Szent László

1. Az alapok lerakása

2. Hivatás

1. Az alapok lerakása

Szent László nem hurcolja magával elõdei háborúskodását, a történelmi sebeket nem tépi fel, hanem családja ellenfeleinek, Szent Istvánnak és Szent Imrének érdemeit elismerve, ünnepélyesen szentté avatja õket. Ugyanakkor a fejedelmi családból származó felnégyelt Koppány vezér székhelyén, Somogyvárott egy szép bencés monostort alapít. E történelmi kiengesztelõdéssel felszabadítja magát és népét az ország létfontosságú dolgaival való törõdésre.

Gyermekeinket szeretnénk segíteni, hogy szembenézzenek családjuk, népünk múltjával, tanuljanak abból; ne elítéljék elõdeik gyengeségét, hanem büszkék legyenek õseikre. Szeretnénk segíteni, hogy ne hátra nézve siránkozzanak, hanem Istenben bízó lélekkel elõre nézve, saját feladataikra figyelve, arra összpontosítva, eredményes szép életet éljenek.

2. Hivatás

Minden embernek Isten talentumokat ad, és feladatokat bíz rá. Szent László, a népe által kért és Istentõl neki rendelt feladatot elvállalja szerényen. Feladata felé vezetõ útján bízik Istenében, nem torpan meg, a nehézségek nem riasztják el, de nem is teszik kegyetlen törtetõvé. Munkáját tisztességesen végzi: királyként vezeti a magyar népet, ha kell, megvédi övéit erõvel is. Még legyõzött ellenfelének, a kormányzásra képtelen, de ellene lázadást szító Salamon királynak is megbocsát. Kitartó munkával felnõ szép, szent hivatásához. Szeretnénk gyermekeinket Szent László példájával arra inteni, hogy türelmesen keressék meg a maguk hivatását, és az Istentõl nekik rendelt feladat teljesítésétõl soha semmi ne tántorítsa el õket. Küldetésünk megtalálása és annak felvállalása sok nehézséggel jár. De tudjuk, hogy minden ember szívébe Isten értéket rakott, beleírt egy-egy szép szeretethimnuszt, és ennek az értéknek a kibontakoztatása életünk célja. Nagyon szeretnénk, ha a ránk bízottakat el tudnánk vezetni e tevékeny, alkotó, istengyermeki szabadságra. Azt szeretnénk, ha minden gyermekünk megírná életével a maga szép „szeretethimnuszát”.

 

 

Szent László lelkigyakorlat első szentmiséje: 

 

 

Szent László 1077-tõl 1095-ig volt királyunk. Árpád-házi szent királyunk, az ősi Turulnemzetség tagja. Ő a magyar lovagkor példaképe, táltos királyunk, mondáink hőse , róla őrizte meg népünk a legtöbb mondát. A legnépszerûbb magyar szent a régi világban.

Mitől volt a lovagok példaképe László herceg? (Akkor még nem volt király.) A lovag feladata, hogy megvédje a gyengébbet, a lányokat, asszonyokat az őket megtámadóktól. A cserhalmi ütközet mondájában olvashatsz arról, hogyan mentette meg László herceg a kun kezei közül a magyar lányt.  Biztosan nem ez volt az egyetlen ilyen tette Lászlónak, ezért lett a lovagok példaképe.

A legnépszerübb magyar szent László király, mert szerette, szolgálta népét, s a Jóistennek tetsző életet élt: megvédte népét a támadóktól (kunok), szigorú törvényeket hozott azok ellen az emberek ellen, akik nem éltek becsületesen, hogy a becsületesen élőket megvédje. Szép termetü, erős, bátor, bölcs király volt, aki képes volt megvédeni hazáját. Az emberek biztonságban érezhették magukat, amíg ő volt a király. Ő csatolta Horvátországot társországként Magyarországhoz.

Nagyváradon püspökséget alapított, székesegyházat építtetett. A középkorban Várad volt a leghíresebb szent hely hazánkban. Ő Erdély védőszentje.

Sokat imádkozott, minden bajban a Jóisten erejében bízott, Rábízta magát és seregét, magyar népét. Bölcsességét, nagy tudását a Jóistentől kapta.

Népünk újrakeresztelőjének” is mondjuk őt, mert az igazi keresztény életre adott példát, s kereszténységünkben erősített meg minket, így szentelte meg hazánkat. Szentelő hős ő, azért is maradt fönn róla olyan sok monda, s azért tud segíteni nekünkma is, mert a szentek ma is tudják segíteni az élőket, ha kérik őt.

A legendák szerint László király többször visszajárt halála után is, hogy megsegítse Erdély népét a harcokban. (Erről szól az a monda is, amikor a váradi templomból eltünt ereklyéje,majd izzadtan tért vissza helyére. Ekkor a csatamezőn járt, hogy segítsen a magyar seregen.)

Az egyház 1192-ben avatta szentté.László királyt és lovát is mindig táltosnak említik mondáink s a hagyomány a mai napig: a Jóisten csodálatos képességekkel áldotta meg őt. Csodás cselekedeteit az Ő erejével vitte végbe, angyalok és Szűz Mária segítették őt. A Jóistennek mindig gondja volt rá, mert László nagyon bízott Benne.

Szent Lászlóról szóló mondáinkból eddig is sokat olvashattál, s ezután is többel megismerkedhetsz még. Minden mondánk kapcsán tanulhatunk valamit szent királyunktól, s kérhetjük segítségét, hogy ma is mutasson nekünk utat, segítsen, mint ahogy eleinket sokszor megsegítette halála után is.

Fontos, hogy hittel kérjük, mert csak így tud erőt adni nekünk.Most egy néplegendát olvashatsz, amely röviden leírja a legismertebb történeteket Szent László királyról:

     Ájtatosság Szent László forrásainál

Mátraverebélyi Szentkútnak völgyében,

Hol Mária képe tündöklik szent fényben,

Szent László királynak van egy szép emléke,

Melyrõl az ének szól – figyeljetek ide.

 A Cserhát völgyében, hol most a szent kút áll,

Egykor itt menekült a hõs magyar király.

Vele van egynéhány hûséges embere,

Nyomukban száguld a pogány vad serege.

– Mi csak húszan vagyunk–, szól a király búsan,

– Az üldözõk pedig vannak száznyolcvanan.

De ha a szent hitért ontjuk ki vérünket,

Jézusért örömmel adjuk életünket!

 Ajka imát rebeg, s forgatja a kardot,

– Legyen meg Uram, a Te szent akaratod!

A pogány zajától hangzik a hegy orma,

Jaj, nemsoká lecsap a magyar csapatra!

De mint hajnalfény a sötét, borús éjben,

Az égi Szûzanya megjelen dicsfényben.

Glória sugárzik szent koronájáról,

Szent László királyhoz szelíd hangon így szól:

– Nézzétek itt ezen szétszórt apró követ,

Ezekbõl mindenki szedjen minél többet!

S várjátok be bátran a vad ellenséget,

És szórjátok közé a felszedett követ!

Míg a követ szedték, az üldözõ csapat

Addig megérkezett, és már szemközt állnak.

Húsz magyar kezébõl a kõ repülve száll,

Mit látva a pogány, csodálkozva megáll.

 Bámul az ellenség, s nem gyõz álmélkodni,

Mit szemeivel lát, nem akarja hinni,

Mert az elszórt kövecs, amely földre hullott,

Mind ragyogó tiszta arannyá változott!

A kincsszomj tölté el az ellenség szívét:

A rendet megbontva az aranyat szedték.

Ezalatt pedig az üldözött kis csapat

Sötét sziklák közé menekülve haladt

Az ellenség pedig felszedi a kincset,

De abban sokáig nem gyönyörködhetett,

Mert midõn számíták, kinek mennyi jutott,

A bosszúság tüze bennök felgyulladott.

Felháborodtak rá, amit tapasztaltak,

Az aranydarabok újra kővé váltak!

Felzúg az ellenség: – Utána, utána!

Halál a magyarra, halál a királyra!

 

Az égető Napnak izzó tűzgolyója

Lángsugarait a sziklák közé szórja.

Mintha a levegõ be lett volna fûtve,

Forrás, patak ki van száradva és égve.

Lászlót s vitézeit szomjúság epeszti,

Ellankad erejük, s nem bírnak már menni.

Leroskadva dőlnek egy szikla tövébe,

Pedig az ellenség itt zúg már a völgyben.

De újra megjelent az égi Szűzanya,

Szent mosolyra nyílik hajnalszínű ajka,

S hófehér ujjával egy sziklára mutat.
     Így szólott Lászlóhoz: – Vedd elő kardodat!

– Sújtsd meg vele ezen barna sziklafalat,

Annak oldalából friss forrásvíz fakad.

Szent Fiam kegyelme megoltalmaz téged,

Mert szüksége van rád a magyar nemzetnek.

Aranyfelhő fogta körül a Szűzanyát,

László felemelé ragyogó, szent kardját,

Drága gyémántkőből készült szent olvasó

Volt a markolatán, mint csillagkoszorú.

Megcsendül a szent kard, szikrádzik a szikla,

Friss forrás fakad a második csapásra,

De alig olták el égető szomjukat,

Az üldözők, mint a sas, reájuk csaptak.

A királynak lova ijedten elnyargalt,

Oda, hol legpusztább vala a sziklapart,

Látja õt a pogány, rohan mind utána,

Kézre keríteni mind csak õt akarja.

De a forrás megvan, melyet László vágott,

És a patkó helye, hová lova ugrott.

Mária kegyének fényes tanúsága,

Szentkútnál a László király ugratása.

Könyörögjünk! Imádkozzál érettünk Szent László király, hogy méltók lehessünk a Krisztus ígéreteire!

(Gál Péter gyűjtése)

Egyedül fut László fönn a bérc tetején,

Kezd már tünedezni szívéből a remény.

S amint így menekült menteni életét,

Útját kettévágta egy szédítő mélység.

Sötét éj látszik a mélységnek fenekén,

Csak a halál virraszt a sötétség ölén.

S oly messze egymástól a mélység két széle,

Hogy azon átmenni szárnyakkal lehetne.

Megrendül a király, s megdobban hős szíve,

De a hű keresztény nem esik kétségbe:

– Jézus és Mária, élet avagy halál?

Istenem, segíts meg! – így szólt a szent király.

Most meghátráltatja fehér paripáját,

Tágabbra ereszti aranyos kantárát.

És ragyogó kardját jobb kezébe vevé,

Amellyel keresztet vetett az ég felé.

Ekkor mint a villám pillanatnyi fénye,

Meglendült aranytól tündöklő köntöse,

S a roppant mélységet a királynak lova,

Mint a sebes vihar, keresztülugrotta.

Megrendült a szikla, melynek oldalába

Mélyen bevágódott a lónak patkója.

Amely azt hirdette, s azt hirdeti mindég,

Hogy az Isten elõtt nincs lehetetlenség!

Véget ért az ének, csak még azt mondjuk el,

Hogy mi történt a vad, pogány ellenséggel.

Éppen lement a Nap, melynek sugaránál

Látta, hogy nem messze menekül a király.

Melyet az esthomály még jobban elfedett:

Ködfátyol borong sötét mélység felett,

Hajh! De ők találtak borzadalmas halált:

Rohan az ellenség, halált és vészt kiált.

A sötét éjben a mélységet nem látva,

Az lett az üldözők hideg sziklasírja;

Mert mind belerohant akarata ellen,

Ott voltak meghalva a saját vérökben.

Zúgó vízáradat testüket elhordta,

A barna szikláról véröket elmosta.

Így semmisült meg a vad, pogány ellenség,

Elvették tettüknek méltó büntetését.

 

László, az Isten fia

 I. Géza a királlyá koronázását követően Lászlóval együtt felkeresték egyik győzelmük helyét. Hirtelen egy szarvas tűnt fel előttük, szarvai tele voltak égő gyertyákkal, s az erdő felé iramodott. A vitézek rányilaztak, mire az a Dunába szökkent. László azt mondta, hogy „Bizony nem szarvas volt az, hanem Isten angyala, agancsain a gyertyák fényes tollak”. Gyakorlatilag ezzel a testvérpárral ugyanaz a csodaszarvas jelenet történt meg, ami annak idején Hunorral és Magyarral, ami azt jelenti, hogy ettől fogva László vált ezen erők birtokosává. Amikor Salamon ellen kénytelen volt hadat viselni, vitézi ruhában egyedül lovagolt a pozsonyi vár alá. Salamon elindult, hogy megvívjon az ismeretlen vitézzel, merthogy nem ismerte fel unokatestvérét, de riadtan fordult vissza, mert úgy látta, hogy Lászlót az angyalok tüzes karddal védelmezték.
Számos legenda fennmaradt Szent László híres Szög nevű lováról is, aki egy fehér táltosparipa volt. Hatalmas szakadékokat tudott átugrani, forgószél módjára vágtatott. E ló patája nyomán forrásvíz fakadt: Püspökfürdőn, Jászón, Vácszentlászlón, Tordán, Szentkúton, Búcsúszentlászlón. Pogányhavason pedig a völgyi pocsolyát varázsolta „szépvízzé”, azaz ivóvízzé. Az ő nyolcszögű patkója nyomát őrzi a szikla Patkóskőn. S ezzel a lóval vette üldözőbe László király azt a kunt, aki elrabolta a váradi püspök lányát.

Szent László egy mágus volt, s mint ilyen ő is képes volt materializálásokra. Mint ahogyan Jézus a vizet borrá változtatta, a kenyérrel és hallal pedig un. bőségteremtést végzett, ezt számos más történelmi személy is megtette, így ő is. Pl. az egyik csata közben egy pusztába jutott a seregével, ahol éhínség sújtotta őket. László imádságára szarvasok és bivalyok egész csordája jelent meg a táborban. Máskor pedig, amikor a tatárokat üldözték éppen, azok pénzt szórtak eléjük. László imájára a pénzérmék mind kővé változtak, nehogy a serege megálljon azokat felszedegetni.
Szent László királyunkat imádkozás közben többször is látták levitálni, azaz a föld felett lebegni. Egy éjszaka, mikor szokása szerint belépett a váradi templomba, hogy imádkozzon, kamarása kint várakozott. Elunva a hosszas várakozást felkelt és benézett. Azt látta, hogy Szent László megdicsőült testtel csodálatosan ragyogva lebeg a légben.

Mind a materializálás, mind a levitálás kapcsolódik azon képességéhez, hogy képes volt parancsolni az egyes természeti elemek szellemeinek. A négy elementál – a Levegő (Szilfek), a Tűz (Szalamanderek), a Víz (Nimfák) és a Föld szellemei (Gnómok). Szent László is az elementáloknak parancsolt, amikor vizet fakasztott a sziklából, hogy a serege szomját olthassa. Tordán, és még jónéhány egyéb helyen hasadék támadt mögöttük az imája folytán, hegyeket mozgatott meg ezen képességével.
Mivel László egy nagy lélek, ezért az ereje még a halála után sem hagyta el őt. 1345 farsangján a székelyek és a magyarok Laczfy András vezetésével a tatárok ellen vívtak. I. László király ekkor - bár fizikailag halott volt már - mégis együtt harcolt a híveivel, ugyanis a fejereklyéje egyszerűen eltűnt a templomból, s csak harmadnap talált rá a sekrestyés izzadtan és csatakosan. Egy tatár fogoly elbeszélése is alátámasztotta ezt, hisz elmondása szerint a székelyeket egy hatalmas termetű vitéz, magas lovon, a fején aranykoronával, a kezében pedig harci szekercével vezette a csatában. Feje fölött pedig szépséges koronás asszony lebegett, aki nem volt más, mint a magyarok Boldogasszonya.

László királyunkat 1192-ben avatták szentté. A szertartás alatt a pápai legátus, mint mindig, most is azon volt, hogy hogyan lehetne elhúzni, elodázni a kihallgatás folyamatát. Ekkor hat óra tájban egy hihetetlenül erős fényű, vörös csillag jelent meg az égen a monostor felett, és két órahosszáig ott tündökölt. Szent László csillagának figyelmeztetésére aztán a legátus mégis meghozta pozitív döntését.