„Amikor Jézus látta, hogy ott áll az anyja és az a tanítvány, akit szeretett, így szólt anyjához: »Asszony, íme, a te fiad!« Azután így szólt a tanítványhoz: »Íme, a te anyád!« És attól az órától maga mellé fogadta őt az a tanítvány.” 

Jn 19,26–27

Kilenced az elhunyt szeretteinkért és a tisztítótűzben szenvedő lelkekért

„Amikor Jézus látta, hogy ott áll az anyja és az a tanítvány, akit szeretett, így szólt anyjához: »Asszony, íme, a te fiad!« Azután így szólt a tanítványhoz: »Íme, a te anyád!« És attól az órától maga mellé fogadta őt az a tanítvány.” (Jn 19,26–27)

Megrázó, szívbemarkoló és mégis gyönyörű kép! Jézustól mindent elvettek, és most ott a kereszten, utolsó leheletével – hiszem, hogy nemcsak János apostolnak, hanem minden idők minden keresztényének – az Ő édesanyját, Máriát adja ajándékként édesanyánkul. A kereszt alatt álló, fájdalmas Anya egészen biztos, hogy ott is igent mondott Isten akaratára, és így mi Krisztus vérében örökre Mária gyermekei lettünk.

Simeonnak – aki prófétaként köszöntötte a gyermekükkel és két gerlefiókával a jeruzsálemi templomban belépő Szentcsaládot – igaza lett: „Íme, sokak romlására és feltámadására lesz ő Izraelben... és a te lelkedet is tőr járja át, hogy nyilvánvalóvá váljanak sok szív gondolatai.” (Lk 2,34–35) Mária valóban sokak feltámadására lesz, de nemcsak Izraelben, hanem az egész világon.

Az Egyház kezdet kezdetétől tiszteli Máriát mint mennyei édesanyánkat: a Jó Halál Asszonyát. Erről tanúskodik az Üdvözlégy Mária utolsó kérése: „Imádkozz érettünk bűnösökért most és a halálunk órájában. Ámen.” Hisszük és valljuk,hogy Mária különösen gondoskodik a szenvedő lelkekről, és anyai palástjával oltalmazza őket. Ezért is újból és újból kérjük Mária közbenjárását drága halottainkért, hogy irgalmas szeretettel vezesse őket a megváltó Szent Fiához.

Nem tudom, hogy illik-e itt, ilyen komoly dolgok mellett egy keresztény viccet is elmondani? Számomra ez egyáltalán nem vicc, hanem az üdvösségünk reménye szóba öntve, úgy, hogy azt mindenki világosan értse. Szent Péter leteszi a kulcsokat Jézus Krisztus asztalára, és beadja a felmondását! – De Péter, mi a gond, mitől keseredtél el? – kérdi Jézus Krisztus. – Miért nem akarsz a mennyek ajtajánál állni az örök élet kulcsaival? – Nézd, Mesterem, én ott állok a kapuban,nézem a törvényeket, az előírásokat, a parancsolatokat, és aki nem közénk való, azt – ahogy mondtad – én nem engedem be. De jó, ha tudod, ott hátul a te kedves édesanyád a kisablakon keresztül mindenkit beenged a gyönyörű mennyországba.

Igen, Mária a mi biztos reményünk: ha érdemeink miatt nem is léphetünk Isten színe elé, a mennyei édesanyánk anyai szívének érdemeiért talán mi is a nagy Isten jobbjára ülhetünk, mert egy édesanya, bármi is történjen, soha nem engedi el az ő gyermekének a kezét.

Számomra a Máriával kapcsolatos egyházi tanítás, mely kimondja, hogy a Szűzanya testestül-lelkestül felvétetett a mennyek országába, nagyon fontos. Ez a dogma igazából azt mondja, hogy a drága Szűzanya fizikai teste is – az anyagvilág egy része is – már megdicsőült, akárcsak a mi Urunk, Jézus Krisztus fizikai teste. Jézus kenyeret, halat kér, és a tanítványai szeme láttára étkezik, majd a kételkedő Tamásnak ezt mondja: „Nyújtsd ide az ujjadat, és nézd a kezeimet!Nyújtsd ide a kezed, és tedd az oldalamra, és ne légy hitetlen, hanem hívő!” (Jn 20,27)

Igen, az örök életben nem egy rózsaszín ködben fognak lebegni a lelkek, hanem saját testünkben fogunk feltámadni, és ha Krisztus mellett döntöttünk, akkor lehet, hogy lassan, de meg fogunk dicsőülni. Az aki tudva és akarva  a szeretet Istene ellen dönt az el fog kárhozni – de erről majd a holnapi állomásnál elmélkedünk.

Könyörögjünk:

Fájdalmas Szűzanyánk, Mária! Te a kereszt alatt állva mélyen osztoztál Fiad szenvedésében. Nyújtsd ki anyai kezedet a tisztítótűzben lévő lelkek felé, vigasztald meg őket jelenléteddel, és vezesd anyai szereteteddel drága Szent Fiad színe elé,hisz Jézus nagypénteken a kereszten értük is ontotta drága megváltó vérét!

Ámen.

Miatyánk... Üdvözlégy... Dicsőség...

Csaba testvér