„Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt és Isten volt az Ige, ő volt kezdetben Istennél. Minden általa lett, nélküle semmi sem lett, ami lett.” Jn1,1

A teremtés hajnalán Isten mondta, hogy legyen és lett. A kimondott szó világformáló erejében hisz az élő Isten, és hisz az Isten szavára elinduló ember is.
Isten nemcsak a teremtést, hanem a megváltást is a szeretetből kimondott szavakra, a párbeszédre alapozza. Megszólítja Ábrahámot, majd Mózest, a prófétákat, párbeszédet kezdeményez, és az ember a maga gyengeségében meghallja és válaszol is teremtőjének szavára. Csodálatos folyamatok indulnak el, emberek, népek életét határozza meg ez a párbeszéd, Isten kimondott bölcs szava.  Az újszövetség szintén a párbeszéd könyve. Az Úr angyala által megszólítja Máriát, majd a pásztorokat. Igazából ha megfigyeljük Jézus Krisztus legnagyobb csodája, hogy kész és képes párbeszédet kezdeni az emberekkel: Megszólítja Pétert: „gyere légy emberek halásza!”... Zakeust: „gyere le a fáról, ma nálad szeretnék megszállni!” Az öreg Nikodémusszal éjnek idején párbeszédbe kezd, de a Szamariai kútnál a bűnös növel, vagy a garadnai ördöngössel szintén párbeszédet kezdeményez Jézus Krisztus, akárcsak az áruló Júdással: „Barátom csókkal árulod el az ember fiát?”
Nyílt őszinte párbeszéd folytat Jézus, nincs mellé beszélés, hímezés hámozás: „Péter szeretsz te engem?” vagy „Saul, Saul mért üldözöl engem?” Rövid, tömör, egyértelmű szavak, melyek nem a konfrontálódást, a viszálykodást keresik, hanem a megoldást, az előre lépést. Maga is arra buzdít, hogy az Igen legyen igen a szánkban, a nem legyen meg nem.
A mi szeretett Istenünk egyik legcsodálatosabb vonása az hogy megszólal, megszólít, hogy kész párbeszédet folytatni gyermekeivel, és ebből a párbeszédből élet, fény fakad a mi életünkben.  Talán az emberi civilizáció egyik legmeghatározóbb Istennel folytatott beszélgetése a  Isten tíz életet jelentő szava, kijelentése, a „Tíz parancsolat”  és Jézus Krisztus által megfogalmazott, „szeretet parancsa”. Az életre, boldogságra vezető Isteni tanácsok, útmutatások,  kérés, a köztudatban mint  „parancsolatok” ivódtak be.  Sajnos a mai ember számára a parancsolat egyben szabadságunk korlátját, a kibontakozás kerékkötőjét is jelenti, így a parancsoknak van egy negatív zöngéje, ezért sokan kapásból elutasítják. Biztos vagyok benne, hogy Isten nem ilyen értelemben adta a maga  „szavait”, parancsolatát. Számomra ezek a parancsolatok a teljes, boldog életre vezető Isteni útjelző táblák. A parancsolatok a sivatagban eltévedt vándorok számára  az oázishoz vezető útmutatás. A rejtett kincsnek megtalálásához vezető térkép, mely hihetetlen gazdaggá, boldoggá tehet. Ahogyan az aerodinamika törvényei, nem gúzsba kötik az ember repülés utáni vágyát, hanem pont ellenkezőleg utat nyitnak a kék ég felé, ugyanúgy hiszem, hogy a z isteni parancsolatok a boldogságra vágyó embernek megmutatja a kiteljesedés, az örömteli lét felé vezető egyetlen utat. Általuk teljesedhet ki az ember, nőhet szeretetben alázattal oda, hogy teremtőjével egy asztalhoz ülhessen. Ilyen értelemben a „parancsolatok” életünk legdrágább kincsei, mindennél fontosabbak.
Az anyagelvű, materialista világkép, hiszem, hogy önmagában hordja a teljes kudarcot, a pusztulást, mert olyan értékeket állít a végtelenre vágyó emberiség elé, melyből csak korlátozott, véges mennyiség van. Sajnos az emberiség rendelkezésére álló anyagi értékek, föld, vagyon, műkincsek, drágaságok, csak véges mennyiségben állnak a rendelkezéseinkre. Ha ezeket tekintjük legtöbb értékeinknek, akkor ezek megszerzése, birtoklása miatt, egymás nyakának fogunk esni előbb utóbb,  így borítékolni lehet a földi civilizáció pusztulását. Amennyiben az Istenre hallgatunk, és az  Ő parancsolatában foglaltak alapján a szeretet és a jóság, az irgalom és a szolidaritás lesz életünket irányító legfőbb erők, akkor irány a csillagos ég, a végtelen, mert mindig lehet bölcsebben, szebben, jobban szeretni Istent és a teremtett világot, benne a legdrágábbat, szeretteinket, és az embertársainkat. Így a végtelen vágyak előtt, végtelen célok állhatnak!
Az emberiség nagyjainak dönteniük kell, mit állítanak a média, a közbeszéd által, a kereső, önmaga megvalósítására vágyó ember elé mint elérendő célt? A több ezer éves Isteni tanácsokat, útmutatásokat, melyeket egyszerűen Isten Parancsolatainak nevezünk, vagy a politikusok, a kereskedők által megfogalmazott önös emberi célokat: hatalmat, vagyont, kincseket? Biztos vagyok benne, hogy e döntés elöl nem lehet kitérni. Energia hordozóból, termő földből, ásványi kincsekből, tiszta vízből, levegőből csak véges mennyiség áll a rendelkezésünkre, ha ezeket az értékeket állítjuk magunk elé mint elérendő célokat, újból és újból torzsalkodásba, háborúba fog torkolni az életünk. De ha tudatosan magasabb rendű célokat fogalmazunk meg és állítunk magunk elé, egyéni, közösségi boldogságunk forrásaiként, akkor hiszem, hogy a bölcsen elosztott anyagi eszközök elégségesek lesznek, emberhez méltó létünk fenntartásához. Az anyagi javak, ha nem felhalmozásra, mohó birtoklásra való célként jelennek meg előttünk, hanem a szeretet, a szépség és a jóság civilizációjának a megteremtésében eszközként szerepelnek akkor bőségesen fog jutni belőlük mindannyiunknak. Ezt ígéri gondviselő Istenünk is: „nézzétek az ég madarait...  Lelkünk mélyén mindannyian, - szegények gazdagok - erre vágyunk! Évezredek óta újból és újból a fiatalok ezért lépnek a forradalmak útjára, hogy egy testvéribb, egyenlőbb, szabadabb világért küzdjenek. Ez a folyamat feltartoztathatatlan, a kérdés az, hogy mennyi vér, szenvedés által valósulhat mindez meg?
Olyan jó lenne, ha a népek elöljárói, hatalmasai a saját életüknek, de az államok életét irányító alkotmányoknak, törvényeknek is zsinórmértékéül állítanák Isten csodálatos szép törvényeit. A nemrég eltelt huszadik század nagyjai közül csak azokat nevezi az utókor boldogoknak, akik a szeretet, a jóság útján jártak. Kalkuttai Teréz anya, vagy II. János Pál pápa élete, és az ők nyomdokaiban járó oly sok sok ember élete, példája fényesen igazolja mindezt. A véreskezű, vagy akár puha diktátor csúfos bukása, - és itt nem csak az államok, birodalmak élén álló gőgös, erőszakos hatalmasságokra gondolok, hanem a közigazgatás, a vállalatok hierarchiájában lévőkre is - mind mind azt bizonyítja, hogy még itt ezen a földön sincs maradandó boldogság, fény Isten parancsainak megtartása nélkül.
Könyvünkkel, nemcsak megismertetni, körbejárni szeretnénk Istenünk drága tanácsait, parancsait, hanem szeretnénk azokat megkedveltetni, megszerettetni, hogy bátran merjük életünk döntéseiben mint iránytűket használni, létünk alapvető döntéseibe beépíteni. Megvagyok győződve, hogy minden ember felnőtt fejjel tudatosan hosszan kell elmélkedje mindazt, mit szeretetből kér tőle az Isten. Tudnunk kell, hogy ezekre a jóságos Isteni parancsolatokra, életünkkel adott mindennapi válaszainktól függ, földi kibontakozásunk és az örök boldogsága is.

Böjte Csaba ofm
Déva, 2011 február 11.