A
közel nyolcvanéves nénin látszott, hogy nagy gonddal öltözött fel, mint aki
igen-igen nagy ünnepre készül. Álltam, mint aki előtt hirtelen felgördül a mesék
világának színpompás függönye, és láthatóvá válik a csodák birodalma. A
néniből, kortól, küzdelmektől érett arcából, csodaszép népviseletbe öltözött
szikár alakjából áradt a fény, a békeség és a méltóság. Megszólalt: „Ez a
ferences gyermekotthon?”
Akadozó válaszomra elmondta, hogy Ausztriából jön, hogy a világháborúban
valahol a mi vidékünkön ölték meg a férjét, akinek az elvesztése neki és
gyermekeinek életre szóló hatalmas tragédiát jelentett. Elmondta, hogy a
fájdalom miatt sohasem tudott Erdélyre jósszívvel gondolni, de most, idős
korára szeretné ezt a földet is szeretni, mely férjének végső nyughelyet adott.
Szívből jövő kiengesztelődésének a jele, hogy elhozta nagy családja minden
egyes tagjának ajándékát, és szeretné átadni azoknak a bajba jutott
gyermekeknek, akiknek nagyszülei talán látták, talán részük is volt férje
halálában.
Megilletődve, néma csendben behordtuk a Mercedesből és utánfutójából előkerülő
ajándékokat. Újból és újból csodálattal néztem az idős nénit, ahogy a karácsonyfa
alatt rendezgette a sok-sok ajándékot. Sohase járt Kelet-Európában. Nem ismeri
a nyelvünket. Egyedül, a síkos úton több ezer kilométert vezetett, sok-sok
csomaggal megrakott utánfutós autóval, még egy dörzsölt csempész számára is
alig átjárható határokon jött keresztül, mert az ötven éve hurcolt terhet le
akarta rakni, mert megbocsátott. Mert karácsony van, mert ki akar lépni a múlt
hínárjából, és maga is szeretné önön tégláját beleépíteni az egységes Európa
épülő otthonába. Csodálattal szemléltem a végtelen Isten szép vonásait ezen a
törékeny asszonyon.
Elrendeztük a finomságokat, a játékokat, a karácsonyfa-díszeket, a szépen
becsomagolt ajándékokat. A nénit marasztaltam: „Mindjárt fölkelnek a gyermekek,
várjon, s gyönyörködjék gyermekeink örömében, ő a szülő anyja az örömnek,
örvendjen a szülöttjének.” Próbáltam kínálni étellel, itallal, puha ággyal.
Szelíden mosolygott, megnézte a még alvó gyermekeinket, és azt mondta: „Míg
vártam a határnál, aludtam. Nem vagyok éhes, szeretnék minél hamarább hazaérni,
szeretném szeretteimnek elmondani, hogy milyen aranyos gyermekek élnek ott,
ahol az ő nagypapjuk ismeretlen sírban nyugszik.
Csak álltam a kolostor előtt megilletődve, s a néni a porka hóban elindult
Tirol felé. Még a nevét is elfelejtettem megkérdezni. A meséből jött jó tündér
elment, de éreztem, hogy szívem legmélyebb zugaiból is kiseperte mindazt, amit
évtizedeken keresztül belém sulykoltak a kommunista iskolák padjaiban a
labancokról, fasizmusról, gyűlöletről.
A néni arcában megláttam a holnapot. Azt az Európát, amely hazám lehetne. Amelyben
otthonra találhat a nagyhatalmak döntésétől hazátlanná vált erdélyi magyar kisebbség
is. Európa hazám, hazánk lehet, melyben immár nem hátrafordulva, a múlt
ezerszer összetört cserepei közt vájkálva élünk, hanem csodaszép mozaikot
rakogatva, Isten álmát álmodva, valóra váltva mindazt, amit nap, mint nap
kérünk az Úr imájában, mit Jézus Krisztus így fogalmazott meg végtelen tömörséggel:
„Jöjjön el a Te országod”.
Érzem, hogy a néni őszinte kiengesztelődése, jósága engem is mozgásba hoz. A
kiengesztelődés jelképes ajándékaival jó lenne elmenni a Don-kanyarba. Azokba a
városokba, falvakba, ahol magyar katonák fegyverei is ropogtak. Milyen jó
lenne, ha az őszinte kiengesztelődést szolgáló zarándoklat az egész világon elindulna.
Mindnyájunknak lenne hova mennünk, s mindnyájunknak lenne nagyon sok vendége
is.
Nem elég az államfők tisztelgése, az ismeretlen katonák sírja előtt. Akkor lesz
kezünk, erőnk, imánk a holnapra, ha a múltból magunkkal hurcolt koloncokat,
irtózatos sebeket örökre lerázva, bízva a szeretet és a jóság világot formáló
erejében elindulunk, hogy tudatosan építsük Isten országát. Hinnünk kell, hogy
van egy olyan politikai megoldás, mely egyetlen népnek, nemzeti kisebbségnek
sem zsákutca.
Hinni szeretnék abban, hogy a tizenkét csillag az egységes Európa szimbóluma,
valóban a Szép Szeretet anyjának, Mária Édesanyánknak a koronája, Szent Fia
épülő országának előképe.
Déva, 2002-12-26
Csaba t.
