Mostanában sok vádaskodás hangzott el, különösen a pénzügyek területéről. Ezért a régmultat felelevenítve próbálok válaszolni a kérdésekre. Értelmetlen vagdalkozásokra nem válaszolok. Az idő igaz, - mondta Petőfi Sándor - és eldönti hogy mi nem az!!

Szeretettel, 

Csaba t. 

1992-ben helyeztek Dévára. Szomorúan láttam, hogy Románia nehéziparának a fellegvára, a zsilvölgyi bányák, a vajdahunyadi, pusztakaláni vas-acélöntödék szerre zárják be a munkahelyeket. Sok ember került családjával együtt az útra egyik napról a másikra. A gyerekek ott koldultak az állomásban, a főtéren és a templomok körül. Néhányat meghívtunk egy süteményre, ebédre a plébániára. Aranyosak voltak, nem akartak elmenni, azt kérték, hogy ne csak egy hetes, hanem egy éves tábort szervezzünk nekik. Néhány frissen végzett egyetemistával be is indítottuk az első évet 1993 nyarán. Nem volt költségvetésünk, de volt egy doboz, abba raktuk a pénzt és onnan mindenki annyit vett ki amennyire szüksége volt. Így indult a Szent Ferenc Alapítvány. Természetesen a gyerekekkel megugrottak a villany, víz, gáz számlák is a kolostorban. 1995 karácsonya után végeztünk először számvetést. Egy könyvelő összeadta mindazokat az összegeket amelyeket az év folyamán elköltöttünk, és azt a számot elosztottuk 365-el és azzal a számmal is, ahány gyerekünk volt abban az évben. Döbbenten láttam, hogy ha napi (mai árban mondva) egyetlen egy eurót adnának gyermekenként a támogatók, akkor egy kis ügyességgel működtetni lehetne az otthont. Apró cseppekből lesz a tenger. Akkoriban még volt márka, siling, de egy eurónyi valuta akkor sem volt olyan nagy összeg, de ezzel a gazdasági modellel indultunk neki a gyermekvédelmi hálózatot felépíteni. Mindenkinek azt mondtam, hogy nem kell sírni, hogy milyen sok gyermek van az úton, hanem fogjunk össze és oldjuk meg ezt a krízist. A terv működött, több ezer támogató jött össze, volt olyan év is amikor 3500 bajban lévő gyermeket tudtunk befogadni az általunk működtetett 82 intézményben. 

Akkoriban kezdtem el utazni, szentmisét, előadásokat vállalni!  Kérni nem szeretek, nem is szoktam, de azt láttam, ha a gyerekek énekelnek, színdarabot adnak elő, én meg prédikálok, jókedvvel történeteket mesélek, akkor a gyermekeket az emberek örömmel vállalják. Úgy mondjuk, hogy a támogató táv-örökbe fogadja a nálunk lakó gyermeket, napi egy - egy euró volt a támogatás összege. A támogatók szaporodnak, és ha folyamatosan kapnak híreket, képeket, leveleket, akkor nem maradnak el. A kiválasztott gyerekkel sokan felvették a kapcsolatot, a "keresztszülőkkel" összebarátkoztak, leveleztek, vakációban meglátogatták őket, sok esetben életre szóló barátságok születtek. 

Sajnos a pénz folyamatosan hígul, a román állam elkezdte a gyerekeket támogatni, de az évi költségvetésnek még soha nem adta 50%-át, így mind többet kell utazni. Hamar rájöttem, ha kis beszámolókat, könyveket írok és az adományokért hálából ezeket nagylelkűen osztom, akkor jobb a bevétel, fedezi a költségeinket. Kiadások azok mindig is voltak, a gyerekek ahogy szaporodtak, és mi az egyháztól, a ferences szerzetes rendtől  kértünk épületeket, persze, nem volt elég ezért több ingatlant vásároltunk. Ezeket az épületeket mind fel kellett újítani. Egy fürdőszoba, korszerű konyha, sztb. Erdélyben is komoly összegekbe kerül. A hatóság újabb és újabb igényeket fogalmazott meg, ami mind - mind pénzbe kerül, így éjjelente egyre több könyvet kellett írni, és egyre többet kellett utazni. Egy kedves ismerős 82 általunk kiadott könyvet, füzetet gyűjtött össze. A tavaly 158 helységben tartottam misét, előadást. Sehol sem kértem adományt, de amit nagylelkűen felkínáltak azt mindenütt elfogadtuk, így az év végi mérleget le tudjuk zárni. Csak azért, hogy a gyermekeink barátainak legyen fogalma, elmondom, hogy a közel hétszáz gyermekkel ma is 142 fizetéses munkatárs foglalkozik. A híreszteléssel ellentétben nálunk senki nem dolgozik minimálbérért, így mindenkinek a bérére több mint 1000 eurót kell összegyűjteni és akkor nem is beszéltünk a közüzemi számlákról meg a élelemről, meg mindarról ami egy gyermek nevelésére szükséges. 

A Déván töltött 33 év után ferences alázattal mondhatom, hogy nincs a nevemen egyetlen ingatlan vagy jármű sem. Én Jézus Krisztus tanácsa szerint olyan kincseket gyűjtök, amit a rozsda nem rág szét, és a moly nem esz meg. Szerintem a pénz a legjobban gyermekbőrbe kamatozik, ezért a támogatást mi mindig a gyermekekre költjük.

Sokan azt hiszik, hogy a magyar kormány állja a számláinkat, a fenntartási költségeket. A valóság az, hogy a gyerekeink magyar iskolába járnak és így ugyanúgy ahogy minden magyar oktatásban részesülő határon túli gyermek, a mi gyerekeink is évi egyszeri támogatásban részesülnek. Egy - egy épület felújítására, kilyukadt kazán kicserélésére mi is szoktunk pályázni, annak idején az Illyés közalapítványnál, ma meg a BGA-nál. Ezek a pályázatok teljesen hivatalosak, átláthatók, bárki megnézheti. Pártoktól soha nem is kértem, nem is kaptam támogatást, ha valaki valamit adni akart a gyermekeknek mindig arra kértem, hogy azt ne közpénzből, hanem a saját zsebéből tegye.  

A Szent Ferenc Alapítványt működtetni egészen más mint egy állami gyermekotthont. De ennek ellenére mondhatom, hetente jön a tizenvalahány ellenőrző szervből valaki, hogy a körmünk alá nézzen. Kollégák idejének nagy része arra megy rá, hogy fogadja az ellenőröket, válaszol írásban a kérdéseikre, gyártják tonnaszámra a papírokat. A  román hivatalos szerveket egészen biztos, hogy a kollégáim közül senki nem vádolja felületeséggel, vagy nagyvonalúsággal. Ezért is furcsa azt hallani, hogy olyan személyek akik egyetlen otthonunkban sem fordultak meg, a kispadon ülve milyen vehemensen kommentálnak, kritizálnak bennünket és mindenféle adatokra kérdeznek rá. Teréz anya azoknak, akik az adományok után érdeklődtek, egy - egy gyereket szokott a magasba emelni, lássa itt van az ön adománya. A hatóságoknak természetesen mi is papírokat mutatunk, de egy ideges újságírónak azt ajánlom, hogy jöjjön és vigye el a gyerekeinket fagyizni, segítsen egy - egy kamaszt jó útra téríteni.  

A kollégákkal a több mint 6000 gyermeknek, a 33 év alatt próbáltuk mindazt megadni, ami szükséges. Mi mi ennyit tudtunk előteremteni, felkínálni, de ezt szeretettel örömmel adtuk. Minden gyerek előtt kinyitottunk egy ajtót, az, hogy ő merre fog menni, mit kezd mindazzal, amit mi szeretettel a tarisznyájába tettünk, az már az ő dolga. Én azt látom, hogy a gyermekeink boldogulnak, családot alapítanak, gyermekeket vállalnak és haladnak az életben. Büszke vagyok rájuk, még a fekete bárányainkra is...  

A pártpolitikától mindig próbáltunk távol maradni. Nagyapám azt mondta, hogy nagy kutyákhoz ne dörgölődj, mert azokban nagy bolhák vannak. Ezért szeretettel kérem, hogy a gyermekeink bőrét ne tegyék a politikusok a választási kampány részévé. Romániában megvannak a hivatalos ellenőrző szervek, ha valaki meg van győződve, hogy bűntény történt a Szent Ferenc Alapítványnál, akkor jelentsen fel, ez a kötelessége, én is azt tettem amikor olyan dolgokról hallottam, aminek a kivizsgálása, megítélése meghaladta az én kompetenciámat. 

Mindenkit arra kérek, ne vagdalkozzon mert én sem támadtam soha senkit. Természetesen a székemet, pozíciómat bárkinek szeretettel átadom ha vállalja a nagycsalád fenntartásával, irányításával kapcsolatos gondokat, én amúgy is már szeretnék elmenni remetének.

A számonkéréseket, a támadásokat szeretettel köszönöm, mert a gyerekeinket a béketűrésre is, a terhelés alatti működésre is meg kell tanítanunk. Egészen biztos, hogy az ő életükben is lesznek gondok, nehézségek, amelyeket ők is krisztusi türelemmel, alázattal majd meg kell oldják.  És ezekre a dolgokra csak példaadással lehet valakit megtanítani, rávezetni. 

Szeretettel, 

Csaba t.  

Kép: zarándok úton a gyerekekkel, 1993-tól.