„Ha mentegetem magamat, akkor ezzel a saját hibáimat lekicsinylem, letagadom, így nem is akarok, nem is tudok változtatni rajtuk, nem tudom jóvátenni őket, megmaradok bennük, és sajnos lassan, fokozatosan táptalajává válhatnak nagyobb bűnöknek is. A bűnökben mind távolabb sodródom álmaimtól, életem szép, nemes céljaitól, magányos leszek, torzó, olyan mint egy befedetlen, lakhatatlan ház, vagy mint a hordó, amit az abroncsok nem tartanak össze. Isten a szabad akaratomat nem töri össze, az ajtóban áll, zörget, de a döntés az én kezemben van.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)
„A mennyek országa olyan, mint amikor a hálót a tengerbe vetik és az mindenféle halat összefog. Mihelyt megtelik, a partra vonják, és nekiülve kiválogatják: a javát edényekbe rakják, a hitványát pedig kidobják. Így lesz a világ végén is. Kivonulnak az angyalok, a gonoszokat elválasztják az igazaktól és tüzes kemencébe vetik, ott sírás lesz és fogcsikorgatás. Értitek-e mindezt?”