megrendítő felismeréssel kezdődik: „Hiábavalóság, hiábavalóság – mondja a Prédikátor –, hiábavalóság minden! Minden hiábavalóság!” (Préd 1,2). Ezeket nem azért mondja, hogy elvegye a kedvünket az élettől, hanem hogy rádöbbentsen minket: ha valaki csak a földi dolgokban, a mulandó gazdagságban, a hatalomban vagy a múló gyönyörökben keresi a végső boldogságot, az mind az idő múlásával elillan, és a keze, szíve üres marad.Tudatosítsuk hát, hogy földi életünk csak zarándokút, itt nincs maradandó otthonunk. Itt olyan kincseket kell gyűjtenünk, amelyek megmaradnak az örök életre! Ilyen kincs a drága családunk, a testvéreink, a baráti körünk. Kedves testvéreinkről, a barátainkról a haláluk után sem szeretnénk lemondani. Ezért a halottak ünnepe alkalmából, nyolc napon keresztül – elfogadva az emberi lét törékenységét – imádkozunk szeretteinkért, azért, hogy a mi gyászoló közösségünk örömujjongásban találkozhasson Isten áldott színe előtt!

Könyörögjünk:

Uram, emlékeztess engem földi életem törékenységére! Taníts meg arra, hogy reménytelenül ne a porba roskadjunk, hanem napról napra a megígért örök élet felé haladjunk. Segíts, hogy tiszta lélekkel, az örök élet kincseit gyűjtve készüljünk a Veled és a szeretteinkkel való találkozásra. Kérünk, add meg elhunyt testvéreimnek, akiknek földi sátra már összeomlott, hogy a Te országodban örök lakóhelyere találjanak! Ámen.

Drága halottakért így imádkozunk:  Miatyánk.... , Üdvözlégy....  és a Dicsőség, 

Adj Uram örök nyugodalmat nekik, és az örök világosság fényeskedjék nekik.

Nyugodjatok békében, az Úr Jézus szent nevében!

Csaba testvér