Örömmel és hálás szeretettel köszönöm a magam és a gyermekeim nevében a Magyar Kormány döntését, mellyel befogadó szeretettel utat nyit az ország határain túl élő testvérek számára. Remélem, hogy ez az integráló, a sokféleségben egységet kereső lelkület, nem fog leállni a trianoni döntés által határon kívül maradt és továbbra is ott élni akaró magyarok befogadásával.
Kárpát-medence, - de bármelyik más térség - felvirágzása mindig is összeköthető, a bizalomból fakadó befogadó, integráló, a másikban testvért látó lelkülettel. Árpád vezér nagysága, ország alapító ereje pont e bizalomból fakadó, az itt élő családokat egy asztalhoz ültető magatartásából ered. Képes volt akkor amikor Olaszországban a város államok egymás ellen háborúztak, vagy amikor a német fejedelemségek egymást ostromolták, egy hatalmas, egységes nagycsaládot megálmodni. Annyira jó tudni, hogy a honfoglalás korából nem kerültek elé felégetett városok, tömegsírok, mivel ezek mind-mind azt bizonyítják, hogy a honfoglaló törzsek és a honfoglalás előtt itt élő emberek, képesek voltak összefogni, békében élni, közösen jövőt álmodni. Az évtizedekig tartó nyugat-európai kalandozásokra is csak azért kerülhetett sor, mert otthon a hátországban béke volt, és a harcosok, családjaikat hosszabb időre is magukra merhették hagyni. Ha polgárháborús feszültségek lettek volna, akkor mindenkinek otthon kellett volna maradnia, hogy egymást kölcsönösen sakkban tartsák.
Az Árpád-házi királyok tovább vitték ezt a befogadó lelkületet, ők minden embert ajándéknak, áldásnak tekintettek, még a legyőzött ellenséget is. Szent László -Erdély védőszentjének- életében olvashatjuk, hogy a betörő kunokat legyőzi Beszterce környékén, és mikor a katonái elkezdik lemészárolni a legyőzött ellenséget, akkor azonnal leállítja őket, mert tudja, hogy az otthont, hazát kereső emberekkel több, gazdagabb lehet a Kárpát-medence. Éppen ezért papokat hív, hogy tanítsák, készítsék fel a közös otthon építésére a legyőzött ellenséget, majd befogadja, bizalommal és sikerrel letelepíti őket az ország belsejébe. Ez a lelkület, ez a szellemiség győzedelmeskedett nagyon sokszor a történelem folyamán, és nyomában mindig felvirágzás, gazdagság, erő költözött a Kárpát-medencébe. Nemcsak kisebb csoportokat, hanem nagyon népes közösségeket, a bajban lévő horvát népet is befogadja a magyar korona. Milyen sok mindent köszönhetünk egymásnak?! Hány szálon kapcsolódott, kötődött össze az itt élő családok, népek története? Nándorfehérvárnál, akárcsak oly sok más csatatéren, az összefogás, a bizalom diadalmaskodott, hisz e térség fiai együtt álltak ki a Kárpátmedencét elpusztítani akaró erőkkel szemben. Maga az erdélyi fejedelemség is, nagyon nehéz történelmi időszakban, a horvát származású Szapolyai Jánosnak és az ugyancsak horvát Martinuzzi Györgynek köszönheti létrejöttét. A történészek szép feladata, felsorolni az összefogás életet teremtő erejének, megannyi bátorító eseményét.
Együtt, közösen, könnyebb és eredményesebb házat, hazát építeni. Ez a szép Árpád vezéri álom fakult meg és dőlt össze Trianonnal. Hiszem, hogy nem az itt élő népek érdeke volt az, hogy egymást megtagadva, szülőföldjeinket megtöltsük vérrel, testvéreink sírjaival. Biztos, hogy mindannyian kevesebbek, szegényebbek lettünk azáltal, hogy megtagadtuk a testvéri összetartozást. Egészen biztos, hogy a világ nagycsaládjai között, e térség darabocskákra szabdalva, és egymásnak feszülve nem képes a helyét, szerepét eredményesen felvállalni. Trianon sebére sajnos a kettős állampolgárságról szóló Magyar törvény nem végleges gyógyír, az ott felszakadt gondokra, kérdésekre, e térségben élő népek csak együtt adhatnak választ! Én szívből remélem, hogy amit a huszadik század elvett a Kárpát-medencétől: a békés, testvéri együtt gondolkodást, a bizalomból fakadó békét, azt a huszonegyedik század elhozza, vissza adja és akkor az itt élő népek, jókedvű munkával, közösen, mindnyájunk örömére, tündérkertté tehetik a földnek ezt a részét is.
Reménnyel telt szívvel,
Csaba t.
