Sokszor sokan sokat aggodalmasodnak, és ijedezve néha néha a hibák, a nehézségek miatt még el is keserednek.

Sokszor sokan sokat aggodalmasodnak, és ijedezve néha néha a hibák, a nehézségek miatt még el is keserednek. Nekik szánnám a csatolt pár gondolatot:

A jó Isten véleménye a fontos, ő ismeri szándékainkat, életünket, a belénk rakott értékeket, talentumokat és a többi nem annyira fontos...

A középkorban a lelki emberek törekedtek az úgynevezett "szent egykedvűségre" Pl. Szent Ferenc elküldte egy fiatal társát a temetőbe, hogy egy halottat egyiknap dicsérjen, a másiknap meg szidjon....

Harmadik nap megkérdezte, hogy mi történt.... A válasz egyszerű volt: Semmi nem történt a halottat nem érdekelte sem a dicséretem, sem a szidásom...

Persze tudom, hogy eltelt nyolcszáz év, de a belső önuralom, ma is éppen olyan fontos. Nem lenne szabad se a dicséretre olyan hamar felülni se a szidástól olyan nagyon kiakadni... Az én belső lelki békém nem az emberek szaván, mosolyán kell múljon... Olyan döbbenetes

Keresztelő Szent Jánostól most olvastuk, hogy a Jézussal való találkozása után azt mondja: "Az én örömöm teljes!" Döbbenetes, ez az ember a pusztában él, bőrökbe öltözik, sáskával táplálkozik, ott a feje felett Heródes pallosa, és mégis tiszta szívvel őszintén ki tudja mondani, hogy az én örömöm teljes, hogy boldog vagyok....

Úgy gondolom, hogy a belső boldogságunk, békénk otthonát Krisztusra, Istenre, a sziklára kell építsük, mert biztos, hogy jönni fog az esős, és süvölteni fog az ár, de a szent alapokból kinőtt épület állni fog és állni fog abban a mi lelkünk békéje, nyugalma is...

Szeretettel,

 Csaba t.