Az egyik kedves nevelő írt, kérdezi, hogy hogyan lehet egy gyereket megnyugtatni, szelíddé tenni, hogy tanáraival, nevelőivel együttműködjön a saját javára. Három megfontolásra érdemes gondolatot szeretnék megosztani vele, és mindazokkal, akik számára fontos, a csendes, békés együttműködés, növekedés a jó Isten jelenlétében. 

 

 

 

 

1. Úgy gondolom, hogy nevelő először magában kell, hogy csendet, békét teremtsen. Nagyon sokszor a bennünk lévő feszültség, idegesség tükröződik a gyermekekben. A házban lévő zárlat miatt a biztosítéktáblában szakad meg leghamarabb a szál. A családban a gyermek a legérzékenyebb, a legvékonyabb szála neki van, így általában nála szakad el leghamarább a szól. A felnőttben lévő feszültséget reagálja le a kiskorú. Persze az újonnan hozzánk kerülő gyermekek, hozhatják hazulról is ezt a feszültséget. A mi dolgunk az, hogy békét teremtsünk magunkban, és környezetünkben. Isten szeret, ő akkor meghalt értünk a kereszten, mikor még meg sem  születtünk, ő egy biankót töltött ki érettünk...Nem azért szeret, mert megérdemeljük, vagy mert rádolgoztunk, ö szeret mint anya a gyermekét, ingyen, hisz az övéi vagyunk.  Ha ezt a csodás titkot megértjük, akkor egy hihetetlen béke, csendes nyugalom költözik a szívünkbe, de ugyanakkor egy hatalmas vágy is, hogy mi is átalakuljunk e csodálatos szép Isten képére, és hasonlatosságára. Ez a vágy aktivizál, szárnyakat ad a szeretetünknek, tenni akarásunknak, elindít, hogy majd felnőve, Istennel, és az emberiség igazi nagyjaival egy asztalhoz üljünk.

2. Isten selejtet nem teremtett. A gyermek egy csoda, ha feszült, ingerült, akkor annak oka van. Két ember között a legrövidebb út az egyenes beszéd. Öleld meg a gyermeket, és kérdezd meg, hogy mi a gond? Lehet, hogy túlhajszolt a tanulás, lemaradt, és a felzárkóztatás tempója meghaladja az erejét. Sebeket hordoz, tüske van a lábában, mitől nem képes haladni. Ilyenkor az a jó, ha megveregetjük a vállát, érezze, hogy bízunk benne. Egy kis játék, viccelődés jót tesz, azalatt a gyerek levegőt vehet, a vélt vagy valós töviseket kiszedegetjük a lábából, és így új erővel állhat neki a munkának. Fontos, hogy legyen neki naponta kisebb- nagyobb siker élménye! A siker élmény felbátorítja, ösztönzi, és akkor újabb lendületre kapva újabb eredményeket tud elérni, így beindulhat egy pozitív láncreakció, és irány a csillagos ég.... Persze fordítva is igaz, a kudarc elbizonytalanít, félelemmel tölt el, és akkor így nehéz reális eredményeket elérni, ez persze még jobban leállít, és ilyenkor egy negatív láncreakció végén a gyermek, az ember teljesen magába zárkózik és duzzogva begubózik, kudarcot kudarcra halmozva elfordul a világtól, és ez átcsaphat agresszivitásba, akár önpusztításba is. 

3. Lehet, hogy a gyerek az önmegvalósításnak olyan útját, módját választotta, ami nem visz semerre. Ugye az állatok között állandó harc van a falka vezérségért, sajnos ez van a világban is nagyon gyakran. Ki a nagyobb, erősebb, ki tudja az akaratát a többiekre rákényszeríteni? Ez nem a Krisztusi út. Ez zsákutca! Jézus azt mondotta, hogy az a nagyobb, aki mindenkinek a szolgája. Egy orvos, aki eltávolítja a daganatot a betegből, szolgája a társának. A kőműves, ki házat épít, a szakács, ki ételt főz, a rendőr, ki véd és óv, mind-mind szolgálhat is, jósággal, de primitív állati vágyaitól vezérelve hatalmaskodhat is. A tanár, ki segíti kitörni a tudatlanság sötétjéből a gyermeket, szolgálja a gyermeket és nem uralkodik rajta. Talán ennek az útnak a szépségére a legnehezebb megtanítani a gyerekeket. Aki első akar lenni legyen mindenkinél kisebb... Hihetetlen erők szabadulhatnak fel bennünk a szeretetből vállalt szolgálatban. A nevelő ezen a pályán kell, hogy kihívja szent versenyre a rábízott gyermeket. Hihetetlen nagy kaland.... Szerintem az emberiség léte a tét. Nem vérszomjas farkasok módjára kellene a falka vezérségért küzdenünk, hanem Krisztus példájára egymás sokszor piszkos lábát kellene szeretettel megtisztítanunk. Ez az út, felemel, megszentel, fenntarthatóvá teheti a mi kis szűk világunkat, de egyedül csak ez teheti fenntarthatóvá a nagyvilágot is. "Aki elveszíti életét megnyeri azt", mondotta a világ megváltója. Igazából ez az egyetlen felfelé vezető út előttünk.

Fontos hogy ne feledjük: Az elvek, igazságok olyanok mint az élelmiszerek, az élet finom derűje, jókedve, humora, egy egy csattanós poén adja meg a tápláló igazságoknak az izét zamatát. Fűszer nélkül, a legtáplálóbb ételt is nagyon nehéz legyúrnunk még a saját torkunkon is.