Mi a helyes irányelv a nagyra nőtt lányaink nevelésében?

 

 

 

 

 

Kedves Nevelők!

Mi a helyes irányelv a nagyra nőtt lányaink nevelésében?

Bármennyire is szeretem, szeretjük a gyerekeket, az ö életük döntéseit mi nem tudjuk helyettük meghozni. Annál is inkább, mert egyedül a jó Isten ismeri őket és ö indítja gyermekeinket a lelkük mélyén. Mi nagy nagy alázattal kellene segítsük őket, hogy lassan szépen a bennük lévő értékek kibontakozzanak. A gyermekek nem fehér táblák, és mi nem azt írunk ezekre a táblákra amit akarunk... És ha ezt megpróbálnánk, akkor Isten által születésük előtt beléjük irt drága oldalakat előbb le kellene töröljünk, ami nagy bűn lenne. Azokat kellene valahogyan elolvasni, de ezt, csak mindenki maga teheti meg... Ezért kellene mindenkit megtanítani szépen csendben imádkozni, befelé fordulni.

Szerintem nem akarja azt a jó Isten, hogy erővel minden gyereket elvigyünk érettségiig, vagy egyetemre... Amennyiben egy fiatal akár 17-18 évesen szeretne családot alapítani, maga számára otthont teremteni mi ezt erővel nem akadályozhatjuk meg... Persze, hogy elmondhatom, hogy jó dolog tanulni, és a benne lévő vágyaknak próbálhatok szárnyakat adni, de csak az emberi szabadakarat tiszteletben tartásával... Egyházunk a szabadakarat megjelenését az első áldozástól már hivatalosan feltételezi, mely a bérmálásban tudatosan megerősítést kap. Egy harmadikos, 1o éves gyermek szembe tud nézni tudatosan a hibáival, ezért engedjük, a gyóntató székbe először, és a 16 éves fiatalt, már a felnőtt nagykorú kereszténynek tekintjük, hisz kérheti a Szentlélekkel való találkozás kegyelmét a bérmálásban.

Lehet, hogy ettől a lánytól Isten nem kéri az érettségit. Fizikailag nagyon szép, érett, és ő vágyik arra, hogy szeressék, elfogadják, és saját otthona legyen... Ha ezek a vágyak benne nagyon erősek, akkor ti bármit is tesztek, hogy más irányba mennyen, akkor csak káoszba fog süllyedni az ő kis élete...

Segítsétek, hogy élete kiteljesedjen, hogy megtalálja azt akit szeret, és hogy szerelmével az ismerkedés ideje alatt megbecsüljék egymást. Lehet, hogy most a házatok legfontosabb feladata, hogy elkísérjétek "élete báljába" hol egy hozzá illő fiú felfedezi, és így célba ér az ő élete.

Nagyapám mondogatta, hogy a boglyát be is kell tudni hegyezni... Nem csak rakni kell azt a szénahegyet, hanem érezni kell, hogy most már elég nagy és úgy hogy a szél fel se döntse, és az eső be se áztassa a jó finom száraz szénaboglyát ezért most be kell hegyezni.

Amennyiben  abban segítünk neki amire nagyon vágyik, akkor hálás, őszinte és ragaszkodó lesz. Nekünk tudomásul kellene vegyük, hogy gyermekeink magukkal hozzák azt a kultúrkört, melyből jönnek. Gondolom, hogy annak a kislánynak sok ezer felmenője, mind - mind ebben a korban családot alapított és nem iskolába járt... természetes, hogy ezek az ősi beléje irt ösztönök megszólalnak...

Alapítványunknál ugyan olyan nagy szeretetet és támogatást kellene kapjon az is ki neki áll hogy doktoráljon, mint az aki 17-évesen már a

család alapítás gondolatával foglalkozik. Számomra mind a kettő Isten szép csodája. A gyermekeknek érezniük kell, hogy a végső döntés náluk van. Biztassátok, hogy a jó Isten elé üljön le és döntsön. Bárhogyan is dönt én szeretni fogom, és erőmhöz képest segíteni fogjuk.

Végezetül még egy gondolat: A fiatalnak tudnia kell, hogy a tékozló apa példájára, még azokon az utakon, mikkel mi nem tudunk azonosulni, ott is számíthat "apai örökségére" szeretetünkre, és jóságunkra.

Szeretettel,

Cs.t.