Most értem haza sok-sok örömmel a szívemben. Gyergyószárhegyen részt vettem a Gyergyói-medencében élő, dolgozó munkatársaim találkozóján. Havonta van egy-egy találkozó itt is, mint minden tájegységben.

 

 

 

 

 

 

Ilyen alkalmakkor a vidéken működő napközijeink nevelői, munkatársai találkoznak, elbeszélgetnek, megosztják örömeiket, gondjaikat, a gyermeknevelésben szerzett tapasztalataikat. Nagyszerű volt meghallgatni őket, velük együtt imádkozni a gyermekeikért, szép álmaikért. Együtt könyörögtünk a születendő gyergyószentmiklósi otthonért, a Mikulás Házért, melyet szeretnénk őszire legalább részben elkészíteni, átadni rendeltetésének, a gyerekeknek. Reméljük, hogy az Ausztráliában élő testvéreink is fel fogják karolni ezt az otthont. Hosszú utam előtt kérdezték: mit szeretnék, hogy támogassanak? Én ezt a születendő házat ajánltam gondoskodó jóságukba.

 

 A szárhegyi találkozó után meglátogattam néhány napközi-csoportot, köztük az újonnan indult salamási otthont, mely a Székelyföld szélén, Maroshévíz mellett indult be az ősz folyamán, és ahol ugyanolyan mosolygó, kacagó gyerekek fogadtak, mint a rég működő házainkban.

 

 Ma meglátogattam a tusnádi házunkat, hol két derék korondi barátunk jóvoltából nagyon szép csempekályhák születtek. Jó meleg oldalukkal, melyet a helyi önkormányzat jóságából kapott fa melege járt alaposan át, e mai zűrzavaros, gázos világban körvonalazódó autonómiánkat szimbolizálják. Igen, összefogással egy új, jó meleg, lakható világot teremthetünk magunknak! Jó volt a meleg kályha mellett elbeszélgetni a kollégáimmal. Vidám, fiatal társaság, őszintén meg merik mutatni a gyermeknevelésben elért eredményeiket, de kudarcaikról is nyíltan beszélnek. Jó velük lenni. Mindig van valami meglepi - most kiderült, hogy az egyik nevelőnőnek, Évikének megkérték a kezét, sőt, Húsvét utánra már ki is néztek egy esküvőre alkalmas, szép, tavaszi hétvégét.

 Kora délután Karcfalvára mentem, itt egy hajdani dési hittanosom, most négygyermekes hitoktatónő hívott meg, hogy átadják az iskolában gyűjtött adományokat. Jó dolog látni, hogy az a néhány szórványban elhullott mag jó földbe hullott, és százszoros termést hoz most a Székelyföldön, melyet én elhagytam a szórványért. Mi tagadás, mindenütt jól esik a szeretet, az elismerés, a segítség, de úgy gondolom, hogy a jó szónak is a legjobb íze talán az ember szülőföldjén van. Olyan örömmel szóltam a csíki medence gyermekeihez, csak a végén vettem észre magamat, hogy nagy lendületemben egy kurta óra alatt szinte egy nagy lelkigyakorlat elmélkedéseit zongoráztam hosszan a türelmesen álló gyermekeknek… E levélkében is szeretettel köszönöm a nagyszerű hitoktatónőnek és a karcfalvi gyerekeknek a jóságát, adományát.

 Szováta felé megálltunk Máréfalván is, nagy tanulás-végi zsibvásár volt a jó meleg otthonban, egyesek babáztak, mások kártyáztak, de a legtöbben szájtátva Vukkal ismerkedtek. Nagy, kerek szemekkel a TV-ben lévő rókakomában próbálták felismerni a kertek alatt nemegyszer látott igazi rókát. Öröm volt látni, a tavaly felszentelt otthont teljes fordulatszámmal működni. Lassan a falu kis gyermekeinek, fiataljainak központja lesz az Összefogás háza, hol jókat, finomakat lehet enni, de tanulás után zuhanyozni is lehet. Vakációban színdarabot tanulnak, de örömmel, jókedvvel lehet szilveszterezni is, készülni farsangi bálra ebben a házban.

 Szürkületre Szovátán voltam, hol a hátsó épület tetőcseréje után a földszint rendbetételére szeretnénk időt, anyagiakat szakítani. Ügyes-bajos dolgokat egyeztettünk az irodán, majd az ónos esőt látva, az éjszakai fagy beállta előtt elindultam Dévára, pedig olyan jó lett volna begyűjteni 2oo9 első puszijait a Szovátai gyerekektől is…

  Ennyi fért bele két napba Isten dicsőségére, népem javára.

Déva, 2oo9 január 14.

szeretettel, Cs. t.