7 napos lelki zarándoklat- 7. nap: Nagymajténytól Rodostóig – A ferences fejedelem- „Minden cselekedetemnek célja egyedül a szabadság óhajtása volt, s az a vágy, hogy hazámat a tiszteletreméltó szabadságban megtarthassam. Nem a hatalom vágya, nem a büszkeség vezetett, hanem az igazság szeretete és a népem iránti kötelességérzet. Bár el kell hagynom szülőföldemet, és az idegenség keserű kenyerét kell ennem, a szívemet nem tudja elvenni tőlem semmilyen földi hatalom. Istené a jövő, és ő nem hagyja el azokat, akik benne bíznak. A testem bujdoshat, de a lelkem mindvégig otthon marad, veletek, a magyar hazában.”
II. Rákóczi Ferenc gondolatai a bujdosás kezdetén
A nagymajtényi síkon 1711. május 1-jén a kuruc seregek letették a fegyvert. A zászlókat a földbe szúrták, a szatmári békével pedig véget ért a nyolc esztendős szabadságharc.
II. Rákóczi Ferenc fejedelem választhatott volna: ha aláírja a békét és hűséget esküszik a Habsburg császárnak, visszakapja hatalmas birtokait, mesés vagyonát és hercegi rangját. Ő azonban nem volt hajlandó megalkudni! Inkább választotta a szegénységet, a száműzetést és az otthontalanságot, mintsem megtagadja a hazájának tett esküjét és a saját lelkiismeretét.
Ezzel kezdetét vette a bujdosás hosszú, megpróbáltatásokkal teli útja, mely Lengyelországon, Moszkván, Versailles-on keresztül végül a Márvány-tenger partján fekvő csendes kisvárosba, Rodostóba vezetett.
A ferences remeteélet Rodostóban:
Amikor Rákóczi 1720-ban megérkezett a Török Birodalomba, a Márvány-tenger partján fekvő Rodostóban nem fejedelmi udvart rendezett be, hanem egy szerény ferences kolostort.
Rákóczi és hűséges bujdosó társai (köztük Mikes Kelemen) nem magukba roskadva, önsajnálatban éltek, hanem Szent Ferenc Atyánk szabályzata szerint a napjaikat az imádság és a kétkezi munka köré építették. A Fejedelem minden reggel korán ébredt, s órákat töltött a házi kápolnájában. Naponta hallgatott szentmisét. Csendben, szemlélődésben és szentírásolvasásban töltötte a napjai jelentős részét. Ott írta meg híres Fohászait, amelyek valójában egy ferences misztikus lélek útja Istenhez.
Szent Ferenc a fizikai munkát a gőg ellenszerének és a szent alázat eszközének tekintette. A Fejedelem – aki korábban Európa egyik leggazdagabb főura volt – Rodostóban fafaragó műhelyt rendezett be. Saját kezűleg fúrt-faragott kelyheket, bútorokat és használati tárgyakat. Nem szégyellte a kétkezi munkát, sőt, abban találta meg a lélek békéjét.
Rodostóban Rákóczi megmutatta, hogy az értékekhez való ragaszkodás nem a körülményektől és nem a sikertől függ. A bujdosásban hordozott keresztje a magyar nemzet erkölcsi iránytűjévé vált. A világ körülöttünk azt sugalmazza, hogy minden megvásárolható, de Rákóczitól megtanulhatjuk: a becsületünket, a hitünket és a szeretetünket semmilyen kényelemért nem adhatjuk oda! A rohanó világ el akar venni tőlünk mindent, de Rákóczitól megtanuljuk, hogy a lelkünk békéjét és az Istenhez tartozásunkat senki sem veheti el!
„Istenem, te vagy az én menedékem és erősségem! Bár a föld elhagyott, bár az emberek elfordultak tőlem, te nem hagytál el engem a szárazföldön és a tengeren sem. Hálát adok neked a keresztért, amelyet vállamra tettél, mert általa tanítottál meg arra, hogy ne a földi országokban, hanem a te örök országodban keressem az én igazi hazámat.” (Fohász Rákóczi Ferenc Imádságos könyvéből)
Rákóczi Rodostóban halt meg 1735. április 8-án, nagypéntek hajnalán. Úgy tűnt, idegen földben pihenő, elfeledett búzaszem maradt. Ám az ő áldozata és hűsége táplálta a későbbi nemzedékek szabadságvágyát és nemzeti öntudatát!
Házi feladat: Legalább gondolatban zarándokoljunk el II. Rákóczi Ferenc rodostói lakására, ahol ma is áll Erdély utolsó fejedelmének rózsafából faragott, egyszerű trónja. Értünk vállalta a száműzetést! Köszönjük meg Istennek ezt a hatalmas emberi példát és azt a kidolgozott, le is írt imádságos lelki örökséget, amelyet vezérlő fejedelmünk ránk hagyott! Mélyedjünk el a szenvedésben kiérlelt, mély misztikus tanításában! Kérjük az Istentől azt a szilárd hitet és hűséget, amely képes a legnehezebb időkben megtartani a mi családjainkat, közösségeinket és nemzetünket!
És végezetül szeretettel olvassuk el Erdély utolsó Fejedelmének imáját, amelyben Isten áldását kéri népünkre, mindannyiunkra:
„Mindenható Istenem, kinek kezében van a királyok sorsa és a nemzetek jövője! Életem alkonyán, amikor lelkem visszatér hozzád, utolsó sóhajtásommal és összeboruló kezemmel eléd hozom szeretett népemet, a magyar hazát. Te tudod, Uram, hogy nem a hatalom vágya, nem a gőg, hanem a te igazságod és népem iránti fiailag érzett szeretetem vezetett minden lépésemben.
Kérlek téged, Mennyei Atyám: ne tekintsd bűneinket és megosztottságunkat! Őrizd meg ezt a népet a próbatételek és viharok idején! Adj fiaiknak szilárd hitet, tiszta lelkiismeretet és meg nem alkuvó hűséget, hogy ne eladható kényelmet, hanem a te örök igazságodat keressék. Amiként te nem hagytál el engem a bujdosás és a száműzetés keserű kenyerén sem, úgy ne hagyd el a mi szülőföldünket! Áldd meg a mi családjainkat, az édesanyákat, az elhagyott gyermekeket és az idős, megfáradt embereket. Önts szívükbe szent derűt, és a te kiengesztelő békédet! Legyél te a mi sziklánk és menedékünk nemzedékről nemzedékre! A te nagyobb dicsőségedre és népünk megmaradására. Ámen.”
Szeretettel,
Csaba t.
Kép: Rodostó, Rákóczi mai emlékháza, ahová szeretettel hívunk zarándokolni.
Rákóczi emlékév - 350. III. Isztambul és Rodostó
2026. szeptember 22-26. (5 nap / 4 éjszaka) (BIZTOS INDULÁS)
Miért ez az út?
Például: Rákóczi szobor megkoszorúzása.
Szabadidő az Istiklal sétálóutcában.
Megismerkedés Isztambullal, a két kontinensen elterülő várossal...
Találkozó előreláthatólag 11 óra körül a Budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, utazás menetrendszerinti repülőjárattal Isztambulba. Transzfer, utazás a szállásra, szállás elfoglalása (3 éj), vacsora.
2. nap: Isztambul (Konstantinápoly), a két kontinensen elterülő város
Reggeli a szálláson. A Szent Antal templom megtekintése a nap folyamán Utána a híres Istiklal sétálóutcában szabadidő. Ebéd lehetőség egyénileg. Délután Hippodrom tér és a Kék mecset (Ahmet szultán dzsámija) megtekintése, mely nevét a káprázatos kék csempékről kapta. Falai közt iskola, kórház és I. Ahmet szultánnak és feleségének síremléke található, 6 minaretjével páratlan látványt nyújt. Isztambul/Konstantinápoly, a bizánci építészet csúcsának is tartott Hagia Sophia katedrális. Visszautazás a szálláshelyre, vacsora.
Reggeli után indulás Rodostóba, útközben fotózási lehetőség a Héttorony erődnél, melyben sok magyar is raboskodott. Rodostóban felkeressük II. Rákóczi Ferenc emlékházát. A fejedelem 15 évig élt itt kíséretével a szabadságharc után. Csáky ház, a kiállítások megtekintése után koszorúzás. Séta a Barátság parkban, Rákóczi szobor megkoszorúzása. Rövid szabadprogram, melynek keretében egy küftében ebédelhetünk is. Visszautazás Isztambulba. Hajózás a Boszporuszon, visszautazás a szálláshelyre, vacsora.
4. nap: Isztambul
Reggeli a szálláson. Majd a Topkapi Palotát látogatjuk meg, mely az Oszmán Birodalom adminisztratív központja is volt. Kertjéből csodás panoráma tárul elénk a Boszporuszra. Isztambul további felfedezése vezetett szabadprogram keretében (bazár stb.). Visszautazás a szálláshelyre, vacsora. Kötetlen beszélgetés a szálláshelyen.
5. nap: Isztambul – Budapest
Reggeli a szálláson. Transzfer a repülőtérre, utazás Budapestre.
A programváltozás, illetve a programok sorrendjének változása a zarándoklat kiemelt programjainak ismeretében lehetséges!
Kiegészítve az utazási szerződésben foglaltakat útlemondás esetén a foglalás időpontjától 90.000 Ft/fő repülőjegy törlési díjat számítunk fel.
Társítás: Egyedül utazó utasaink kérhetnek szállodai szobára vonatkozó társítást, melynek során másik (minden esetben azonos nemű) társítást kérő útitárssal kerülnek egy közös szobába. Amennyiben nem sikerül az út indulásáig a társítás, akkor irodánk az egyágyas felár költségének 50%-át átvállalja, utasunknak pedig a maradék 50%-ot kell megfizetnie.
Magyar állampolgároknak a belépéshez használt úti okmánynak (magánútlevél, új típusú személyigazolvány) az országból való tervezett kilépéstől számítva 180 napig érvényesnek kell lennie.
Kérjük kísérje figyelemmel honlapunkat MEGNÉZEM és Facebook oldalunkat MEGNÉZEM!
Részvételi díj: 384 900 Ft/fő, mely tartalmazza az utazást menetrendszerinti repülőgéppel, a repülőtéri illetéket, 1 db maximum 8 kg-os kézipoggyászt (max. 55 cm x 40 cm x 23 cm), 1 db laptop táskát vagy ennek megfelelő méretű kézitáskát (max. 30 cm x 40 cm x 10 cm), 1 db maximum 20 kg súlyú feladható csomagot, a szállást 4 éjszakára félpanziós ellátással, középkategóriás szállodákban 2-3 ágyas szobákban (felár ellenében, korlátozott számban 1 ágyas szoba is igényelhető), magyar nyelvű csoportkísérést és magyar nyelvű idegenvezetést a kiemelt programokon.
A részvételi díj nem tartalmazza a helyben fizetendő belépőjegyek, borravalók, adományok költségét: 160 euró/fő, valamint a fakultatív programok árát.
Fakultatív programok: Hajózás a Boszporuszon és Topkapi Palota, Harem 85 euró/fő
Fontos! Az út során esetenként szüksége lesz mindenkinek hosszú ruhára, a hölgyeknek fejkendőre is!
Továbbá nem tartalmazza az útlemondási biztosítást, ami a részvételi díj 4%-a és csak utasbiztosítással együtt köthető, az utasbiztosítást (baleset, betegség, poggyász), mely az utazáson való részvétel feltétele. Irodánk által ajánlott utasbiztosítás (EUB Air & Cruise Top): 6 095 Ft/fő. 70-80 éves kor között a biztosítás felára 5 300 Ft, 80 éves kor felett 13 250 Ft. (A jelenlegi díjszabás szerint.).
1 ágyas felárat (korlátozott számban).
Az ár 400 HUF/1 EUR árfolyamig érvényes!.
Utasbiztosítás 70+: 5 300 Ft/fő
Egyágyas felár: 80 000 Ft/fő korlátozott számban
Utasbiztosítás: Külön fizetendő az utasbiztosítás (baleset, betegség, poggyász), mely az utazáson való részvétel feltétele. Az irodánk által ajánlott utasbiztosítás költsége 6 095 Ft/fő.