Soha nem gondoltam, hogy meg fogom köszönni ezt a ránk zúduló rengeteg kritikát az Istennek.... de most mégis letérdelek és megköszönöm, mert másképpen soha nem kaptam volna ilyen szép leveleket a gyerekeinktől, mint amilyet Molnár Tímea írt, aki a tusnádfürdői Szent László Otthonban nőtt fel!!

Hálás szívvel köszönöm, 

Csaba t. 

Jó estét kívánok mindenkinek!

Közel 10 évet nevelkedtem a Tusnádfürdői alapítványnál. Rengeteg testvért köszönhetek az Alapítványnak, amióta átléptem a küszöbét soha nem vagyok egyedül. Pár éve kirepültem az otthonból, de azóta is támogatnak és mellettem vannak, bármiről legyen szó. Fájó lélekkel olvasom a sok cikket, amiben olyan emberek szólalnak fel ellenünk, a családunk, az Apukánk ellen, akik minimálisan sem látnak/láttak bele a mi életünkbe. Miért bántjátok az Apukánkat? Miért támadjátok az otthonunkat? Mi mindent az Alapítványunknak köszönhetünk. Általa vagyunk tanult, iskolázott emberek. Az Alapítványunknak köszönhetünk minden alapot ami az élethez szükséges. Az Alapítványunk nélkül sokan elcsúsztunk volna és nem tartanánk ott ahol. Nevelők, házvezetők áldozták fel értünk az életüket. Minden nap gondosan le ültek velünk tanulni, terelgettek a jó úton. Mindezt alázattal és szeretettel tették meg értünk! Úgy érzem nem áll jogában senkinek sem ítélkezni ilyen emberek felett! Bármikor visszatérhetünk, haza térhetünk oda ahol egykor felnőttünk. Mindig mikor megyek akkora örömmel és szeretettel fogadnak, ami szavakban kifejezhetetlen. Rohannak szembe a testvéreim, kisebbek/nagyobbak, beszélgetünk, megölelgetjük egymást, adunk pár jó tanácsot is egymásnak, ott vagyunk egymásnak! Mert mi egy család vagyunk! Mi összetartunk! Miért akarjátok elvenni mindezeket tőlünk? Olyan éveket éltem meg az Alapítványunkban, amilyeneket otthon soha nem tudtam volna! Nem tudok elég hálás lenni az Apukánknak, Csaba Testvérnek, az Alapítványunknak és az Alapítvány munkatársainak, hogy egykor szárnyaik alá vettek és egy ekkora családon belül szeretettel nevelgettek. Sokunknak nem lett volna enni/innivaló, meleg ágy, fedél a fejünk felett Csaba Testvér nélkül. Mai napig boldogan emlékszem vissza a Karácsonyunkra. Minden gyerek sürgött/forgott, énekeltünk, díszítettünk, mézeskalácsokat készítettünk, Nevelőkkel együtt, akik még az Ünnepet is nekünk áldozták. Akkora szeretet volt mindig az otthonunkba, hogy aki betért hozzánk az mindig feltöltődött lelkileg. Olyan világba vezetett be Csaba Testvér, ahol értékesnek éreztem magam, ahol értékeltek, ahol mertem álmodni és megvalósítani. Hálás vagyok az otthonomért, a testvéreimért. Hálás vagyok, hogy egy ekkora család tagja lehetek. Hálás vagyok az Apukánknak aki soha nem hagyott minket magunkra, bármi is jött szembe. Hálás vagyok az Alapítvány minden munkatársának, hogy szeretettel és alázattal felneveltek engem és megmutatták nekem a helyes utat. Mindig boldogan térek haza, az otthonunkba, amit nem vehet el tőlünk senki! 

Jónak lenni jó!