Advent 2015

Elkezdődött a szent adventi idő!! Nagy öröm van a szívemben.  Több mint hétszázan feliratkoztak a rózsafüzér társulatba.

Örvendek, mert a rózsafüzér imádságban nemcsak a világunkért fohászkodunk, nemcsak világunkat fürdetjük, mosdatjuk, hanem mi magunk is megszépülünk. Mások tisztulásáért, a békéért imádkozva mi magunk is  tisztulunk, szépülünk, haladunk a tökéletesség útján, békességben az életszentség felé. Remélem, hogy mindenki, aki feliratkozott megkapta a titkát az elmélkedéssel, de ha valaki kimaradt volna, kérem, hogy jelezze! Sajnos vagy húszan rosszul írták meg a címüket, így nekik nem tudtunk levelet küldeni!!

A Rózsafüzér december hónapban mindenkinek minden napra ugyanaz, de advent minden napjára szeretnék egy pár gondolatot megfogalmazni Nagy Szent Teréz, Tökéletesség Útja című könyv egy - egy fejezetéhez.
Nagy Szent Teréz könyvének első fejezetét elolvasva bennünk is fogalmazódjon meg a tökéletes, szent élet utáni vágy!  E tiszta vágy, ha önmagában nem bontaná ki magasba emelő szárnyainkat, akkor nézzük meg azt a sokféle, mély sebeket, melyek világunk arcát csúfítják. Mennyi háború, gyilkosság, erőszak, aljas kapzsiság sebzi szép világunkat?! Hány gyermek és fiatal válik rokkanttá, pusztul el testileg, lelkileg, nap mind nap a beteges szenvedélyek, gyilkos terror támadások, háborúk által?!  Önmagunkért ha nem is tudnánk elkezdeni imádkozni, útra kelni alázattal a tökéletesség útján,  akkor Krisztus Urunkért, kit nagypénteken keresztre feszítettek, s kit azóta is, minden bűn megvág, megsebez, Őérette induljunk el. Hozzuk meg létünk alapvető döntését, és ott ahol élünk, csendesen, mindennapi feladatainkat végezve legyünk szentek!!

Teréz a Tökéletesség útja című könyvének első fejezetében világosan megfogalmazta, hogy mint egyszerű ember nem tud nagy dolgokat vállalni, végbe vinni az embertársaiért, szeretett Istenért, de elhatározza, hogy mindennapi feladatait, állapotbeli kötelezettségeit szépen, szentül fogja végezni.  Úgy dönt, hogy a kis dolgokban való tökéletes szép, tiszta életét ajánlja fel saját maga és a világ bűneiért Teremtőjének.

Nagy Szent Teréz kezét megfogva, a 2015-ős adventi készülődésünk idején határozzuk el, hogy ott ahol vagyunk, azt a feladatot, mit Isten ránk bízott szépen, összeszedetten, pontosan, szorgalmasan, egyszóval Szentül végezzük. Diák vagy? Tanulj fegyelmezetten, füzetedbe úgy írd le azt a betűt, mit éppen írnod kell, mintha attól függene a világ sorsa! Családanyaként a háztartást vezeted? Olyan összeszedetten készítsd el kedves családodnak az ebédet, mintha rajtad, azon az ebéden fordulna meg a világ sorsa! Kemény férfiként dolgozol? Jól teszed, szedd össze magadat és azt amit éppen rád bíztak, mit feladatként te magad felvállaltál azt végezd el pontosan, szépen, szentül! Keresztségi fogadalmaidról porold le a port! Maradéktalanul ha csak azt betartanánk, hiszem, hogy Isten Országa a szeretet, a béke, a bőség országa nagyon hamar eljönne közénk.

Nyugodtan olvasd el a Teréz által szerzetes lányainak 1561-ben megfogalmazott sorokat, hagyd hogy vezessen az imádság nagy szentje tégedet is, mert kezedet fogva, lassan, de biztosan lépésről - lépésre, minden gyarlóságod ellenére Krisztushoz fog vezetni téged és általad a családodat, népedet is.

Most advent első napján te is határozd el, hogy mindent, de mindent mit teszel, mit tenned kell, ott ahol éppen vagy, ahová a sorsod állított, azt szeretettel, jósággal, összeszedett pontossággal fogod  megtenni, s hidd el, hogy Isten aki mindent lát, s aki egyetlen általad adott pohár vízről sem feledkezik meg, elkezdi munkáját a szívedben. Ha te átadtad döntéseddel a kulcsot Teremtőnek, bízhatsz a végtelen Hűségben, mert nagy szeretettel életedben egészen biztos, hogy munkához lát.

Örvendek, hogy a tökéletesség útjára léptél!

Szeretettel,

Csaba t.

Nagy Szent Teréz, Tökéletesség útja!

I. fejezet:   A kolostor szigorú élete

Azokról az okokról, amelyek engem arra indítottak, hogy ebben a zárdában olyan szigorú életmódot honosítsak meg.

     Abban a könyvben, amelyet említettem, elmondtam az okokat, amelyek miatt rászántam magamat e kolostor megalapítására. Beszámoltam továbbá az Úrnak egyes nagy kegyelmeirôl, amelyekkel jelezte, hogy ebben a házban jól fogják Ôt szolgálni. Ennek az alapítási munkának a legelején azonban nem volt szándékom, hogy az anyagiakat illetőleg akkora legyen benne a szigorúság, sem az, hogy ne legyen jövedelme, hanem ellenkezőleg úgy akartam intézni a dolgot, hogy benne senki se szenvedjen szükséget. Mi más telhetett volna ilyen lanyha és nyomorult lénytől, amilyen én vagyok! Bár az is igaz, hogy nem a magam érdekét kerestem, s nem hiányzott bennem némi jószándék.

     Ezidőtájt hallottam Franciaország bajairól, s arról, hogy mily rettenetes pusztítást okoznak benne a lutheránusok s hogy mennyire terjed ez a szerencsétlen felekezet. Emiatt sokat szenvedtem és sokat sírtam az Úr színe elôtt, és -- mintha csak nekem is lehetne beleszólásom ebbe a dologba -- könyörögtem Neki, szüntesse meg ezt a nagy csapást. Úgy éreztem, hogy kész volnék ezerszer odaadni életemet egyetlen egy lélekért is, amely ott vesztébe rohan. Mivel pedig beláttam, hogy mint nô, -- s hozzá ilyen hitvány nô -- nem vagyok képes az Úr szolgálatában megvalósítani azt, amit szeretnék; s mivel az volt az egyetlen gondom -- és most is az, hogy ha már oly sok az Úrnak az ellensége és oly kevés a jóbarátja, legalább az a kevés legyen igazán jó: elhatároztam, hogy megteszem azt a csekélységet, ami tőlem telik, tudniillik, hogy a legtökéletesebb módon követem az evangéliumi tanácsokat és ugyanígy megtartatom azokat e kolostor csekély számú lakóival is. Isten végtelen jóságába vetettem tehát bizalmamat, mert tudtam, hogy Ő sohasem hagyja el azokat, akik Érte mindent elhagynak. Mivel pedig társnôim olyan jók voltak, amilyeneknek leghöbb vágyaimban képzeltem ôket: arra számítottam, hogy az ô erényeik mellett az én hibáim nem érvényesülnek majd s hogy így sikerül valami keveset az Úr kedvére tennem. Reméltem, hogy ha mindnyájan buzgón imádkozunk az Egyház védelmezôiért, a hitszónokokért és hittudósokért, akik az ő zászlaja alatt harcolnak: annyira- amennyire mégis csak segítségére leszünk ennek az én jó Uramnak.

Hiszen annyira szorongatják Őt azok, akikkel akkora jót tett, hogy szinte úgy látszik, mintha újra keresztre akarnák feszíteni, s mintha igazán nem volna már számára hely, ahová lehajtsa fejét.

     Ó én Üdvözítőm! Mennyire sajog a szívem, ha erre gondolok! Hová jutottak a keresztények? Mindig azok sértegetnek Téged legjobban, akik legtöbbel tartoznak Neked! Akikkel legnagyobb jót tettél! Akiket kiválasztottál, hogy barátaid legyenek! Akiknek közepette élsz és akiknek a Szentségeket osztogatod! Hát még mindig nem elég nekik az a szenvedés, amit érettük elviseltél?!

     Igazán, én jó Uram, nem tesz nagy dolgot az, aki ilyen körülmények között elhagyja a világot. Ha az emberek oly kevésbe vesznek Téged, vajon mit várhatunk tőlük mi? Vagy talán arra számítsunk, hogy minket majd többre becsülnek? Talán mi nagyobb szolgálatot tettünk nekik s ezen az alapon várhatjuk el, hogy jóbarátaink maradjanak? Micsoda félszeg gondolkodás volna ez! Mit reménykedjünk mi ilyenekben! Mi, akiket az Úr jósága kimentett abból a dögvészes ragályból? Mert hiszen azok már az ördög karmai közt vannak!

Kezük munkája keserves büntetést szerzett számukra, s élvezeteikkel az örök tüzet érdemelték meg. Hát csak rajta, csinálják! Habár az is igaz, hogy a szívem vérzik annyi lélek vesztének láttára! S ha legalább nem kellene azt látnom, hogy napról-napra többen vesznek el!

     Ó, Krisztusban kedves nôvéreim, könyörögjetek velem együtt az Úrhoz ezért a kegyelemért! Mert hiszen ezért hozott itt össze benneteket; ez a ti hivatástok; ez kell, hogy legfőbb érdeketek legyen és vágyaitoknak tárgya. Ezért folyjanak könnyeitek; ezért imádkozzatok növéreim, nem pedig holmi világi érdekekért! Mert igazán nevetnem kellene rajta, ha nem fájna a szívemnek, hogy mi mindenért kérik a mi imánkat! Hiszen olykor még azt is akarnák, hogy eszközöljünk ki számukra Ő Szent Felségétôl pénzt és nagyobb jövedelmet, mikor én inkább azt a kegyelmet szeretném számukra kérni, hogy vessék meg mindezt! Hiszen igaz, hogy jó szándék vezeti őket és mi meg is tesszük kedvükért, mert kívánságuk hívô szívbôl fakad, azonban én azt hiszem, hogy engem az Úr ilyen dolgokban sohasem hallgat meg. Mit nekünk mindez! Íme a világ lángban áll! Újra halálra akarják ítélni Krisztust! Földre akarják tiporni az Ő Egyházát!... mi pedig vesztegessük idônket olyan dolgokra, amelyek esetleg, ha Isten eghallgatna bennünket, valamely léleknek vesztét okozhatnák! Nem, növéreim; nem olyan idôket élünk, hogy ilyen apró-cseprő ügyekről tárgyalhatnánk Istennel! Igazán, ha nem kellene tekintettel lenni az emberi gyarlóságra, amely elvárja, hogy mindenben segítségére legyenek -- s végre illik is, hogy megtegyük, ha megtehetjük -- szeretném mindenkinek értésére adni, hogy nem ilyen csekélységekért imádkoznak oly nagy buzgalommal a Szent-József-kolostor nővérei.