A gyermekeket leginkább egy rohanó hegyi patakhoz tudnám hasonlítani, kikben felfakad Teremtő Istenünk lobogó lángja, s kik e belső tűztől űzve két lábra állnak és elindulnak rohanva, hogy megkeressék, megtalálják a Végtelent, melyből a születés kínja létbe emelte, kiszakította! Útjuk szép és örömteli ha rátalálnak medrükre, egy szabad pályára, hol fiatalként vígan rohanhatnak, majd érett korukban hömpölygő diadalmenetben a tengerbe torkolhatnak! A medrében haladó nagy folyó malmokat hajt, hajót visz a hátán, öntözi a partján a növényeket, és a szemnek is gyönyörködtető! 

Szabad pályát, otthont adó medret sajnos nem mindenik gyermek talál, s ekkor a bennük lévő erő feltornyosodik, forrong, örvénylik, és könnyen, mind pusztító árvíz átcsap a falakon! A medrét nem találó szép tiszta vízből, hihetetlenül gyorsan mocskos, útjában csak kárt tevő özönvíz lesz, melyre pusztító átokként tekintenek az emberek. Nekünk pedagógusoknak az a feladatunk, hogy bölcs türelemmel segítsük megtalálni gyermekeinknek azt az utat, mely nyugodt medret jelent számukra, pályát a boldogulás, az örök élet felé! Igen, járható utat, pályákat kell találnunk a gyermekeinknek, korukhoz, képességeikhez mért célokat kell eléjük állítsunk melyek vonzóak, elérhetőek, hogy életük ne pusztító özönvíz legyen családjuk, környezetük számára, hanem áldás, örömteli, diadalmas célba érés! Hiszem, hogy minden ember hívatása, hogy áldás legyen e földön, éppen ezért imádságos szeretettel kérem a tanév küszöbén átlépett tanárokat, nevelőket, segítsünk bölcs türelemmel gyermekeinknek megtalálni azt a medret, mely nem csak a céljuk felé repíti őket, hanem amelyben haladva, valóban e szikkadt föld áldásaivá válhatnak!

Szeretettel, 

Csaba t.