„Jézus így szólt hozzá: »Én vagyok a feltámadás és az élet: aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog; és aki él és hisz bennem, az nem hal meg örökre.«”
Jn 11,25–26
Kilenced az elhunyt szeretteinkért és a tisztítótűzben szenvedő lelkekért
A legelején, mielőtt bármit is mondanánk, tudatosítsuk magunkban azt, amit a Szentírás az örök életről mond: „Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta, amit Isten azoknak készített, akik szeretik őt.”
1Kor 2,9
Ennek ellenére nagyon sok mindent tanít az örök életről a kétezer éves Egyház:
Az örök élet nem egy hosszú földi élet, hanem részesedés Jézus Krisztus el nem múló, isteni életében.
Ez a mély teológiai gondolat a keresztény hit egyik legfontosabb igazságát fogalmazza meg: az örök élet nem egyszerűen mennyiségi kérdés (időtartam), hanem isteni minőség. Nem arról van szó, hogy a biológiai létünk a földön a végtelenségig folytatódik, hanem arról, hogy egy teljesen új, isteni dimenzióba kapcsolódunk be. Az örök élet tehát az időn túli, isteni örökkévalóság, amelybe a hívő ember – a szolgáló, irgalmas szeretet által – már a jelenben bekapcsolódhat.
Az örök élet szoros, élő kapcsolat a Szentháromsággal!
Jézus János evangéliumában ezt mondja: „Az pedig az örök élet, hogy ismerjenek téged, az egyedüli igaz Istent, and akit elküldtél, a Jézus Krisztust.” (Jn 17,3) Az „ismerni” a Bibliában nem csupán elméleti tudást jelent, hanem személyes, élő közösséget. Az örök élet tehát nem „nesze, itt van, fogd és menj vele, merre akarsz”, nem egy birtokolható jutalom, amelyet valaki megkap, hanem maga a Feltámadott Krisztus. Erről beszél Jézus a szőlőtőről szóló tanításában: ahogyan a szőlővessző él, ha kapcsolatban marad a törzzsel, úgy az ember is akkor részesül az örök életben, ha Krisztusban él. Gyönyörű kép: „Én vagyok az igazi szőlőtő, és Atyám a szőlőműves.... ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, s én benne, az bő termést hoz. Hisz nélkülem semmit sem tehettek” (Jn 15,5).
Győzelem a halálon – már a földi létben
Ez azt jelenti, hogy az örök élet nem a jövőben kezdődik, hanem a megtéréssel, a kegyelmi élettel, Jézus Krisztus elfogadásával, az élő hit általi újjászületéssel már a jelenben kezdetét veszi, és a testi halál csak egy minőségi átmenet e teljesebb kibontakozás felé. Isten a saját éltető lelkét lehelte az emberbe a teremtés hajnalán, a keresztség által a saját gyermekévé fogadta, és részesít minket az Ő szentségébe, szeretetébe és dicsőségébe. Isten boldogító jelenlétére való ébredés az, ami felemelkedést ad a mulandóságból az örökkévalóságba. Nem mi élünk örökké a magunk erejéből, hanem ha egyesülünk a Szentháromsággal szeretetben, akkor Krisztus él bennünk, és ezt az életet a halál nem érinti meg.
Könyörögjünk:
Feltámadott Üdvözítőnk, Te a sírból való feltámadásoddal elvetted a halál fullánkját. Erősítsd meg bennünk a hitet, hogy elhunyt testvéreink a Te dicsőséges életedben részesülnek! Add, hogy életünket betöltse a hála a gyönyörű, nagy húsvéti titokért, amely reményt ad drága halotainknak és nekünk is, még a sír mellett is!
Miatyánk... Üdvözlégy... Dicsőség...
Adj, Uram, örök nyugodalmat nekik, és az örök világosság fényeskedjék nekik! Nyugodjanak békében, az Úr Jézus szent nevében!